Hatszázmillió forinttal támogatja 2017-ben a nyomtatott és online lapok megjelenését az NKA

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

ujsagok

Jövőre hatszázmillió, 2018-ban és 2019-ben pedig 300-300 millió forint keretösszeget biztosít a nyomtatott és online lapok megjelentetésére a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) bizottsága.

A folyóiratok jövőjéről szeptemberben szervezett konferencián elhangzott ígéreteknek megfelelően még az idén kiírták a szakmai kollégiumok mind a hároméves, mind az egyéves folyóirat-támogatásokhoz kapcsolódó pályázati felhívásokat – közölte kedden az NKA az MTI-vel.

A különböző szakterületek pályázati kiírásai január végéig érhetők el az NKA honlapján. Doncsev András, az NKA alelnöke a magyarországi folyóiratokról rendezett szeptemberi tanácskozáson azt mondta, hogy az NKA a könyv- és folyóirat-támogatási rendszer első lépcsőjeként az alkotókat támogatja, majd hozzásegíti őket a megjelenéshez folyóiratokban, kiadványokban, végül eljuttatják a lapokat a könyvtárakba, sőt azok korszerűsítéséhez is támogatást nyújtanak.

Mint hangsúlyozta, nemcsak a szépirodalmat, hanem a könyv- és folyóirat-kultúra egészét kívánják támogatni, a tudományos, ismeretterjesztő, művészeti kiadványokat is. A művészeti folyóiratok támogatására idén 1,4 milliárd forint pályázati igény jelentkezett, míg erre a célra mintegy félmilliárd forintot tudtak fordítani, ebből 150 milliót a szakmai kollégiumok saját keretükből csoportosítottak át.

Előző sztori

A Nébih virsliket ellenőrzött, egy termék miatt eljárást kezdeményezett

Következő sztori

Olimpia 2024 – Szabó László: minden logikus érv a budapesti rendezés mellett szól