Közélet

Mérsékelt a részvétel a francia baloldali előválasztás első fordulójában

Mérsékelt a részvétel a francia baloldali előválasztás első fordulójában

2017. január 22., vasárnap
Mérsékelt a részvétel a francia baloldali előválasztás első fordulójában

Négyszázezer választásra jogosult francia állampolgár adta le voksát a választókörzetek 63 százalékában vasárnap délig a francia baloldal államfőjelölt-állító választásának első fordulójában - közölte Christophe Borgel, a francia Szocialista Párt által rendezett előválasztás szervezőbizottságának elnöke.

A 7500 ezer választási körzet 63 százalékában 400 ezren voksoltak a délelőtti órákban, amiből arra lehet következtetni a szocialista képviselő szerint, hogy összesen 600 ezren adták le a szavazatukat. Hat évvel ezelőtt a baloldali előválasztás első fordulójában majdnem kétszer többen, 750 ezren voksoltak délig a szavazóhelyiségek kétharmadában, s 2,7 millióan az esti urnazárásig. A szervezők azt remélik, hogy legalább 1,5 - 2 millióan az urnákhoz járulnak, s ezzel lendületet adhatnak az előválasztás győztesének a februárban kezdődő elnökválasztási kampányhoz, jóllehet a felmérések szerint a baloldali jelölt a jelenlegi állás szerint csak az ötödik helyen végezhet az elnökválasztás áprilisi első fordulójában. Egymillió alatti részvétel elemzők szerint akár a párt szétesését is eredményezheti. A jobboldal két hónappal ezelőtti előválasztásán 4,7 millióan vettek részt. Miután a tíz százalék alatti tetszési mutatóval rendelkező Francois Hollande jelenlegi szocialista államfő decemberben bejelentette, hogy nem jelölteti magát újra, az előválasztás tétje elsősorban a kormánypárt hitelének visszaszerzése. A baloldal népszerűtlensége mellett a nagyon rövid előválasztási kampányt azt is meghatározta, hogy a szocialista kormányzat volt gazdasági minisztere, Emmanuel Macron és a radikális baloldal vezetőjének számító Jean-Luc Mélenchon is függetlenként, közvetlenül az elnökválasztás áprilisi első fordulójában állnak majd rajthoz, s mindketten népszerűbbek valamennyi baloldali jelöltnél. Az előválasztás mind a hét jelöltje - akik közül öten miniszterek voltak Francois Hollande kormányaiban -, a baloldal összefogását ígérte, és kizárta, hogy győzelme esetén Macron vagy Mélenchon javára visszalép, ahogy ők sem kívánnak szövetségre lépni a szocialista jelölttel, így 2002-höz hasonlóan több baloldali jelölt is küzd majd áprilisban a konzervatív jelöltté választott Francois Fillonnal és Marine Le Pennel, a jobboldali Nemzeti Front jelöltjével. Az utolsó felmérések szerint Manuel Valls nyerheti meg 34 százalékkal az előválasztás első fordulóját Benoit Hamon vagy Arnaud Montebourg előtt, akik mindketten az elmúlt öt év szociáldemokrata politikájával szakító baloldali protekcionista kormányzást ígérnek. Akármelyikük jut be Valls mellett a január 29-i második fordulóba, esélye van legyőzni szoros eredménnyel a volt miniszterelnököt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.