Közélet

Kovács Árpád: nem lesz választási költségvetés 2018-ban

Kovács Árpád: nem lesz választási költségvetés 2018-ban

2017. február 28., kedd
Kovács Árpád: nem lesz választási költségvetés 2018-ban
kovacs_arpad003kf

A 2018-as választási évben sem várható lazább költségvetés, a 2024-26 közötti időszakban pedig Magyarország elérheti az Európai Unió által elvárt, hatvan százalék körüli adósságszintet - mondta el a Magyar Hírlap keddi számában a Költségvetési Tanács elnöke.

Kovács Árpád

emlékeztetett arra, hogy 2017-et jelentős többlettel indította a költségvetés: több mint 120 milliárdos szufficit keletkezett januárban bizonyos adóbevételek kedvező alakulásának, a gazdaság fehérítésének és a foglalkoztatás javulásának köszönhetően. A szakember szerint Magyarország jelenleg nem versenyezhet az osztrák bérekkel, de a munkavállalók közérzetén sokat javít a magasabb bérszínvonal és a nagyobb hozzáadott érték. Kovács Árpád a korai költségvetésekről szólva úgy vélte, hogy bevált ez a rendszer, amely a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát is erősíti, ráadásul az elmúlt években alig kellett módosítani a költségvetéseken év közben. A Paksi Atomerőmű bővítése nemcsak az adósságot növeli, hanem a nemzeti összterméket is, a vizes vb pedig nem meghatározó összeg a költségvetés egészéhez képest - mondta a Magyar Hírlapnak Kovács Árpád.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.