Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Közélet

Az IM reméli, hogy az Alkotmánybíróság elismeri a közigazgatási bíráskodás fontosságát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

biro_birosag_jogasz_ugyved

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) közleményben fejezte ki reményét aziránt, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény megvizsgálása után elismeri a közigazgatási bíráskodás fontosságát.

A tárca pénteken azt követően juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy Áder János államfő az Ab-hez fordult, kérve: a testület állapítsa meg a közigazgatási perrendtartásról szóló, december 6-án elfogadott törvény egyes rendelkezéseinek alaptörvény-ellenességét és egyben közjogi érvénytelenségét. Levelében kifejtette egyebek mellett, hogy létrejön egy új bíróság, a közigazgatási felsőbíróság, ám – hívta fel a figyelmet – egyszerű többségű törvénnyel nem lehet új bíróságot létrehozni alkotmányosan.

Az IM erre reagáló közleményében üdvözölte, hogy a köztársasági elnök megküldte a törvényt az Ab-nek. Mint írták, “e törvény megalkotásával nyílt meg ugyanis először a lehetőség hazánk történetében” arra, hogy Magyarországon önálló kódexben legyen szabályozva a közigazgatási perrendtartás.

“A tárca reméli, hogy az Alkotmánybíróság a törvény megvizsgálását követően elismeri a közigazgatási bíráskodás fontosságát, és megerősíti az Igazságügyi Minisztérium azon meggyőződését, hogy az önálló közigazgatási perjog megalkotása az európai jogfejlődés útja, ezáltal az Alkotmánybíróság határozata további lendületet és támogatást ad majd annak a törekvésnek, hogy a 2018-tól kezdődő kormányzati ciklusban a rendszer kiteljesedhessen, és létrejöhessen az önálló közigazgatási bíróság és a közigazgatási felsőbíróság.”

Tovább olvasom

Hírzóna

Pályázat indult a tanodák működtetésére

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Több mint két és fél milliárdos keretösszegben.

Tovább olvasom

Közélet

Hamarosan nyit a megújult Móra Ferenc Múzeum

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az utolsó simításokat végzik.

Tovább olvasom

Gasztro

Íme, ez az Év Tortája idén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Fehércsokoládés piskóta, sáfrányos birs zselé, kekszes-fehércsokoládés ropogós réteg, mogyoró ganache, mandula mousse, tejcsokoládés bevonat. Csak ennyi kell hozzá!

Tovább olvasom

Aktuál