Írjon nekünk

Közélet

Szijjártó Péter Canberrában: Ausztrália és Magyarország migrációs politikája teljesen megegyezik

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szijjártó Péter

Ausztrália és Magyarország migrációs politikája teljesen megegyezik, ezért Magyarország határozottan támogatja Ausztrália tagságát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva szerdai canberrai tárgyalásai után.

Magyarországot az ősszel választották be az ENSZ-testületbe három évre, így ha Ausztráliát is beválasztják az idén, akkor a két ország két éven át együtt tud működni azonos migrációs politikájuk elfogadtatása érdekében – tette hozzá.

“Az ausztrálok is fenntartják maguknak a jogot, hogy ők döntsék el, kit engednek be saját országukba, fenntartják a jogot országhatáruk megvédésére, és amellett foglalnak állást, hogy már Ausztrália területén kívül eldőljön, ki kap jogosultságot a belépésre és a menekültstátusra. Magyarország is azt szeretné, ha már az Európai Unión kívül, az úgynevezett hot spotokban eldőlne, ki léphet be az Európai Unió területére” – mondta.

“Egyetértünk abban, hogy a segítséget kell elvinni oda, ahol erre szükség van, és nem a bajt oda, ahol még nincs baj. Az ausztrálok is a háború sújtotta Irak és Szíria körüli országok támogatását tartják fontosnak annak érdekében, hogy onnan ne induljanak tovább a menekültek” – fejtette ki Szijjártó Péter. Utalt arra, hogy Magyarországhoz hasonlóan nemrégiben Ausztrália is megszigorította terrorizmusellenes törvényét, elrendelte az idegenrendészeti őrizetet azokkal szemben, akik illegálisan érkeznek az országba, és menekültstátusért folyamodnak.

A miniszter beszámolója szerint dinamikusan bővül a két ország gazdasági kapcsolatrendszere. A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly majdnem elérte a 500 millió amerikai dollárt (145 milliárd forint). Ebből 440 millió dollár magyar export volt, alapvetően a jármű- és a gépipar, valamint egyre inkább a gyógyszeripar tud exportálni Ausztráliába. Annak érdekében, hogy Budapest tovább tudja javítani a magyar vállalatok piaci jelenlétét, elkötelezett támogatója az Ausztrália és az Európai Unió között megkötendő szabadkereskedelmi megállapodásnak, és arra biztatja az EU-t: használja ki azt a történelmi lehetőséget, hogy az Egyesült Államoknak a Csendes-óceáni Partnerség néven ismert multilaterális kereskedelmi megállapodás tárgyalásaiból történő kilépése miatt Ausztrália is új partneri kapcsolatokat keres.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy januárban életbe lépett a két ország megállapodása az úgynevezett working holidayről, ami azt jelenti, hogy azok a fiatalok, akik tanulás vagy turizmus céljából ellátogatnak a másik országba, egy évig könnyített feltételekkel vállalhatnak ott munkát.

Magyarország az Eximbanknál nyitott egy 742 millió dolláros (215 milliárd forint) hitelkeretet, amelyből magyar vállalatok ausztráliai piaci terjeszkedését fogja finanszírozni, és e tekintetben fontos, hogy Ausztrália éppen egy nagy regionális fejlesztési tervet valósít meg az ország északi részének modernizálása érdekében. “Ebben a projektben nagy szükség lehet a magyar infrastruktúrafejlesztési és vízgazdálkodási megoldásokra” – jelentette ki a miniszter.

Megállapodás született arról, hogy Magyarország, amikor idén júliustól soros elnöke lesz a visegrádi országok együttműködésének, “V4 plusz Ausztrália” külügyminiszteri találkozót rendez Budapesten. “Canberra ugyanis nagyon érdeklődik a közép-európai térséggel való együttműködés szorosabbra fűzése iránt” – mondta.

Szijjártó Péter beszámolt arról: Magyarország úgy döntött, hogy a canberrai és a melbourne-i nagykövetsége, illetve konzulátusa mellett Sydneyben is létrehoz egy külgazdasági és konzuli képviseletet, ugyanis még jobban szeretné növelni jelenlétét az országban, ahol egy körülbelül százezer fős magyar kisebbség él, és a hatalmas földrajzi távolság ellenére Budapestnek komoly gazdasági érdekei vannak, valamint jelentős a politikai együttműködés is a két ország között.

Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Balhé

Fenyegetőzések, késelések, tanárbántalmazások – ezért kell az iskolaőrség

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egyre több az iskolai rendbontás.

Tovább olvasom

Hírzóna

Új vezető irányítja a vásárhelyi strandot

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Katona Zsolt váltja Veres Csillát a Hód-Fürdő Kft. élén.

Tovább olvasom

Hírzóna

Elhunyt Bátyai Gitta szegedi helytörténész

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Isten nyugosztalja!

Tovább olvasom

Aktuál