Írjon nekünk

Közélet

Orbán: egyre többen támogatják az unión kívüli menekülttáborok létrehozását

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Lassan többségivé válik az az álláspont az Európai Unióban, amelynek értelmében az EU területén kívül kellene menekülttáborokat létrehozni – jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelben csütörtökön, az uniós állam- és kormányfők találkozója előtt.

A miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva elmondta, még nincs szó többségi álláspontról, de úgy érzi, hogy az események ebbe az irányba haladnak.

Mint mondta, a migránsügy egészében megfigyelhető, hogy “a korábban kiátkozott, lebecsült, lenézett, megvetett álláspontok lassan közös állásponttá válnak, és az azokat képviselő embereket pedig méltó partnerekként üdvözlik mostanság”.

Hozzátette, úgy véli, lehet olyan előrelépés a tengerből kimentett migránsok visszaszállítását célzó magyar javaslatnak az ügyében, amely “a józan ész irányába mutat”.

Orbán Viktor szerint míg korábban “csak a menekültek beengedésének humanitárius körülményeiről volt hajlandó a miniszterelnökök gyülekezete beszélni”, és az uniós külső határok védelme “betiltott álláspont” volt, utóbbi mára megváltozott és elismert közös feladattá vált.

A menedékkérők újraelosztását célzó kvótákról szólva a miniszterelnök leszögezte, ebben nem fognak engedni, mivel amit Angela Merkel német kancellár akar, azt a magyarok nem akarják.

Kiemelte, nem szimpatikus az a felfogás, hogy azok, akik tömegesen beengedték Európába “a túlnyomó többségükben gazdasági migránsokat”, szét akarják osztani őket a többiek között, hogy “jusson a bajból mindenkinek”. Azonban – mint mondta – nem pusztán szimpátiáról van szó, ugyanis az októberi népszavazáson volt 3,3 millió ember, aki azt mondta, “szó sem lehet arról, hogy bárki más dönthessen a Magyarországon élők személyéről, mint maga Magyarország”.

Orbán Viktor elmondta, van még egy ügy, amely “most csúszik fel a napirendre”: “meg akarják tiltani a rezsicsökkentést”, olyan szabályt akar megalkotni az Európai Unió, amely “megtiltaná az országoknak, hogy államilag határozzák meg az energia árát bármilyen körben is”. “Ez alapvetően érinti a magyar embereket, a szegényeket jobban mint a jobb módúakat, tehát becsületbeli ügy, hogy ki kell tartanunk, ebben nem fogunk engedni” – fogalmazott.

Sajtótájékoztatóján a kormányfő emellett az ukrajnai vízummentesség ügyére is kitért, azt hangoztatva, hogy “erkölcsileg tarthatatlan az a politika”, hogy bár az ukránok minden feltételt teljesítettek, mégsem adjuk meg nekik a vízummentességet.

Hírzóna

Jótékonysági csokigyűjtést szervez a szegedi Mátrix Alapítvány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Iskolás osztályok és óvodai csoportok összefogásával.

Tovább olvasom

Közélet

Decemberig felújítják a villamospálya burkolatát a Kossuth Lajos sugárúton

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ezért a buszok a külső sávokban közlekednek majd.

Tovább olvasom

Hírzóna

A fejlesztésekre koncentrálnak a következő években Algyőn

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egyes intézményeket átszerveznek.

Tovább olvasom

Aktuál