Sport

Hátország: Vágó Mihály: Jó közösségi szellemmel minőségi futballt produkálni!

Hátország: Vágó Mihály: Jó közösségi szellemmel minőségi futballt produkálni!

2016. december 14., szerda
Hátország: Vágó Mihály: Jó közösségi szellemmel minőségi futballt produkálni!
vgy_vm

Hagyományainkhoz híven ezúttal a Szeged 2011 négy kiemelt utánpótlás korosztályának edzői is mérleget vonnak az őszi idény végén. Az U14-esek "örökvidám" trénerének, Kiss Balázsnak, majd az U15-ösök nemrég kinevezett vezetőjének, Majó Ádám értékelője után ezúttal az U17-esek népszerű vezetőedzője, Vágó Mihály (fotónkon a szerző mellett balról) válaszolt a 2016-17. évi kiemelt bajnokság első félévét értékelő kérdéseinkre… - írja honlapján Vitos György, a szegedi futball krónikása.

- Mik voltak az idei bajnokság legfőbb célkitűzései a csapatnál?

- A nyári felkészülési programot a 2016/2017 - es szezonra július közepén kezdtük el . Felkészülésünk korántsem volt zökkenő mentes ...- kezdte értékelőjét

Vágó Mihály

, majd így folytatta - Az első edzések során máris súlyos létszámgondokkal szembesültünk, elsősorban azért, mert a rivális egyesület, a Szeol-Volánosok által elcsábított fiatal focisták hátat fordítottak klubunknak... Meghatározó játékosok hagyták el nagy számban korosztályos csapatunkat és az új igazolásaink sem úgy sikerültek, ahogyan azt szerettük volna ! Ezért aztán támaszkodnunk kellett az egyébként a saját bajnokságában nagyon jól teljesítő U - 15 -ös korosztályunk jó néhány játékosára is... A nyári felkészülésünk során , egyhetes gyulai edzőtáborozáson is részt vehettünk, ami nagyon sokat jelentett számunkra! Játékosaink igazán profi körülmények között készülhettek ez alatt az időszak alatt és ez legalább összekovácsolta a megmaradt értékeinket.

- Konkrétan mik valósultak meg ezekből a célokból idén ősszel és melyek voltak a legjobb eredmények?

- Az NB III Dél-keleti csoportjában, a mögöttünk hagyott félévben az 5. helyen zártunk a tabellán. Csapatunk a három körös bajnokságban ősszel a lejátszott 12 mérkőzésből 5 mérkőzést megnyert , 2 döntetlenül végződött és 5 mérkőzésen vereséget szenvedett. Így 29 - 9 -es gólkülönbséggel 17 pontot gyűjtöttünk eddig a bajnokság őszi idényében, ami nem annyira jó, mint vártuk, de az ismert átigazolási herce-hurcát tekintve kezdésnek elfogadható... Tovább taglalva ezt az eredménysort , kétszer sikerült megvernünk a Mórahalmot, egyszer - egyszer pedig a Makót, a Méhkeréket és a DAFC - ot . A két döntetlent idegenben a DAFC ellen és otthon a Makó ellen értük el . Vereséget szenvedtünk sajnos, kétszer is az Orosházától, de kikaptunk a HFC, a Békéscsaba és a Gyulai Thermál ellen is. Két csapat, a Gyulai Termál és a Hódmezővásárhelyi FC kimagaslóan jól teljesítettek eddig ebben a szezonban, így mindkét csapat magabiztosan vezeti a tabellát...

- Hallhatnánk azokról a bizonyos hátráltató körülményekről is?...

- Őszintén meg kell vallani, a csapat - amint azt az eredmények is mutatják - rendkívül hullámzóan teljesített... Ez azonban összhangban volt a gyengülő edzéslátogatottsággal is. Sajnos, az elvártnál sokkal többen a különféle iskolai kötelezettségeik miatt egyszerűen nem tudták teljesíteni a heti 3 - 4 edzésüket sem és ez erősen visszaütött... Akik viszont rendszeresen ott voltak az edzéseken, azok maximálisan helytálltak, de sajnos, ők voltak kevesebben. A mostoha körülményeinkről pedig azért nem beszélek, mert azt elmondta már előttem részleteiben is Majó Ádám, az U15-ösök vezetőedzője...

- 2017 tavaszára milyen erősítések, változások várhatók az U17-es korosztálynál, s ezek függvényében kell-e módosítani az eredeti elképzeléseket?

- Tavasszal továbbra is realitásnak tűnik a 3. hely megcélzása. Jelenleg a Békéscsaba áll ebben a pozícióban 4 ponttal megelőzve minket, de 2017 első felében még kétszer játszunk ellenük. Szeretném még megjegyezni, hogy ebben a félévben a játékosok alkalmazkodtak egy fegyelmezettebb, keményebb edzésmunkához! Nemcsak fizikálisan , hanem jelentős mentális változáson is keresztül mentek! Ebben a változásban a csapat segítségére volt Patrascu János is, a klub utánpótlás koordinátora, akinek köszönettel tartozunk ezért! A játékosok egyéni teljesítményeiről röviden annyit , hogy a házi gólkirályi pozícióban 7 - 7 góllal Gégény Ádám és Sarnyai Dominik állnak! A legtöbb edzéslátogatottsággal Kiss Márkó rendelkezik, és ezzel meg is alapozta jó teljesítményét! Nagyon jó hozzáállást tanúsított Varga Ádám is. Szeretném kihangsúlyozni, hogy dicséret illeti valamennyi U-15-ös játékost, aki szerepet kapott az ősz folyamán, így különösen Dobronoky Viktor, Vajda Marcell és Vitos György nyújtott megbízhatóan jó teljesítményt! Ami pedig a 2017-es teendőket illeti... A felkészülést a tavaszi szezonra január 10-én szeretnénk megkezdeni! Terveink között szerepel, hogy a téli átigazolási szezonban minden csapatrészbe szeretnénk még játékosokat igazolni! Célunk tavasszal, hogy jó közösségi szellemmel, kiegyensúlyozott, minőségi futballt produkáljunk, és ezzel odakerüljünk az első háromba, azaz a dobogós helyek valamelyikére! - zárta értékelőjét Vágó Mihály, a Szeged 2011 U17-eseinek vezetőedzője.

Vitos György

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.