Bulvár

Előzetes letartóztatási indítvány a szentesi emberölés kísérlet ügyében

Előzetes letartóztatási indítvány a szentesi emberölés kísérlet ügyében

2016. december 15., csütörtök
Előzetes letartóztatási indítvány a szentesi emberölés kísérlet ügyében
jog_birosag_torveny

A Csongrád Megyei Főügyészség a mai napon indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el az előzetes letartóztatását annak a szentesi nőnek, aki élettársa ereit vágta el.

A gyanú szerint december 13-án a nő a sértettel közös ingatlanukban megkísérelte megölni élettársát úgy, hogy a teljes bal oldalára lebénult férfi bal csuklójának ereit egy borotvapengével felvágta. Ezt követően a nő a saját csuklóján levő ereket is megkísérelte felvágni. Röviddel ezt követően érkezett a helyszínre a sértett önkéntes gondozója, aki telefonon értesítette a mentőszolgálatot. A férfi így még időben orvosi kezelésben részesült és életét megmentették. A folyamatban lévő nyomozásban adatok merültek fel arra nézve is, hogy a gyanúsított már korábban is követett el hasonló jellegű cselekményt. A főügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye okán tett indítványt a nő előzetes letartóztatásának elrendelésére. Az indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.