Takács Szabolcs: egyre több EU-tagállam veszi át a magyar gondolkodást a migrációról

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

europai_unio_zaszlo

Egyre jobb Brüsszelben magyarnak lenni, ugyanis egyre több európai uniós tagállam veszi át azt a gondolkodást, amelyet Magyarország a migrációs válság kezdete óta következetesen képviselt – jelentett ki Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára az általános uniós ügyekkel foglalkozó miniszteri EU-tanács keddi ülését követően Brüsszelben.

Kifejtette: a tagországok állam- és kormányfőinek múlt pénteki máltai találkozóján elért eredmények előremutatóak, ugyanis az Európai Unió a külső határok védelmének erősítését sürgeti, valamint Európa határain kívül kívánja kezelni a migráció okait, érdemben csökkentve a migrációs nyomást.

Ezzel együtt azt is látni kell, hogy az Európai Bizottság és néhány tagállam továbbra is a bevándorlók tagországok között kötelező elosztási kvótái mellett kardoskodik – tájékoztatott az államtitkár. Kiemelte, hogy az unión belüli szabad mozgást semmilyen okból nem lehet korlátozni – legyen szó Brexitről vagy migrációról – ugyanis az uniós polgárok számára legnagyobb érték kerül veszélybe.

Takács Szabolcs aláhúzta, Magyarország nem ért egyet a szabad mozgást korlátozó intézkedésekkel, azzal együtt, hogy a mostani találkozón a miniszterek az Európai Bizottság ajánlása alapján jóváhagyták a schengeni övezeten belüli, néhány uniós tagállam által ideiglenesen bevezetett határellenőrzés további három hónappal való meghosszabbítását.

Hozzátette, a Brexitre való hivatkozással senkinek nem áll jogában az uniós polgárok szabad mozgását korlátozni. Be kell bizonyítani, hogy a kelet- és közép-európai munkaerő milyen hozzáadott értéket jelent Európa általános versenyképességéhez, és mennyiben járul hozzá az adott ország gazdasági növekedéséhez – szögezte le.

Az államtitkár az uniós állam- és kormányfők márciusi találkozójának programjával kapcsolatban elmondta, a vezetők meg kívánják erősíteni azt a döntést, amely szerint növelni kell a védelmi kapacitást. Ez a NATO-ban vállalt kötelezettségekkel összhangban Európa számára megnyugtató jövőképet biztosítana a biztonság külső és belső dimenzióit illetően is – húzta alá Takács Szabolcs.

Előző sztori

Biztonságos szalagkorlátot fejlesztett egy magyar cég

Következő sztori

Szijjártó: több megállapodás született már a magyar-iráni vegyes bizottság első ülésén