Kosárlabda: az utolsó percek döntöttek a Kosársuli meccsén

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

kosarsuli39

Végigküzdve, ellenfelét az utolsó negyedben felőrölve győzött a tabella második helyén álló Vásárhelyi Kosársuli Tiszaújvárosban. Az egész mérkőzésen brillírozó Szabó Péter 28 pontjával elévülhetetlen érdemeket szerzett a forduló előtt negyedik helyezett alakulat elleni sikerben, amelyhez óriási szívvel játszó társaira is szükség volt a Borsod megyeiek csarnokában. Folytatás egy hét múlva szombaton, hazai pályán az Eger ellen.

A kezdésből érződött, hogy igencsak vissza akarnak vágni a hazaiak a nyitófordulóban elszenvedett óriási zakóért: 9-2-re húztak el mindössze 4 perc alatt. A játékrész utolsó harmadára azonban robbantott a Kosársuli, a gyorsan-frissen 8-at suhintó Szabó vezetésével 15-15-nél befogták riválisaikat, végül 22-20-nál futott le az első 10 minutum.

A rövid pihenő után Pongrácz, Pöstényi és Madár percei következtek, 6 egységre nőtt a borsodiak előnye. Sokáig úgy látszott, hogy Szabó remeklésével, valamint Pavlovic, Kelemen és Vas góljaival kiegyenlítenek a vendégek, ám Magyar utolsó pillanatokban szórt triplájával 45-40-es Tiszaújváros vezetést jegyezhettünk fel a félidőben.

A fordításhoz az első két periódusban 16 pontot behúzó Szabó még más hódmezővásárhelyi kosarasoknak is fel kellett zárkózniuk. Ismét felült azonban a hullámvasútra a Vásárhely, 52-50-nél elérhető közelségbe került a vezetés, de Debreczeni és Madár megrázta magát, és 10 egységre duzzadt a különbség. Az idő pörgött, de továbbra sem volt társa az ekkor 20 pontot számláló Szabónak…

7 pontot kellett ledolgozni az utolsó 10 percben a győzelemhez a Csongrád megyeieknek. Minderre meg is volt az esély, Genal közelijével ugyanis 64-61-re módosult az állás. Sőt kicsivel később 1-re jöttek fel Vasék néhány büntetővel és egy kettessel. Ám Madár megint megrázta magát, amire Genal és Pavlovic válaszolt időkérésre sarkallva ezzel a Tiszaújvárost. Szabó szórt egy hármast, amivel végre a kék-sárgákhoz került az előny. A 40. percben 75-77-et mutatott az eredményjelző, és Vas is bevágott egy trojkát. A faultokkal tarkított utolsó másodpercekben annak ellenére sem tudtak győzni a vendéglátók, hogy a Kosársuli 5(!) büntetőt hibázott. Utasi Gábor legénysége ezzel 9-3-ra javította mérlegét, és őrzi második helyét az NBI B-s bajnokság keleti csoportjában.

Tiszaújvárosi Phoenix KK – Vásárhelyi Kosársuli 80-83 (22-20, 23-20, 19-17, 16-26)

NBI B csoportos mérkőzés, vezette: Goda L., Gergely Cs. és Lövei L..
Tiszaújváros, Városi Sportcsarnok, 250 néző.

Kosársuli: SZABÓ 28/9, KELEMEN 12/3, Pavlovic 6/3, Vas 5/3, GENAL 13.
Csere: Rostás I. 4, Varga 6, Nemes 6, Béres 3/3.
Edző: Utasi Gábor

Utasi Gábor: „Nagyon szoros meccsre számítottam, de azért örültem volna ha nem tud meccs közben 10 ponttal elmenni a Tiszaújváros. Mindkét gárda rengeteget hibázott, de az egy héttel ezelőtti mérkőzéssel ellentétben most mi voltunk szerencsésebbek, és örülhettünk a győzelemnek. Gratulálok a csapatomnak!”

Előző sztori

Kézilabda: magyar vereség az Európa-bajnok németektől

Default thumbnail
Következő sztori

Országos törzset működtet a rendőrség

Legutóbbi hasonló cikkek