Közélet

Borkai Zsolt: a jövőben is sikerágazat lesz a magyar sport

Borkai Zsolt: a jövőben is sikerágazat lesz a magyar sport

2016. december 28., szerda
Borkai Zsolt: a jövőben is sikerágazat lesz a magyar sport
Áder János; Borkai Zsolt

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a jövőben is sikerágazat lesz a magyar sport.

Borkai Zsolt

az MTI-nek nyilatkozva ezt a kijelentését azzal támasztotta alá, hogy a riói olimpián szerzett 15 érem mutatja: a magyar sportban még mindig ott az erő. Hozzátette: a jövőben stabilabb lesz a hazai sportirányítás rendszere, és ehhez mint az olimpiai sportágakkal és élsporttal foglalkozó köztestület a MOB a jövőben is minden segítséget megad. A sporttörvény módosításával a szervezeti rendszer megváltozott formában működik tovább január elsejétől. Ez legfőképpen azt jelenti, hogy a MOB eddigi tagozatai önálló köztestületként, külön alapszabállyal, saját vezetőséggel működnek tovább. A változás nyomán a szintén köztestületté váló MOB eddigi jogosultságait jelentős mértékben elveszíti, s alapfeladatainak döntő része, így a pénzelosztó szerep is visszakerül az állami sportirányításhoz, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportállamtitkárságához, amelyen keresztül a sport állami finanszírozása egyetlen csatornán keresztül valósul meg. "Nem éltem és élem meg tragikusan az új helyzetet, a most 121 éves MOB történetében korábban is előfordult már hasonló, létezett nagy önállósággal, sok jogosítvánnyal, és megesett, hogy kisebb hatáskörrel bírt" - mondta Borkai Zsolt, hozzáfűzve, hogy ezúttal a 2012 előtti helyzet állt vissza. "Amikor MOB-elnök lettem, olyan tevékenységet vállaltam, amilyenbe január elsejétől is belekezdünk. Tulajdonképpen semmivel sem más, ezért számomra nem furcsa a mostani helyzet" - jelentette ki. Borkai Zsolt továbbra is a MOB elnöke akar lenni, s úgy fogalmazott: biztos, hogy újraindul a posztért. "Véleményem szerint - folytatta - a MOB büszke lehet arra a munkára, amit elnökségem alatt végzett, hiszen ebben az időszakban alakult ki 16 sportágnak a kiemelt támogatása, a szövetségekkel együtt készítettük el a középtávú koncepciót, ami alapján a kormányzat megadta azt a nagyon komoly anyagi támogatást, amelynek folyósítása effektíve három éven keresztül zajlott a MOB keretein belül" - fogalmazott. Borkai Zsolt elmondta, hogy a MOB-ban januártól a sportszakmai munka kerül előtérbe, s miután Budapest 2024-ben olimpiát szeretne rendezni, az ezzel kapcsolatos feladatok rajtuk keresztül valósulnak meg, mint ahogy bőven adódnak számukra teendők a 2017-es EYOF-fal kapcsolatosan is, különösen, hogy a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak Győr lesz a házigazdája. A közeljövőről szólva egyértelműnek nevezte, hogy most pihennie kell, de hozzátette: az ünnepek után, januártól újult erővel folytatja a munkát a MOB-ban. A kérdésre, hogy mit kíván a magyar sportnak 2017-re, így felelt: "Sikereket és kevés konfliktust!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.