Sport

Kosárlabda: Jobb volt a Debrecen a Kosársulinál

Kosárlabda: Jobb volt a Debrecen a Kosársulinál

2017. február 25., szombat
Kosárlabda: Jobb volt a Debrecen a Kosársulinál
kosarsuli76

Megérdemelten győzött a Kosársuli otthonában a bajnoki címre hajtó Debrecen gárdája a az NBI B csoportos bajnokság legutóbbi fordulójában. A vendégek a második negyedtől végig irányították a találkozót, magabiztos sikerükkel pedig menetelnek az első hely felé. A kék-sárgák vereségük ellenére továbbra is őrzik felsőházi rájátszást jelentő harmadik helyüket.

Díjátadókkal kezdődött a rangadó: az összecsapás előtt kapta meg a Vásárhelyi Kosársuli a város által a gárdának ítélt "Év csapata" díjat, Utasi Gábor edző pedig kiváló edzői és testnevelői munkájáért vehetett át elismerést dr. Grezsa István önkormányzati képviselőtől. A délután folyamán dr. Elek András, az egyesület alapító-elnöke is kitüntetést kapott: neve felkerült a sportcsarnokban lévő, "Akikre büszkék vagyunk" elnevezésű dicsőségfalra. Ennek megfelelően ihletett állapotban kezdtek a hazaiak. Vas és Genal vitte hátán társait, 17-7-nél félre is hívta legénységét a Berényi-Ráthonyi edzőpáros. Ezzel meg kezdték a felzárkózást a fekete mezesek, Farkas és Molnár András villogott, négy pontra jöttek fel a negyed végére. A második 10 perc kissé lassabb iramot hozott, ami a DEAC-nak kedvezett, 6 perc alatt kiegyenlítettek. Érződött a találkozó tétje, a bajnokságban második kék-sárgák és a hajdúságiak is sokat hibáztak. A Debrecen centerével, Szabó Miklóssal nem tudtak mit kezdeni a palánk alatt, közelijével fordult a kocka, 41-43 állt az eredményjelzőn, a félidőig már nem igazán változott semmi. Átok ült a vásárhelyieken, nem igazán tudtak betalálni, míg a másik oldalon könnyen jöttek a pontok - 8 egységnyi hátránynál időt kért Utasi Gábor, akinek azon kellett törnije a fejét, hogy mit kezdjen Farkassal, valamint a remek dobóformát mutató Velkeyvel. Sajnos a folytatásban nem velük, hanem a remekül centerező Szabóval gyűlt meg a bajuk, így a záró játékrészre épp, hogy csak 10-en belül tudtak maradni Vas Péterék, akiknél nagyon hiányzott az első negyedben dobott 6 hárompontos. A kisszünet után megmutatták a cívisvárosiak, hogy komolyan kell számolni velük a feljutásért folytatott harcban. Jones, Molnár és Velkey folyamatosan sakkban tartotta a Hódmezővásárhely védelmét, így pikk-pakk 18 pontos hátrányba kerültek Genalék, és már megújulni sem tudtak. A DEAC teljesen megérdemelten diadalmaskodott a rangadón visszavágva ezzel a szezonban legutóbb éppen Vásárhelyen elszenvedett, december 10-i vereségükért.

Vásárhelyi Kosársuli - DEAC 82-101 (32-28, 14-19, 17-25, 19-29)

NBI B csoportos kosárlabda mérkőzés, vezette: Kovács N., Radnóti M. és Goda L. Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 490 néző. Kosársuli:

Szabó 11, Béres 8, VAS 18/9, Rostás I. -, GENAL 21/9.

Csere:

VARGA 15/12, Pavlovic -, Kelemen 9/3.

Edző:

Utasi Gábor

DEAC:

VELKEY 21/18, Jones 15, MOLNÁR 13, FARKAS 27, SZABÓ 18.

Csere:

Varga 4, Lajsz -, Opre -, Tóth 3/3.

Edző:

Berényi Sándor és Ráthonyi Tamás Utasi Gábor: "Egy félidőig tudtuk magunkat tartani extra jó játékkal az ellen a Debrecen ellen, aki méltán pályázik az NBI B bajnoki címére. Sajnos a második félidőben nem tudtuk kompenzálni a fizikai fölényüket elsősorban a palánk alatt. Ha így tudunk játszani a következő 5 mérkőzésen, akkor biztos az első 4 hely valamelyikén végzünk, és elérhetjük kitűzött célunkat, a felsőházi rájátszást. Gratulálok a Debrecennek a győzelemhez, csapatomnak pedig a mutatott játékunkat!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.