Sport

Jelentős hátrányt dolgozott le, majd az utolsó másodpercekben kapott ki az SZVE

Jelentős hátrányt dolgozott le, majd az utolsó másodpercekben kapott ki az SZVE

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. április 26., péntek
Jelentős hátrányt dolgozott le, majd az utolsó másodpercekben kapott ki az SZVE

A felsőházi csoportját az OSC ellen vereséggel zárta a Szegedi VE. Ezúttal pedig a Honvédhoz látogatott Kiss Csaba együttese: a tét az 5-8. helyek valamelyike.

Fotó: Zue.hu Szegedi VE

 

Honvéd góllal indult a találkozó, Ekler Zsombor büntetőből volt eredményes mindössze 17 másodperc után, miután Horváth Zsombor volt szabálytalan. Szűk két perc múlva ismét megrezdült a szegedi háló, 2-0 volt az állás. Két perccel a negyed vége előtt már harmad alkalommal volt eredményes a hazai csapat, szegedi válasz nélkül. Ezután azonban jelentős tartást mutatott Kiss Csaba gárdája: Bóbis Botond két góljával sikerült a zárkózás (3-2).

A második játékrész elején, bő fél perc után ismét kettő volt a Honvéd előny. Szűk két perc múlva két gyors hazai találat született: a gólok között bő fél perc telt el, 6-2 állt ekkor azt eredményjelzőn. Ezt még egy Honvéd gól követte, majd az utolsó három és fél perc alatt több gól nem született.

Félidőben: EPS-Honvéd - Szegedi Vízilabda Egylet 7-2.

 

A nagyszünet után a harmadik negyed az eddigiekkel ellentétben szegedi góllal indult, ismét Bóbis Botond talált be, majd nem sokkal később Leinweber Olivér volt eredményes, fokozatos volt az SZVE zárkózása, amely nem állt itt meg, sorozatban harmadszor voltak eredményesek a szegediek, ekkor volt még három és fél perc hátra a negyedből, az állás 7-5 volt. Ezt még egy gólváltás követte a nyolc percben belül, így 8-6-al fordultak a felek a záró játékrészre.

Az első másfél perc kimaradt helyzetei után Sziládi Kristóf csökkentette a Szegedi VE hátrányát mindössze egy gólra. Izgalmas és szoros utolsó percek álltak a csapatok előtt. A következő játékpercekben mindkét oldalt jellemzők voltak a kihagyott helyzetek, a támadóhibák, illetve a kapusok is jól tették dolgukat. Ez magába foglalta az elmúlt 6 percet. Majd a végén jött a csattanó és az újabb SZVE, egyben újabb Bóbis Botond találat, ami már az ötödik volt számára: az emberelőnyét használta jól ki Kiss Csaba gárdája, amely ezzel 8-8-ra zárkózott 40 másodperccel a vége előtt. Azonban sajnos nem ez volt az utolsó csavar a meccsen: Ekler Zsombor kezdte és zárta a gólgyártást, 8 másodperccel a vége előtt született meg a mindent eldöntő találat.

Fájdalmas vereséget könyvelhet el ezzel a Szegedi VE, de a visszavágó jövő szombaton Szegeden következik.

Végeredmény: EPS-Honvéd - Szegedi Vízilabda Egylet 9-8.

E.ON OB I. Felsőház, 5-8. helyért, 1. elődöntő, Budapest, Kőér utcai uszoda
ESP-Honvéd - Zue.hu Szegedi VE 9-8 (3-2, 4-0, 1-4, 1-2)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.