Közélet

November utolsó hétvégéjén ismét karácsonyi adománygyűjtő akciót szervez az Élelmiszerbank

November utolsó hétvégéjén ismét karácsonyi adománygyűjtő akciót szervez az Élelmiszerbank

2016. november 24., csütörtök
November utolsó hétvégéjén ismét karácsonyi adománygyűjtő akciót szervez az Élelmiszerbank

2016-ban ismét megszervezi hagyományos karácsonyi élelmiszer adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, három napon keresztül, november 25-én, 26-án és 27-én várják a lakosság élelmiszeradományait országszerte közel 120 település majd 200 nagyáruházában. Az Élelmiszerbank célja, hogy a korábbi évekhez hasonlóan egyéni, civil és vállalati önkéntes összefogással a lehető legtöbb rászoruló karácsonyát tegye szebbé élelmiszeradományok segítségével. A karitatív gyűjtéshez az idei évben is csatlakoztak a Centrál Színház művészei –Pokorny Lia, Papp János és művésztársai is önkéntesként támogatják az akciót.

Konzerv, étolaj, cukor, csokoládé, tartós tej, bébiétel, tészta, liszt – ezekből a tartós élelmiszerekből 2015-ben mintegy 270 tonnát gyűjtött össze önkéntesei segítségével a Magyar Élelmiszerbank a karácsonyi adománygyűjtő hétvégén. Ebből a mennyiségből közel 40 ezer csomagot állítottak össze és juttattak el karitatív szervezeteken keresztül a rászoruló családoknak. Az immár hagyományos lakossági élelmiszergyűjtő akció célja, hogy szolidaritásra hívja a vásárlókat, akik segítségével ebben az évben is minél több nélkülöző kívánsága teljesülhet. A szervezet egész évben azért dolgozik, hogy a rászorulók közül minél többen jussanak élelmiszerhez, az év végi ünnepek környékén azonban minden évben növekszik az adománykérők száma. Ilyenkor az Élelmiszerbank a lakosság segítségét is kéri a megfelelő mennyiségű tartós élelmiszer összegyűjtéséhez. A szétosztható adománykészletek növelése érdekében az Élelmiszerbank idén ismét három napon keresztül: november 25-én, pénteken 15 és 20 óra között, november 26-án, szombaton 8 és 19 óra között, valamint november 27-én vasárnap 8 órától 18 óráig is várja a lakosság élelmiszer adományait országszerte közel 120 településen. Az akció keretein belül az Auchan, a METRO és a Tesco üzletláncok biztosítják a helyszínt közel 200 áruházban, ahol az Élelmiszerbank önkéntesei várják az élelmiszeradományokat, elsősorban alapvető tartós élelmiszereket. Az összegyűjtött adományokat az Élelmiszerbank karitatív szervezetek közreműködésével a gyűjtések helyének közelében élő rászoruló családoknak juttatja el még karácsony előtt. A CIB Bank főtámogatásával megvalósuló akció lebonyolításában körülbelül 5000 önkéntes vesz részt, köztük a CIB közel 250 munkatársa. Az adománygyűjtés magánszemélyek és a vállalati szféra példa értékű összefogása. A kezdeményezéshez a több ezer önkéntes mellett idén is csatlakoznak hazai hírességek a Centrál színház közreműködésével. A művészek üzenetei az akcióval kapcsolatban az alábbi linken tekinthetők meg. „Tavaly a lakosság segítségével több ezer rászoruló családnak segíthettünk az összeállított csomagok átadásával. Bízunk benne, hogy idén is hasonló mértékben fogjuk tudni támogatni a nehéz helyzetben élőket az ünnepek közeledtével. Ezúton is szeretnénk megköszönni a résztvevő áruházláncok és a CIB Bank támogatását, valamint több ezer önkéntes segítőnk munkáját, akik nélkül ezt az akciót nem tudnánk megszervezni” – mondta el Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke. A Karácsonyi Adománygyűjtésben résztvevő áruházak listáját

ITT

találhatja meg. http://www.youtube.com/watch?v=irBLfDllfwI

A Magyar Élelmiszerbank Egyesületről

Az Élelmiszerbank több mint 10 éves fennállása óta folyamatosan növeli az általa megmentett és összegyűjtött élelmiszerfeleslegek mennyiségét. Az Egyesület gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjti be a feleslegessé vált élelmiszereket, melyek között vannak közeli lejáratú vagy csomagolás hibás termékek, de akár szezonálisan már nem eladható, kiváló minőségű élelmiszerek is. Az így összegyűjtött élelmiszerrel az Élelmiszerbank országosan segíti a nélkülözőket. Az Egyesület 2015-ben 2600 tonna élelmiszert juttatott el ingyenesen nélkülözőkhöz. 300 partnerszervezetén keresztül több mint 300 000 rászorulót lát el rendszeresen. 2005-ös megalakulása óta 37 200 tonna élelmiszert osztott ki közel 17,2 milliárd forint értékben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.