Közélet

Inzultálták az olimpia mellett szólókat a Momentum szegedi fórumán + FOTÓK, VIDEÓ (FRISSÍTVE)

Inzultálták az olimpia mellett szólókat a Momentum szegedi fórumán + FOTÓK, VIDEÓ (FRISSÍTVE)

2017. február 24., péntek
Inzultálták az olimpia mellett szólókat a Momentum szegedi fórumán + FOTÓK, VIDEÓ (FRISSÍTVE)
momentum11_gs

Szórólapokkal tiltakoztak civilek az „álomgyilkos” új SZDSZ szegedi bemutatkozó estjén. „Nekik csak eszköz, ami sokunknak szent” – többek között ezt üzenték, és értetlenkednek, mit keres vidéken, aki lenézi a vidékieket. Felszólalásaikat hangos pfújolással fogadta a Momentum-szimpatizáns közönség, elhangzott Fidesz-bérencezés is, egy fiatal hölgyet pedig megfenyegettek, a sálánál fogva kötik fel, ha nem hallgat el.

A demokratikus viták hangulatát legkevésbé sem tükröző komoly balhé tört ki a Momentum Mozgalom pénteki szegedi bemutatkozó estjén a Grand Caféban. Miután az olimpiaellenes aláírásgyűjtéssel elhíresült szerveződés helyi és országos vezetői több mint egy órán keresztül prezentáltak eddigi munkásságukról, végre szót kaptak az érdeklődők is. Ekkor olimpiapárti szegediek egy csoportja szórólapozásba kezdett, és több civil felszólaló esett neki az új SZDSZ-nek egyrészt amiatt, hogy „sutba dobta a hazafiságot”, átlépett egy határt azzal, hogy önös érdekből porrá zúzta milliók álmát, darabokra törte a nemzeti egységet egy szimbolikus, össznemzeti ügyben, és ellehetetlenítette a 2024-es budapesti olimpia megrendezését.

Számon kérték Mécs János bejegyzését - Fidesz-bérencezés volt a válasz

Mások számon kérték, a Momentum lenézi és utálja a vidékieket, így nem is értik, mit keresnek Szegeden. Mint mondták, mélységesen felháborítja őket a mozgalom egyik elnökségi tagja,

Mécs János,

az egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselő,

Mécs Imre

fiának a világhálón keringő írása.

„istenkém, hogy rühellem a vidékieket, pedig nem kellene szegényeket, mert liberális vagyok meg minden, szóval melegek, cigányok, hajléktalanok, meg egyébként mindenki okés, na de a vidékieket nem tudom megszokni. ahogy jönnek a csütörtök tíztől megtartott szemináriumra és már messziről lehet hallani ahogy a gurulós bőröndjük kereke ugrál a járólapok illesztésénél, én már ilyenkor tudom, hogy ez a nap is el van baszva, jönnek a vidékiek, hömpölyögnek be a terembe, hujjongatva, az ember már a saját gondolatát se hallja”

– így kezdődik Mécs János Vidékiek című, elhíresült dolgozata, melyről az egyik demonstráló tudósítónknak úgy fogalmazott: „túl alpári és gusztustalan ahhoz, hogy iróniaként vagy karakterparódiaként lehessen értelmezni”. A teljes szöveg - csak erős idegzetűeknek - itt olvasható:

Mécs János

. A Momentum nézeteivel ellenkező érveket felsorakoztató felszólalókba a mozgalom szimpatizánsai hangos pfújolással igyekeztek belefojtani a szót. Volt, akit Fidesz-bérencnek neveztek csak azért, mert másként gondolkodik. Egy fiatal hölgyet pedig azzal fenyegettek meg, hogy a sálánál fogva akasztják fel, ha nem hallgat el azonnal. A demonstráló civilek által osztogatott szórólapokat a momentumos közönség jó része széttépkedte, azokból papírrepülőt hajtogatott, és az olimpiai eszme mellett felszólalókat dobálták meg.

Darabokra tépték a szórólapot

A civilek által osztogatott szórólapok egyik – fekete-fehér – oldalán egyébként a Momentum vezetőinek fényképe látható az alábbi felirattal:

Ők, akik nemet mondanak – Ők azok, akik minden cselekvés nélkül, minden alternatíva nélkül lerombolták több millió magyar ember álmát: a budapesti olimpiát. Nekik csak eszköz, ami sokunknak szent: a sport, az ifjúság, a nemzet, Magyarország! Ők azok, akik utálják a vidéket, a vidékieket, és csak a nemet tudják mondani. Szégyellhetik magukat!

A másik, nemzeti színekben pompázó oldalon a következő szöveget olvastuk:

Nekünk nem egy „Momentum”, hanem egy teljes élet kell! Sportolói kezdeményezésre meghirdetjük a mondjunk IGEN-t mozgalmat, azok számára, akik egyetértenek az alábbiakkal: Fontos értéke az emberiségnek a sport, az olimpiai mozgalom. Büszkék vagyunk a magyar olimpikonokra, köztük a 298 olimpiai bajnokunkra. Merjen Magyarország nagyot álmodni, gyorsan fejlődni a gazdaságban, a társadalomban és a sportban is!

Mécs János: Vidékiek című írását is osztogatták a tiltakozók szórólapokon, mert szerintük a fórumon megjelentek így kaphatnak pontosabb képet arról, valójában mit is gondol róluk, vidékiekről a Momentum, „az új SZDSZ vezetősége”. http://www.youtube.com/watch?v=2VAKr71ZXSM

Szegeden kívül egy vidéki városban van csak a Momentumnak szervezete

Már a rendezvény kezdetén hatalmas érdeklődés övezte a Momentum első szegedi politikai megjelenését (egyesületi működésükről

elsőként a SZEGEDma számolt be

korábban), sokan nem fértek be a terembe. Később kiderült, a támogatókon kívül a szervezet kritikusai is megjelentek. Egyelőre két vidéki településen van közösségük – az egyik Szeged.

Mihálik Edvin

, a szegedi alapszervezet tagja szólt először az összegyűltekhez. Kiemelte az aláírások számát az olimpiai népszavazással kapcsolatban. Azt gondolja, eddig kiábrándító volt ellenzékinek lenni, de a NOlimpia-kampánnyal ezen változtattak. Létre kívánják hozni a „cselekvés kis köreit”, ezért vidékre ellátogatnak a pesti vezetők, összegyűjtik, hogy mi jó, s mi nem helyben.

Párttá szerveződnek

Kilenc emberrel kezdődött a Momentum története – tartott rövid történelemórát

Orosz Anna

, a Momentum egyik legismertebb arca, aki Budapestről érkezett. Jelenleg 35 ezer szimpatizánsról tudnak, 143 tagjuk van, de ezt bővítenék. Országjárásba kezdenek, végiglátogatják a megyeszékhelyeket, amíg számolják az összegyűjtött aláírásokat – erre még 35 napjuk maradt a 45-ből. Függetlenség, felelősségvállalás, szolidaritás, teljesítményelvűség, pozitív nemzetkép, nemzeti öntudat, hazafiság – ezekkel a szavakkal jellemezte a mozgalmat. Az utóbbi kettőt leszámítva – amelyről alig-alig hangzottak el konkrétumok – ki is fejtette, hogy mit értenek ez alatt. „Sok területen hiányzik Magyarországon a szolidaritás” – vélekedett. Úgy fogalmazott, a tett és szorgalom kell, hogy meghatározza az előrejutást. A pozitív nemzetképpel kapcsolatban azt állította, „a baloldaltól eltulajdonította ezt a politikai elit, pedig az övék is”, majd „kissé giccses nemzeti büszkeség” nevezte a kormány által elfogadottat, s helyette „valódi nemzeti büszkeséget” kíván. „Felejtsük el egy pillanatra, hogy a kormány visszavonta a pályázatot” – mondta Orosz Anna. Időnként azt bizonygatta, csak annyi volt a céljuk, hogy elérjék, az embereket meg kell kérdezni az olimpiáról, habár ennek ellentmond a kampány megnevezése (NOlimpia), illetve az, hogy elismerte, ők nem támogatják a rendezést – később úgy pontosított, most nem, a jelenlegi gazdasági, politikai helyzetben. Olyan szimbólumnak nevezte a NOlimpia kifejezést, amely összefoglalja az ország problémáit. Sajnálatát fejezte ki, hogy nem tudtak országos népszavazáshoz aláírást gyűjteni, ezért a kormányt okolta. A kampányhoz 18 millió forint adományt kaptak, azt ígérte, hamarosan nyilvánosságra hozzák, hogy ezt mire költötték, de konkrétumokként a pultokat, a kitűzőket, a brosúrákat említette. Kitért céljaikra, így arra is, hogy hamarosan párttá alakulnak, indulnának a 2018-as választáson. „Nagyon fontos a sokszínűség” – ezért próbálnak meg sok helyről tagot találni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.