Egyetem

Közös gyógyszeripari kutatást végez a Richter az SZTE-vel és az akadémiával

Közös gyógyszeripari kutatást végez a Richter az SZTE-vel és az akadémiával

2017. február 27., hétfő
Közös gyógyszeripari kutatást végez a Richter az SZTE-vel és az akadémiával
gyogyszer_patika

A Richter Gedeon Nyrt., a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), valamint az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SzBK) közös gyógyszeripari kutatás-fejlesztési projekten dolgozik, nőgyógyászati és biotechnológiai témában. A tavaly év végén indult, 4,89 milliárd forint költségvetésű közös projekt 2,83 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Széchenyi 2020 program keretében.

A Richter hétfői tájékoztatása szerint a SZTE mintegy 671 millió forint, az MTA SzBK 268 millió forint támogatást kapott. A Richter 1,897 milliárd forint támogatás mellett több mint 2 milliárd forint saját forrással vesz részt a közös projektben. A közlemény szerint a konzorciális együttműködésben megvalósuló kutatás olyan K+F technológiák kifejlesztését tervezi, amelyek hozzájárulnak a biotechnológiai úton előállított fehérjegyógyszerek hatásmechanizmusának, illetve a fellépő mellékhatások kialakulásának megértéséhez. A célok között szerepel egy a már Richterben meglévő licenc alapján történő rekombináns hormon, illetve egy gyógynövény alapú nőgyógyászati készítménycsalád fejlesztése is. A sikeres preklinikai fejlesztést követően klinikai vizsgálatok végzését is tervezik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.