Írjon nekünk

Egészség

A túl sok ülés és a túl kevés testmozgás gyorsíthatja az öregedést

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A naponta több mint tíz órát ülő és kevés fizikai aktivitást végző idősebb nők sejtjei gyorsabban öregednek, mint azon társaiké, akik kevesebbet ülnek és többet mozognak napközben – állítják a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem orvostudományi karának szakemberei.

Az American Journal of Epidemiology című folyóirat internetes oldalán közölt eredmények szerint a napjában kevesebb mint 40 percnyi – mérsékelttől az erőteljesig terjedő – testmozgást végző és több mint tíz órát ülő nőknek rövidebb telomereik vannak, mint aktívabb társaiknak – olvasható a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portálon.

A telomer a DNS-t “becsomagoló” makromolekula, a kromoszóma végén helyezkedik el és feladata, hogy óvja a kromoszómát és megakadályozza, hogy sejtosztódáskor sérüljön a genetikai információ. Ahogy az ember öregszik, a telomerek rövidülnek, szerkezetük gyengül. A folyamatot azonban felgyorsíthatják bizonyos egészségi és életmódbeli tényezők, úgy mint az elhízottság és a dohányzás. A rövid telomerek a szív- és érrendszeri betegségek, a diabétesz és bizonyos ráktípusok kialakulásának kockázatával vannak összefüggésben.

“Tanulmányunk szerint az ülő életmód gyorsítja a sejtek öregedését. A valódi életkor nem mindig egyezik a biológiaival” – mondta a tanulmányt vezető Aladdin Shadyab, az egyetem doktori hallgatója. A vizsgálat csaknem 1500 idős, 64 és 95 éves kor közötti nő bevonásával készült, akik a Women’s Health Initiative (WHI) elnevezésű nagyszabású amerikai vizsgálat résztvevői voltak.

A résztvevőkkel kérdőíveket tölttettek ki és hét egymást követő napon át mérőműszert viseltek magukon a sétálással és alvással töltött órák alatt, hogy a szakemberek nyomon kövessék a mozgásukat. Az eredmények szerint a napjában több mint tíz órát ülő és kevés testmozgást végző idősebb nők sejtjeinek biológiai életkora nyolc évvel magasabb, mint aktívabb társaiké.

Shadyab szerint ugyanakkor azoknál a nőknél, akik hosszú időt töltöttek ülve, de legalább 30 percnyi testmozgást végeztek naponta, nem észlelték a telomerek gyorsabb rövidülését. A szakember szerint további vizsgálatokra lesz szükség annak megállapítására, hogy milyen összefüggésben van a testmozgás és a telomerek hossza a fiatalabb nemzedékek, valamint a férfiak esetében.

Kommentek

Egészség

Mozgásfejlesztő játékokat kapott a gyermekklinika

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Játszósarkot is kialakítottak a kis betegek számára.

Tovább olvasom

Egészség

Várják a donorokat Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Minden tizedik véradó kávéskészletet kap ajándékba.

Tovább olvasom

Egészség

Jól halad a pitvarosi egészségközpont építése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A tervek szerint nyár végére készül el az intézmény.

Tovább olvasom

Aktuál