Közélet

Ezernél is több gyerek kapott ajándékot az Ágota-karácsonyon + FOTÓK (FRISSÍTVE)

Ezernél is több gyerek kapott ajándékot az Ágota-karácsonyon + FOTÓK (FRISSÍTVE)

2016. december 21., szerda
Ezernél is több gyerek kapott ajándékot az Ágota-karácsonyon + FOTÓK (FRISSÍTVE)
orszagos_agota_karacsony04_gs

Több mint ezer állami gondoskodásban élő és veszélyeztetett fiatal kapott ajándékot az ÁGOTA Alapítvány, valamint a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató támogatóitól szerdán, az Ágota-karácsonyon. Az alapítvány és a szolgáltató önkéntesei, munkatársai három napon át csomagolták a személyre szóló meglepetéseket, csupa olyan ajándékot, melyekre a gyerekek régóta vágytak.

Az Ágota-karácsony az ÁGOTA Alapítvány, valamint a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató egyik legnagyobb és leginkább várt közös rendezvényre, mely alakalomból országszerte az alapítvánnyal kapcsolatban álló gyerekeket és nevelőszüleiket várják vendégségbe. Idén is több mint ezer gyermek kaphatott személyre szóló ajándékot a szervezetek szinte végtelen számú támogatóinak köszönhetően, igyekeztek mindenkinek azt a kívánságát teljesíteni, melyre leginkább vágytak.

Kothencz János

, az alapítvány alapítója elmondta, december 9-én támogatóik Tatabányán szerveztek jótékonysági gálát az ÁGOTA Alapítvány, illetve a gyermekvédelmi szolgáltató védenceinek, így 10 millió forintot gyűjtöttek a régióban élő gyerekeknek. Segítőik sorából kiemelte még

Hatala József

, a Nemzetei Bűnmegelőzési Tanács elnökét, aki szintén egy jelentős összeget, 10 millió forintot ajánlott fel a játszóházi programok működtetésére, újabb rendezvények beemelésére. Az Ágota-karácsony nemcsak a gyerekek ajándékozásáról, hanem az egész évben emberfeletti teljesítményt nyújtó munkatársak díjazásáról is szólt. Nem volt az idén sem másként. "Csongrád megyéből:

Tóth Beáta

konduktor,

Horváth Sára

,

Fehér Mihály Dávid

gyermekfelügyelő, valamint

Gémesné Huszka Ildikó

. Mint mondta, ezt az elismerést karácsony alkalmából a gyermekek adják a kollégáknak, az ő véleményük az, amit mindenek előtt figyelembe vettünk." "Köszönöm a gyerekek bizalmát, valamennyi ránk bízott fiatalnak a legkisebbtől a legnagyobbakig. Karácsonykor különösen fontos, hogy eszünkbe véssük, mekkora ajándék az, amelyet akkor kaptunk, ha egy bajba esett mankót, támaszt kereső ember belénk tud kapaszkodni. Mekkora bizalom kell ehhez, mekkora önátadás, milyen nehézkes olykor az a ráhagyatkozás, amelyből ők napról napra bennünket választanak."

orszagos_agota_karacsony06_gs

"Másként tudja átérezni a karácsonyt a hívő és a nem tudatosan hívő ember. Ilyenkor mindannyian érezzük annak szükségességét, hogy nem csak kellemes körülményeket akarunk magunk körül teremteni. Ezek a gyerekek önhibájukon kívül olyan helyzetben vannak, hogy ezt valakinek pótolni kell, másrészt észre kell venni, hogy a kellemes körülmények megléte önmagában nem teszi boldoggá a karácsonyt" - mondta

Kiss-Rigó László

, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, aki boldog ünnepeket kívánt az alapítvány gyermekeinek és a nevelőknek. "Ha bárkit megkérdezünk, hogyan viszonyul a karácsonyhoz, azt gondolom, ezer ezerféle választ adna. De nincs senkit, akit ne érintene meg" - folytatta

Lengyel Györgyi

közigazgatási államtitkár, aki egy régi újságcikk hasábjain megjelent történetet olvasott fel az ünneplőknek. Ennek tanulsága szerint az ünnep jelen van többek között a születésnél, az egymásra találás pillanatában, a mosoly mögött, amikor is szeretet, béke és igazságosság születik. Hatala József úgy folytatta, gyermekkori élményeire visszatekintve a karácsony számára a lázas készülődésről szólt, hasonlóképpen éreztek a Nemzetei Bűnmegelőzési Tanács munkatársai is, amikor az Ágota-karácsonyra összeállították az ajándékokat. Azt ígérte, a jövőben is minden lehetőséget megragadnak az együttműködésre, hogy "a gyerekek életét minél tartalmasabbá, sikeresebbé tegyük". A ceruza meséjét hozta el a kicsiknek

Juhász Tünde

Csongrád megyei kormánymegbízott, aki szerint a mese arra tanít, milyen értékek mentél éhez az ember békében. Mint mondta, a mesebeli ceruzának öt értéke van: a vezető kéz mint

Isten

, a hegyező mint a fájdalom elviselésének jelképe, a radír mint a hibák kijavítója, a grafit mint a lélek gondozása és az írás nyomot hagyott cselekedetek - emelte ki a kormánymegbízott. "Ez a terem megtelt szeretettel. Ahogyan érkeztek a gyerekek, érezni lehetett az auráját, a szívdobbanást. Az advent legfontosabb elvárása, hogy rá tudjunk hangolódni az ünnepre és a mai program beteljesíti ezt" - ezt már

Kakas Béla

, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke tette hozzá, aki a gyerekek köszöntése mellett háláját fejezte ki a nevelőszülőknek is. Úgy fogalmazott, ők azok, akik családdá kovácsolják az állami gondoskodásban élőket. A köszöntők végével az elnök beugrott a Dodgem együttes dobfelszerelése mögé, hogy együtt zenéljenek végig néhány karácsonyi számot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.