Írjon nekünk

Közélet

Több mint 800 diák vett részt a kamara Pályaválasztási Napján

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

palyavalasztas

A virtuális hegesztés és a targoncavezetés mellett akár egy igazi traktort is vezethettek a diákok a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Pályaorientációs Napján Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórában. A férfias foglalkozások mellett természetesen a gyengébbik nem pályaválasztás előtt álló képviselői sem unatkozhattak az eseményen, ők süthettek, varrhattak, sőt a fodrászat kulisszatitkaiba is bepillanthattak.

A rendezvényről szóló részletes tudósításunkat ITT olvashatják, az alábbiakban a kamara közleményét tesszük közzé.

A rendezvényen több mint 1000 diák kapott segítséget döntésük meghozatalához. A programon a megye szakképző intézményei, és több munkáltató is részt vett. A látogató diákok fodrászshow-t, robotikai bemutatót láthattak, emellett pogácsát, mézeskalácsot, valamint elektromotort készíthettek a jelenlévő vállalatok és iskolák képviselőinek és tanulóinak segítségével. A gyakorlatias feladatokon keresztül az egészségügyi szakmákkal is megismerkedhettek az iskolások, gyorstalpalót kaptak például újraélesztésből.

Kőkuti Attila, a kamara ipari alelnöke, valamint a kamara által elnökölt Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság elnöke elmondta: kiemelten fontos, hogy a pályaválasztáskor a kétkezi szakmákról is gondolkodjanak el a tanulók. Hozzátette: olyan szakmáknak is biztosítanak megjelenést az eseményen, amelyek meghatározóak lehetnek a jövőben a megye gazdasága és fejlődése szempontjából. Ilyen a mechatronikus szakma, melynek képviselőiből jelenleg nincs hiány, de a jövőben több ilyen szakemberre lesz szükség. Csongrád megye adottságai, és a jelen lévő nagyvállalatok munkaerő iránti igényei is azt mutatják, hogy élelmiszeripari, és a mezőgazdasági végzettségű munkavállalókra is nagy szükség lesz.

Horváth Gábor, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képzési igazgatója kiemelte, hogy a hiány-szakképesítések, valamint a kétkezi és a sztárszakmák kerültek a rendezvény középpontjába. A tanulóknak mintegy 25 képzőhely, illetve cég mutatkozott be. Az eseményen mások mellett ott volt a Legrand Zrt. , a kecskeméti Mercedes Gyár, a Pick Zrt., és a ContiTech Rubber Industrial Kft. A vállalatok mind interaktív foglalkozásokkal várták a fiatalokat. A bátrabb tanulók közel 30 szakképesítéshez kapcsolódóan végezhettek gyakorlati feladatokat, sok esetben a kész, működőképes tárgyakat haza is tudták vinni, hogy a szüleiknek is megmutassák, és elmondják az élményeiket.

Kommentek

Hírzóna

Négytagú banda őrjöng éjszakánként Mindszenten

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Hangosan bőgetik a leszakadt kipufogójú, sokszor műszaki vizsga nélküli autójukat.

Tovább olvasom

Közélet

Víz után sár az úr a Székely soron

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Tisztán tartott és okosan rendezett környezettel megelőzhető lenne a szegedi utak “áradása”.

Tovább olvasom

Egyetem

Hatodik alkalommal rendezik meg a Levendula-napokat a Füvészkertben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Június utolsó hétvégéjén.

Tovább olvasom

Aktuál