Írjon nekünk

Közélet

Gyermekes családokat lepett meg a Mosolykommandó

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

SAMSUNG CSC

Részben önerőből, részben pedig felajánlásokból összeállított karácsonyi csomagokat osztott ki gyermekes családoknak a Mosolykommandó Alapítvány, akik az év többi részében gyermekkórházakban szerveznek bohócdoktori viziteket.

Az alapítvány minden évben megszervezi az ünnepek előtt a karácsonyi-csomag osztó akcióját, amelyben kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a megfelelő helyekre kerüljenek az ajándékok. Fődi Brigitta, a szervezet elnöke ilyenkor személyesen, bohócdoktorai segítségével adja át a csomagokat azoknak a családoknak, akik ajánlás útján kerülnek a látóterükbe. –Nem kis szervezést igénylő feladat ez, fontos a megfelelő koordináció, de megéri, főleg amikor látjuk, hogy sikerült örömet okozunk a családoknak. A szervezet idén több felajánlásból is tudott gazdálkodni, így a csomagokba a Bödön piac termelői által felajánlott minőségi élelmiszerektől kezdve a Provident budapesti és szegedi munkatársai által gyűjtött játékok is belekerültek. Mindezek mellé az alapítvány saját maga is vásárolt tartós élelmiszereket, és személyesen vitték ki a családok otthonába.

A 2015-ben alapított szervezet elsősorban gyermekkórházak részére szervez heti rendszerességgel bohócdoktori viziteket, de mindezek mellett szociálisan rászorulókat segítenek, valamint idősotthonokat is látogatnak. Az Alapítvány további programjairól, tevékenységeiről részletes beszámolókat a www.mosolydoktorok.hu, és a www.facebook.com/mosolydoktorok oldalakon tesznek közzé rendszeresen.

Közélet

Patkányok és egerek lepik el a lakóházat a belváros küszöbén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Döbbenetes állapotok uralkodnak a Hétvezér utcában.

Tovább olvasom

Hírzóna

Különleges videóval ünnepli a magyar kultúra napját a megyei kormányhivatal

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A munkatársak Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét szavalják el.

Tovább olvasom

Közélet

Rámutatott az IKV furcsaságaira, oktatást kapott a képviselőnő

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

“Nem tudom eldönteni, hogyan tegyek jót a munkám során” – mondja Chovanecz Kata.

Tovább olvasom

Aktuál