Labdarúgás: hosszabb távon is gondolkozik a Honvédnál Laczkó Zsolt

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

laczko_zsolt_honved

Az NB I-ben belül váltott klubot Laczkó Zsolt: a 22-szeres magyar válogatott futballista a Pakstól kerül kölcsönbe a tavaszi idényre a Budapest Honvédhoz, ahol Marco Rossival dolgozhat együtt. A szegedi játékost az olasz Serie A-ról is kérdeztük.

A múlt hét közepén jelentette be az NB I második helyén telelő Budapest Honvéd, hogy fél évre, kölcsönbe megszerezte Laczkó Zsoltot: a Tisza Volán SC nevelése az őszt a szintén élvonalbeli Paksnál töltötte, ahol 11 mérkőzésen összesen 374 percet töltött a pályán, tavasszal viszont már a fővárosi piros-feketéknél futballozik. „Nem kellett sokat gondolkoznom, nagyon jó lehetőség számomra jelen pillanatban a Honvéd, akik nagyon jól teljesítettek az ősszel, jó pozícióban állnak. Jó csapatról beszélünk, minden adott ahhoz, hogy a továbbiakban is jól szerepeljünk, ez volt a vonzó. Ebben Marco Rossinak is szerepe volt, már több átigazolási időszakban volt szó róla, hogy ideigazolok, végül ez úgy alakult, hogy most jött létre” – mondta el érdeklődésünkre a váltással kapcsolatban Laczkó Zsolt.

Hozzátette, abban, hogy a Kispestnél folytatja pályafutását, mindenképpen szerepe volt az olasz futballban eltöltött múltjának: a 30 éves futballista korábban a Sampdoria, a Padova és a Vicenza együtteseiben játszott, így a kispestieknél dolgozó talján tréner, Marco Rossi habitusa nem lehet ismeretlen számára, ráadásul a szakember éppen az Olaszországban töltött ideje alatt ismerte meg őt – ezért is lehetett szó már arról többször is, hogy a csapathoz igazoljon. „Tisztában vagyok az olasz edzők mentalitásával, már napok óta edzek is a csapattal, így nem ért meglepetés. Nagyon felkészült edző, az a típusú munka zajlik, amit én Olaszországban is végeztem. Izgatottan várom a munkát” – fogalmazott Laczkó Zsolt, aki már el is utazott új együttesével a törökországi edzőtáborba: a Honvéd tíz napot tölt Belekben téli felkészülése folyamán, ennek kapcsán a szegedi születésű játékos elmondta: nagyon pozitív, hogy olyan edzőtáborban készülhetnek, ahol jó pályákon gyakorolhatnak, a mostani időjárásban ez abszolút pozitív dolog. „Erre nagy szüksége is van a csapatnak, Törökországban rendben lesz minden. Mindent az eredmények mutatnak majd meg, dolgoznunk kell tovább. Nehéz ilyenkor megmondani, hogy mire lehet képes egy csapat, amikor egy jó őszt produkált. Láttunk már példát visszaesésre is, de arra is, hogy tovább tudott fejlődni egy csapat. Ez bennünk van, nem véletlenül érte el ezt a szereplést a klub, de ezt ki kell hozni belőlünk. Ez nehéz lesz, hiszen kiegyensúlyozott az NB I, és ha meglesz az a plusz, ami eddig megvolt, akkor reális, hogy meglegyen a nemzetközi szereplés, de ehhez nagyon koncentráltan kell játszani” – tekintett a tavaszi folytatásra az immáron kispesti játékos, aki úgy véli, új csapatánál benne van a hosszabb távú szerződés is, jelen pillanatban így, ezzel a kölcsönadással lehetett a leggyorsabban megoldani ezt az átigazolást.

A Juventus és a többiek

Laczkó Zsoltot többször láthattuk olyan helyzetben a Digi Sport képernyőjén, amikor nem futballozik: a csatorna által közvetített olasz bajnokság mérkőzésein, vagy magazinműsorában vett részt szakértőként – így megkérdeztük, hogyan látja ő azt a pontvadászatot, ahol korábban maga is játszott. „A Juventus ki is fog emelkedni, nem gondolom, hogy bármely másik csapat meg tudja szorítani, mind gazdaságilag, mind játékosállományt tekintve a legjobb csapat a Juventus. Az olasz labdarúgásnak lassan már kritikája ez, hogy egy Roma, Milan, Inter, nem tudja megszorítani a Juvét. Korábban többen is versenyeztek az első helyért, de ez most nincs meg, ez az üldözők számára kritika. A Juventusnál minden professzionálisan működik, összhangban van a vezetőség és a játékosok. Olyan tervekkel rendelkeznek, amit a többieknek kellene ellesni, itt nem feltétlen anyagiakra gondolok, meg kell nézni például a Leicester Cityt, hogy mit ért el. Egy Romának, egy Milannak vagy egy Internek sokkal jobban kell együttműködniük a vezetőségben, a Juventusnál nem véletlenek ezek az eredmények. Nem meglepetés, hogy melyik csapatok alkotják a hátsó régiót, de még sok meccs van hátra. Rossz döntéseket is hoznak ezeknél a kluboknál: az Inter odahozta Frank de Boert, akiről nyilvánvaló volt, hogy nem ismeri a Serie A-t, a Milan most megtalálta az edzőjét Montella személyében. A Fiorentinánál anyagi problémák is vannak, a Románál pedig nem költenek a védekezésre, csak elöl vannak olyan játékosaik, akik Juventus-szintűek. Ezeknél a kluboknál mindig van valami probléma, nincs összhang, addig pedig nagyon nehéz kialakítani egy olyan csapatot, ami sikereket érhet el. A Juventusnak van egy kapusa és három hátsó játékosa, akik mind olaszok, 5-6 éve együtt játszanak, ez nincs meg máshol. Ha költenének komolyabb védőkre, akkor lehetne esélyük, a Romában is ott van Dzeko, vagy Nainggolan, akik top futballisták, de a védelmüket nem tették rendbe, ezt látom problémának” – elemezte a Serie A helyzetét és a Juventus dominanciáját Laczkó Zsolt.

A jelenleg az Olaszországban futballozó honfitársainkról kifejtette: a magyar játékosok nincsenek egyszerű helyzetben, bár Nagy Ádám időszaka jól indult, a Bolognánál is kijött, hogy nem egy nagyon erős csapatról van szó, de ő játszik a legtöbbet a kint lévő három Serie A-s futballista közül, ugyanakkor úgy látja, a magyarok teljesítményével elégedettek lehetünk. A Palermóban szereplő Sallai Roland és Balogh Norbert életét a szicíliai klubnál mondhatni igencsak gyakori edzőváltások sem segítik: a Palermo a most futó szezonban eddig kétszer cserélt edzőt, de Eugenio Corini állása sem mondható biztosnak. „Ezt a saját bőrömön tapasztaltam, amikor másfél év alatt négy edzőm volt a Sampdoriánál. Borzasztó volt, hogy mindig az olasz játékosok kaptak lehetőséget, a külföldiek mindig később, előbb az edzők által favorizált olasz játékosok. Átérzem a helyzetüket” – zárta Laczkó Zsolt.

Előző sztori

Átadják Mórahalom új sportcsarnokát

Következő sztori

Nemesi Pál: 2016 a megújulásról és az új kihívásokról szólt a kamara életében

Legutóbbi hasonló cikkek