Sport

Kosárlabda: száz százaléknál is több kell az éllovas ellen a Szedeáktól

Kosárlabda: száz százaléknál is több kell az éllovas ellen a Szedeáktól

2016. december 9., péntek
Kosárlabda: száz százaléknál is több kell az éllovas ellen a Szedeáktól
szedeak-jaszbereny020kf

Az Alba Fehérvár ellen búcsúzik közönségétől az idei esztendőre a szegedi együttes, mely komoly kihívás előtt áll a szombati meccsen.

Sorozatban négy hazai találkozóját nyerte meg a férfi kosárlabda NB I/A csoportban a Naturtex-SZTE-Szedeák, mielőtt szűk vereséget szenvedett legutóbb az Atomerőmű vendégeként. A paksi kirándulást követően újra hazatérnek

Nikola Lazic

tanítványai, akik utolsó idei szegedi mérkőzésüket vívják szombaton, amikor is az éllovas Alba Fehérvárt fogadják. A tavalyi szezon ezüstérmese nagyszerű formában kosárlabdázik: az eddigiek során csak Sopronban szenvedett vereséget a bajnokságban, emellett nyolc sikert könyvelhetett el; a múlt héten a címvédő Szolnokot is megverte a csúcsrangadón. A FIBA Europa-kupában is nagyszerűen teljesítenek a fehérváriak, továbbjutottak a második csoportkörbe, ahol december 13-án kezdik majd meg szereplésüket. Mindent egybevetve a vendégek a szombati találkozó nagy esélyesei, ám a mieink már bizonyították ebben a pontvadászatban, hogy senki sem mehet ellenük biztosra, ha jó napot fognak ki, különösen idehaza bárkivel felveszik a versenyt. Így aztán remek kis összecsapásra van kilátás, érdemes lesz kilátogatni az újszegedi arénába!

Online

Szombaton 18 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk az Naturtex-SZTE-Szedeák - TLI-Alba Fehérvár NB I/A csoportos kosárlabda-mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

"Az Alba teljesen megérdemelten vezeti a bajnokságot, nagyon jó csapatról van szó egészen kiváló, tapasztalt edzővel a kispadon. Eddig a magyar bajnokságban és Európában is jó játékot mutatott ellenfelünk, és aligha lehet vitatni, hogy eddig ebben a szezonban a legjobb formát futja a honi együttesek közül, és az aranyérem egyik nagy várományosa. Kiváló kerettel dolgozhatnak, kollégám,

Dzunics Braniszláv

pedig egy nagyszerű mester, aki megmutatta, hogy egyszerre két fronton is lehet szép eredményeket elérni. Sokkal esélyesebbek a fehérváriak a szombati meccsen, de mi teher nélkül játszhatunk. Ha jó eredményt akarunk elérni, akkor biztos, hogy száz százaléknál is többet kell nyújtanunk, ami komoly kihívás mindenki számára, megláthatjuk, hogy hol is tartunk ebben a pillanatban. Megpróbáljuk szívvel-lélekkel kosárlabdázva a legjobbunkat nyújtani, és ha talán az Alba nem tudja hozni a saját szintjét, akkor megragadhatjuk az esélyt, persze elsősorban reálisnak kell maradjunk" - kezdte nyilatkozatát portálunknak Nikola Lazic. A Szedeák vezetőedzője szerint az Alba erőssége, hogy olyan csapat, amelyik képes negyven percen keresztül magas színvonalú kosárlabdát játszani, így ehhez alkalmazkodva a Tisza-partiaknak is a teljes mérkőzésen keresztül koncentráltnak kell maradniuk. "A fehérváriak képesek bármelyik negyedben nagy előnyt kiépíteni, ez jelenti az igazi kihívást számunkra szombaton. Ha jobb lesz az Alba, akkor gratulálunk és további sok sikert kívánunk nekik, de addig is a legjobbunkra fogunk törekedni, nem adjuk olcsón a bőrünket" - ígérte a szerb szakember. Hozzátette,

Lakosa Zsolt

betegséggel küzd, így edzéseket kellett kihagynia a héten, miképp

Andrija Ciric

is hiányzott tréningekről, de reményei szerint mindketten hadra foghatóak lesznek majd szombaton. A négyszeres magyar bajnok, háromszoros magyarkupa-győztes Székesfehérvár kerete jelentősen átalakult egyébként a nyáron. A teljes légiósállomány lecserélődött, a stílus viszont maradt a régi. Atletikus, gyors amerikaiak helyére hasonló adottságú amerikaiak érkeztek. Dzunics Braniszláv vezetésével továbbra is gyors, agresszív kosárlabdát játszik az Alba, sokszor nem cifrázzák túl támadásaikat, nem is töltenek, csak lőnek, de úgy tűnik, csapatszinten sikerült előrébb lépniük az előző évekhez képest,

Keller Ákos

hazatérésével pedig a palánk alatti szekciójuk az egész magyar mezőny legerősebbjének tűnik így a bajnokság első felében. A Szeged tehát az utolsó hazai meccsét játssza a 2016-os évben, nem is akármilyen ellenféllel szemben, így bizonyosan szép kosárlabdaünnepben lehet részük azoknak, akik szombaton kilátogatnak a sportcsarnokba. A Naturtex-SZTE-Szedeák klubvezetése - tekintettel arra, hogy az együttes az óesztendőben ismét sok szeretetet, támogatást kapott lelkes közönségétől - a közelgő ünnepekre tekintettel és köszönetképpen az eddigi biztatásért úgy döntött, az Alba elleni bajnokira ingyenessé teszi a belépést minden szurkoló számára, sőt, a találkozóra kilátogató drukkereknek a Kárász utcai Dock Cafe jóvoltából egy pohár forró csokival is kedveskedik. Mindemellett adománygyűjtést is szerveznek a Mátrix Közhasznú Alapítvány részére. Az adományokat - tartós élelmiszert, használt, de még jó állapotban lévő téli ruhákat vagy akár egy tábla csokoládét - a sportcsarnokban, a küzdőtérhez vezető lépcsőfeljárónál gyűjtik majd.

Nyári játékosmozgás az Albánál:

Érkezett:

Winston Shepard (amerikai, San Diego State University – USA), Brandon Taylor (amerikai, Utah Utes University – USA), Justin Edwards (amerikai, Kansas State University – USA), James Farr (amerikai, Xavier University – USA), Bradford Burgess (amerikai, Falco), Keller Ákos (Szolnok), Keller Iván (KTE), Joel Nshimba (Vasas)

Maradt:

Lóránt Péter, Tóth Péter, Markovics Luka, Filipovics Márkó, Braniszlav Dzunics (edző)

Távozott:

Simon Balázs (visszavonult), Supola Zoltán (PVSK), Csorvási Milán (Körmend), Kenny Chery (Sevilla – Spanyolország), Anthony Myles (Walter Tigers Tübingen – Németország), Tristan Spurlock (Asociacion Quimsa Santiago del Estero – Argentína), Ryan Pearson (Le Mans Sarthe Basket – Franciaország), Jerrell Wright, Czirbus József (JKSE), Fülöp Bence (KTE), Aleksza Brbaklics (JKSE), Molnár Dániel (KTE).

Így játszott az Alba legutóbb:

A férfi kosárlabda NB I/A csoport 9. fordulójában: Alba Fehérvár - Szolnoki Olaj KK 85-79 (19-18, 20-22, 22-22, 24-17). Alba Fehérvár:

Taylor 16/6, Edwards 21/6, Shepard 11, Lóránt 8/3, Keller 1. Csere: Filipovics, Farr 13/3, Burgess 4, Markovics 7, Tóth P. Vezetőedző: Dzinucs Braniszláv.

A két együttes legutóbbi bajnokiján (2016. március 19.):

Naturtex-SZTE-Szedeák – TLI-Alba Fehérvár 87–99 (22-21, 27-26, 16-30, 22-22).

Algyő, Fehér Ignác Általános Iskola, 300 néző. Vezette: Farkas Gábor, Praksch Péter, Kovács Nimród. (Páli Kálmán)

Szedeák:

TUCKER 23/12, Moravcsik 3, MOLNÁR A. 20/12, JUHOS 19/6, Vette 15. Csere: Vágvölgyi 1, Révész 6. Vezetőedző: Nikola Lazic.

Alba Fehérvár:

CHERY 30/18, Myles 14, Spurlock 8, Pearson 17, LÓRÁNT P. 18/6. Csere: Markovic 4, Wright, Tóth P. 8, Csorvási. Vezetőedző: Dzunics Braniszláv.

A 10. forduló műsora:

Szolnoki Olaj KK - Vasas Budapest szombat 16.30 Falco KC Szombathely - Kaposvári KK szombat 18.00 JP Auto-JKSE - PVSK-PANNONPOWER szombat 18.00 Naturtex-SZTE-Szedeák - Alba Fehérvár szombat 18.00 Sopron KC - KTE-Duna Aszfalt szombat 18.00 MAFC - Zalakerámia ZTE KK vasárnap 16.00 Egis Körmend - Atomerőmű SE vasárnap 18.00

A 9. forduló eredményei:

Kaposvári KK - Vasas Budapest 94-82 PVSK-PANNONPOWER - Sopron KC 92-77 Alba Fehérvár - Szolnoki Olaj KK 85-79 Zalakerámia ZTE KK - Falco KC Szombathely 90-82 Atomerőmű SE - Naturtex-SZTE-Szedeák 79-72 JP Auto - JKSE - Egis Körmend 95-88 KTE-Duna Aszfalt - MAFC 77-69

Halasztott meccseken:

KTE-Duna Aszfalt - Egis Körmend 78-75 Vasas Budapest - Zalakerámia ZTE KK 87-96

A bajnokság állása:

1. Alba Fehérvár 9 8 1 736–658 0.944 2. Egis Körmend 9 6 3 732–678 0.833 3. Zalakerámia ZTE KK 9 6 3 753–732 0.833 4. Kaposvári KK 9 6 3 716–713 0.833 5. PVSK-PANNONPOWER 8 5 3 658–616 0.813 6. Szolnoki Olaj KK 8 5 3 683–646 0.813 7. Naturtex-SZTE-Szedeák 7 4 3 577–548 0.786 8. Falco KC Szombathely 9 4 5 754–741 0.722 9. Sopron KC 9 4 5 707–695 0.722 10. JP Auto-Jászberény KSE 9 4 5 682–698 0.722 11. KTE-Duna Aszfalt 7 3 4 512–518 0.714 12. Atomerőmű SE 9 3 6 724–784 0.667 13. Vasas Budapest 9 1 8 726–816 0.556 14. MAFC 9 1 8 658–775 0.556

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.