Kultúra

Csak egyszer lesz látható Szegeden a Sly

Csak egyszer lesz látható Szegeden a Sly

2016. december 15., csütörtök
Csak egyszer lesz látható Szegeden a Sly
szinhaz_sajttaj001kf

A Szegedi Nemzeti Színház januárban mindössze egy alkalommal tűzi műsorára a Sly című operát, a műfaj szerelmeseinek ez az utolsó lehetőségük, hogy jegyet váltsanak a nagy sikerű előadásra. A hagyományos Újévi operett gálán pedig ezúttal Koós Jánost köszöntik a vendégművészek sorában.

Az új évet azonnal operával kezdi a Szegedi Nemzeti Színház, január 11-én mutatják be a Magyar Operaház és a szegedi teátrum közös produkcióját, a tavasszal Budapesten színpadra állított Sly-t. A opera, melyet a műfaj szerelmesei sem igazán ismernek, Shakespeare halálának 400. évfordulójára készült.

Gyüdi Sándor

főigazgatótól megtudtuk, a Sly tulajdonképpen a Makrancos hölgy előjátéka, melyet sokszor kihagynak az előadásokból. Felhívta az érdeklődők figyelmét, a januári szegedi bemutatót követően nem terveznek többet.

Kónya Krisztina

azt mondta, izgalmas feladat elé állítja őt az opera a tragikus sorsú Dolly szerepében, aki egy anyagias, boldogtalan világban találja meg a szerelmet. Románca Sly-al azonban nem teljesülhet be, a férfi azelőtt lesz öngyilkos, hogy Dolly elmondhatná, mit érez. Az Újévi operett gála visszatérő program a szegedi színházban, január 14-én - hosszú évek után - a humor nagyágyúja,

Koós János

váltja a koronázatlan operettkirálynőt,

Oszvald Marikát

a nagyszabású showban - jelentette be

Kollár Péter Erik

művészeti vezető. Koós, aki táncdalénekesként szerepelt korábban a Víg özvegyben is, többek között

Lehár

darabjából ad elő részleteket, illetve új számokkal is készül.

szinhaz_sajttaj006kf

Nem telik el saját bemutató nélkül az év első hónapja,

Keszég László

rendezi a Mesél a bécsi erdő című darabot.

Spiró György

művészeti vezető elmondta, az évad ezen időszakára tartogatják a nehéz előadásokat, ilyen az 1930-as években született, az agresszív közönyt bemutató népszínmű is. A rendező szerint minden színháznak műsorára kellene venni a történetet, hiszen olyan emberekről szól, akik közöttünk járnak a mindennapokban. Egyébként 9-99 éves korig bárkinek ajánlja a szegedi előadást, hiszen abban minden korosztály megtalálhatja a megfelelő üzenetet. Gyüdi Sándor a csütörtöki sajtótájékoztató végén díjazta a Színházbarát iskolákat is. A címet olyan általános és középiskolák, valamint Szeged környéki intézmények nyerhetik el, akik rendszeresen látogatják az előadásokat. Idén az Arany János Általános Iskola, az SZSZC Déri Miksa Szakközpiskola, valamint a Kisteleki Általános Iskola vehette át az oklevelet. Jutalmul tanulócsoportjaik beleshetnek a kulisszák mögé, az idősebb diákok betekinthetnek egy főpróbába, a tantestület pedig jegyet kap egy szabadon választott előadásra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.