Sport

Kajak-kenu: Storcz Botond a nemzetközi szövetségnél folytatja

Kajak-kenu: Storcz Botond a nemzetközi szövetségnél folytatja

2016. december 17., szombat
Kajak-kenu: Storcz Botond a nemzetközi szövetségnél folytatja
storczbotond_szs

Storcz Botondot beválasztották a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) sprint bizottságába.

A háromszoros olimpiai bajnoknak - aki az elmúlt nyolc évben a magyar kajak-kenu válogatottat irányította - így a következő ötkarikás ciklusban komoly befolyása lesz a többi között a gyorsasági szakág versenyrendszerének kialakítására. A magyar szövetség (MKKSZ) - amint az a szombati hírleveléből kiderül - még a sportág őszi nemzetközi tisztújító kongresszusa előtt jelölte tagnak a nagy tapasztalatokkal rendelkező szakembert, akit a bakui közgyűlés után választottak az ICF legfontosabb bizottságába. "Nagyon örülök, hogy bekerültem a bizottságba. Eddig ICF-alelnökként Vaskuti István tudta képviselni a legmagasabb szinten a magyar kajak-kenu sportot a nemzetközi szövetségnél, fontos, hogy általam a továbbiakban is jelen leszünk a gyorsasági szakágat befolyásoló javaslatok előkészítésében. Úgy érzem, az ötfős bizottság tagjaként rengeteget fogok tudni tenni a magyar érdekekért a számunkra fontosabb olimpiai szakágban" - mondta megválasztásával kapcsolatban

Storcz Botond

. Az MKKSZ tájékoztatása kitér arra is, hogy a felnőtt válogatott december végén leköszönő vezetőedzője már hónapokkal ezelőtt jelezte a hazai szövetség vezetőinek, hogy érdekli a nemzetközi sportdiplomácia, ezért jelölték tagnak. A bizottságot az elmúlt négy évhez hasonlóan továbbra is a kanadai

Frank Garner

vezeti majd, aki tagja az ICF elnökségének és végrehajtó bizottságának is. "A saját sikeremen túl azt tartom a legfontosabbnak, hogy így a kajak-kenuban nagyhatalomnak számító Magyarországnak továbbra is erős képviselete marad az ICF-en belül, ami mindenképpen közös sportdiplomáciai siker" - tette hozzá a kajakosként háromszoros olimpiai bajnok sportvezető, aki nem nyújtott be pályázatot a szövetségi kapitányi posztra, és az elmúlt napokban többször beszélt arról, hogy bár januártól már nem lesz a gyorsasági válogatott vezetője, itthon is folytatná a munkát a sportág berkein belül. Nem Storcz Botond az egyetlen magyar, aki bizottsági tisztséget tölthet be az ICF-nél a következő négy évben. A többszörös gyorsasági és sárkányhajó világbajnok

Patyi Melinda

a sárkányhajó bizottság tagjaként dolgozhat a következő négy évben.

Toman József

, a felnőtt válogatott keretorvosa pedig az ICF orvosi- és doppingellenes bizottságának teljes jogú tagja lett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.