Közélet

Közmeghallgatás: A fedett uszodától az elúszott 13-as buszon át a tápéi kompig

Közmeghallgatás: A fedett uszodától az elúszott 13-as buszon át a tápéi kompig

2016. november 24., csütörtök
Közmeghallgatás: A fedett uszodától az elúszott 13-as buszon át a tápéi kompig
kozmeghallgatas008kf

Nincs mód arra, hogy újraindítsák a 13-as buszt – jelentette ki határozottan Nagy Sándor alpolgármester a csütörtöki közmeghallgatáson, ahol a fedett uszodáról, a Szegeden megvalósítani tervezett uniós fejlesztésekről és a parkolórendszer átalakításáról is szó esett, valamint az is kiderült, hogy az alpolgármester szerint az államnak kellene üzemeltetnie a tápéi kompot.

Ahogy

megírtuk

, a lakossági észrevételekkel együtt összesen hat napirendi pontot tárgyaltak a közmeghallgatáson, és bár a KDNP elnök-frakcióvezetője,

Haág Zalán

által javasolt, a menetrendi módosításokat taglaló ponthoz csak írásos előterjesztést készítettek, mondván, hogy nem kíván a város további változtatásokat eszközölni, ettől függetlenül több panasz is elhangzott a járatok ritkítása, illetve megszüntetése miatt. Sőt az is kiderült, hogy egy megoldási javaslat is készül. A házasságkötő terem egyébként nem telt meg a közmeghallgatásra, amely több mint két órán át tartott. Elsőként

Pintér Tamás

, a DPI Kft. építész tervezője tájékoztatott az Etelka sorra tervezett fedett uszoda főbb paramétereiről, sajátosságairól. Érdekességként elmondta, hogy olyan tetőkertet terveztek, ami rekreációs célokat is szolgál majd, akár büfék is települhetnek oda, ráadásul a nézőtérről is megközelíthető lesz majd. Napelemek is lesznek az uszoda tetején, ugyanis a tervpályázati kiírás is tartalmazta, hogy a lehető legenergiahatékonyabb épületet tervezzenek, ami azért is fontos, mert rengeteg energiát használnak fel a világításra, a víz megfelelő hőmérsékletének biztosításához vagy éppen a páratartalom szabályozásához, ez utóbbi ugyanis elvárás már a megrendelők részéről, a cél, hogy komfortos legyen az uszoda egésze. A tervezésnél nagy gondot fordítottak arra, hogy egyszerű legyen a közlekedés, átláthatóak legyenek a térkapcsolatok, így aki belép a létesítmény előcsarnokába már a versenymedencét is látja. Pintér Tamás elmondta azt is, hogy a legfontosabb funkciókat szolgáló helyiségeket a földszinten alakítják ki, vagyis például az öltözőket sem a pinceszintre tervezték. A témában

Merksz Péter

, a Civil Városi Unió (CVU) és saját nevében is kérdezett, arra volt kíváncsi, hogy a megnövekedett forgalom csillapítására milyen tervek is vannak, hiszen vannak időszakok, amikor már most is dugók alakulnak ki a környéken, ráadásul jelenleg is kevés a parkoló. Az is érdekelte, hogy akadálymentes lesz-e az uszoda. Pintér Tamás elmondta, a parkolással nem lesz gond, hiszen a lőtér helyén több 320 autó befogadására alkalmas parkolót alakítanak ki. Hozzátette, az épület teljes mértékben akadálymentessé kívánják tenni, ezért is helyeznek el minden fontos funkciót a földszinten, a nézőtérhez és a tetőteraszhoz pedig lifttel is fel lehet majd jutni. A városi sporttanács elnöke,

Kónya Sándor

afelől érdeklődött, hogy az uszodát milyen arányban használhatják majd a versenyzők, a diákok és a lakosság, de erre konkrét válasz nem érkezett. Azt viszont elmondták neki, hogy a szomszédos sportlétesítmény leromlott állapotú öltözői helyett nem használhatják az uszodákban lévőket, arra van mód, az épület mellé öltözősor épüljön, de az egy külön projekt keretében valósulhat meg.

Utakra, intézményekre és zöld célokra költ a város 34 milliárdot

Nagy Sándor

városfejlesztési alpolgármester ismertette, hogy a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban mire mennyit is kíván költeni a város a 34 milliárd forintos dedikált keretéből. Elmondta, hogy 7,85 milliárdot fordítanak gazdaságfejlesztésre, hamarosan elkészül a támogatási szerződés a vadaspark elefántházához, amit 480 millióból terveznek kialakítani. Az ELI-hez kapcsolódóan közlekedésfejlesztést terveznek, az erre szánt 2,2 milliárdból útfelújításokat végeznek, kerékpárutak épülnek, egy szakaszon teljesen új út készül, sőt a Kollégiumi út fejlesztése is megvalósul, méghozzá 800 millió forintból. Az alpolgármester megjegyezte, ennyit egyetlen útra még sohasem költöttek. Óvoda- és bölcsődefejlesztést is végrehajtanak 2,63 milliárd forintból, ebből a keretből a Cső és Dob utcai bölcsődék újulnak meg 139, illetve 49 millióból és 5 óvodát is korszerűsítenek. A gazdaságélénkítő és népességmegtartó városfejlesztésre összességében 6,3 milliárd áll rendelkezésre. Ebben van a belterületi csapadék- és belvízvédelmi létesítmények elkészítése, valamint a zöld város projekt elemei, a Ligetre és a belső tarjáni terület rekonstrukciójára egyenként 990 millió forint jut, Odesszára 820, míg Stefániától a Móra-parkon át a Roosevelt térig 850 millió forintból újul meg a környezet. A fenntartható városi közlekedésfejlesztés alcímen 4 milliárdot költhet el Szeged többek között a tarjáni kerékpárút kiépítésére, továbbá a város közigazgatási határáig a Sándorfalva felé vezető úton is épül bicikliút. Ezzel kapcsolatban Nagy Sándor elmondta, hogy a közigazgatási határon túl a Csongrád Megyei Önkormányzat gondozza a projektet. A Tisza Lajos körút északi és déli végén új közlekedési csomópontokat alakítanak ki, a Belvedere-palotánál buszsávot létesítenek, és negyven megállót is megújul. Az energiahatékonyság növelésére 7,36 milliárdot szánnak, ebből első ütemben 8 iskolafelújítása kezdődött meg. Ennél a projektelemnél azt hangsúlyozta az alpolgármester, mivel energetikai célú pályázatról van szó, meghatározott, hogy mit lehet megvalósítani, de a város megemelte az önrészét, így festések és kisebb javítások is lesznek az érintett intézményekben. A városi közszolgáltatások fejlesztésére nagyjából 2 milliárd jut, ebből felújítják a Budapesti körúti és a Korondi utcai rendelőket, míg Dorozsmán újat építenek. Nagy Sándor arról is beszámolt, hogy aláírták a foglalkoztatási paktum szerződését, ami jelenleg egymilliárdos keretösszegű, de fel fogják bővíteni 2,8 milliárdra a 2020-ig tartó időszakban. További egymilliárd forint fog jutni az úgynevezett társadalmi kohéziót célzó helyi programokra, civil szervezetek és intézmények támogatására. A parkolási rendszer modernizálásáról Haág Zalán javaslatára számolt be a közmeghallgatáson

Majó-Petri Zoltán

, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezetője. Elmondta, hogy januártól virtuálissá válnak a parkolóbérletek, egy ügyfélszolgálati regisztrációra lesz szükség, de semmilyen papírt nem kell magával vinnie az autósnak, hiszen az ellenőr a rendszám leolvasásával látja a központon keresztül, hogy bérlettel rendelkezik az érintett autós. Arra is törekednek, hogy januártól ne kelljen a havi és a lakossági bérletek váltásához személyes ügyintézés, ezt is interneten keresztül lehet majd intézni a tervek szerint. A modernizáció harmadik eleme pedig a parkolóautomaták üzembe helyezése, és várhatóan 2017 májusától élesedik az új rendszer. Majó-Petri Zoltán elmondta, lebonyolítottak egy tervezési eljárást, és a 120 automata elhelyezését tartalmazó előzetes terveket még karácsony előtt megküldik az önkormányzatnak, és elindult a közbeszerzési eljárás is. Az automaták színes, interaktív kijelzővel lesznek ellátva, de nemcsak ebben lesznek egyediek, hanem abban is, hogy PayPassos bankkártyával is lehet majd fizetni a parkolásért. Ehhez egyébként még banki tárgyalásokra is szükség van. Várhatóan februárban hirdethet majd eredményt az önkormányzat, utána 60 napja van a nyertes ajánlattevőnek a szállításra, s így április végén már indulhat a próbaüzem, és májusban elindul az új rendszer.

A városvezetésnek nem módosítaná a menetrendet, pedig panasz és javaslat is akadt

Puskás Antal

azt nehezményezte, hogy a móravárosiaktól elvették a 13-as buszjáratot, így van, aki a kettes kórháztól nem tud hazamenni csak átszállással, mások a Mars tértől zsúfolt buszokon mehetnek el a Cserepes sori piacig, míg a 90-essel városnéző túrán vehetnek részt az emberek. Az idős férfi elmondta, van aki kivinne és megpróbálna eladni pár használt cuccot a piacon, ezt a lehetőséget is elvették most tőlük. Nagy Sándor kijelentette, további változtatást nem terveznek a menetrendben. A körgáton kívül lakóknak azt ajánlotta, hogy a 90-as járatottal közlekedjenek, mert annak vannak megállói a külső városrészekben is, illetve elmondta, hogy a közmeghallgatásra írásos anyagot készítettek, amiben részletesen van szó erről. Azt is elmondta, hogy a kiemelt piacos napon, azaz szombaton a 77A jelzésű járat is közlekedik a Cserepes sor irányába. „És a többi napokon mit csinálunk?” – vetette közbe egy idős asszony, akinek az alpolgármester elmondta, hogy a tavalyi utasszámlálás alapján készítették el a módosításokat. Az asszony még feltett egy kérdést, majd mérgelődve távozott a közmeghallgatásról, mondván úgyis minden úgy van, ahogy kitalálták, hiába is ellenkeznek.

kozmeghallgatas021kf

A Fidesz-L.É.T. frakciót vezető

Nógrádi Tibor

kijelentette, szerinte van megoldás a lakosság problémáira, a 76-os eredeti nyomvonalon történő visszaállításával a 13-ast is újra lehetne indítani, erről szóló javaslatát hamarosan benyújtja.

Szentistványi István

független önkormányzati képviselő a téma kapcsán kifogásolta, hogy miként rázta le az alpolgármester az idős asszonyt és férfit, szerinte mivel évente egyetlen alkalommal tartanak közmeghallgatást, illene egy kicsit több türelemmel fogadni a lakossági észrevételeket és panaszokat, s nem szerencsés azzal lepattintani a lakosokat, hogy nem tudják orvosolni problémájukat. Írásbeli választ is kért Szentistványi arra nézve, hogy menetrend átszabása előtt milyen módszerekkel és mikor történt az utasszámlálás, ha már erre hivatkozik a városvezetés. Nagy Sándor erre azt jegyezte meg, hogy pontosan tudja mi fog ezután következni, Szentistványi azzal fog előállni, hogy a statisztika hibás volt. Később

Málovics György

fűzött kommentárt az alpolgármesteri válaszhoz, elmondta, hogy korántsem mindegy, miként állítanak össze egy felmérésben szereplő kérdéssort, könnyen manipulálható bármelyik. Ő a 2-es villamos kapcsán készültet például látta, s az úgy volt felépítve, hogy csak az jöhessen ki eredményként, amit a városvezetés elképzelt. Kérdésként merült fel, hogy a tramtrain üzemeltetése vajon mennyibe is fog kerülni a városnak, amire Nagy Sándor elmondta, hogy a MÁV-START lesz az üzemeltető, és tudomása szerint még idén kiírják a járművekre vonatkozó közbeszerzést, illetve a Szegedet érintő beruházásokra, így például a sínek építésére is. Két költségvonzata van annak, hogy a jármű Szegeden közlekedik, egyrészt a felhasznált villamos energia, amit mérni fognak és megtéríti a MÁV, másrészt a pálya karbantartásnak, illetve a diszpécserszolgálatnak is lesznek költségei, s nagyjából 10 millió forintot jelentenek majd éves szinten. Az alpolgármester elmondta, azt szeretnék elérni, hogy ha már az 1-es villamos vonalán fog közlekedni a tramtrain, akkor helyi bérlettel és menetjeggyel is utazhassanak rajta a városon belül a szegediek. A műjégpálya környékén lakó

Sarlós Ferenc

, aki arról számolt be, hogy a Cserepes sornál a kerékpárút felújításakor nem volt alternatív útvonal, ahol biciklijével közlekedhetett volna, ráadásul ki sem volt táblázva, hogy munkálatokat végeznek a szakaszon. Szerinte ilyen esetekben, illetve városi rendezvényekkor érdemes lenne terelőutakat kialakítani, illetve táblákkal jelölni azokat, amivel egyet is értett Nagy Sándor, s elmondta, forgalomtechnikai tervet fognak készíttetni, hogy miként is jelöljék, ha valahol nem lehet kerékpárral közlekedni.

Tervezi-e az önkormányzat, hogy a legrászorulóbbaknak is elérhetővé teszi szociális bérlakásprogramot?

Ezt a kérdést Málovics György tette fel. Mint elmondta, üdvözlendő a szociális bérlakásprogram, amit meghirdetett a város, ám pont a legszegényebbek maradnak ki, ők két feltételnek nem tudnak ugyanis megfelelni. Ezek egyike a pályázathoz szükséges minimális kereset összege, amit tavaly emeltek fel nagyjából 37 forintra, másrészt az óvadék is problémás, hiszen van ahol 160 ezer forint körüli, de a lakások többségénél 300 ezer forint, ami túl magas összeg. Málovics arra volt kíváncsi, hogy tervezi-e az önkormányzat, hogy oly módon változtatja meg ezt a programot, hogy a legrászorulóbbak számára is elérhető legyen. Elmondta azt is, hogy ma hazánkban nagyjából 4000 kiskorúnak nincs érvényes lakcíme, ami miatt mindenféle szociális ellátásból ki vannak zárva, mag 1500 kiskorúnak csak városszintű lakcíme van, ami miatt több ellátáshoz nem juthatnak hozzá. Arra volt kíváncsi, tud-e a városvezetés erről a problémáról, illetve hogy Szegeden vajon mennyi érintett lehet. Nagy Sándor részletes választ írásban ígért, de azt elmondta, hogy tudomása szerint tíz alatti létszámot érint ez a probléma Szegeden. A szociális bérlakásokkal kapcsolatban azt mondta, tízmilliókat fordítanak a szociális bérlakások felújítására, mert sokan leromlott állapotban hagyják ott a lakásokat, a kaukció pedig nem fedezi a felújítást. Ezzel kapcsolatosan szólalt fel

Szopkó Anna

is, mint elmondta, a Csongrádi sugárúti önkormányzati lakások felújítására négyzetméterenként 56 ezer forintot költött el az IKV Zrt. a rendelkezésre álló adatok szerint, ami rendkívül magas összeg.Arra is panaszkodott, hogy több esetben nyújtott be közérdekű adatigénylés iránti kérelmet, de nem előfordult, hogy nem kapta meg a kért iratokat, illetve amikor erre rákérdezett írásban, nem érkezett válasz. Elmondta azt is, hogy több esetben nem kerülnek fel a város honlapjára a bizottsági előterjesztések és a jegyzőkönyvek. Nagy Sándor szerint az előterjesztések felkerülnek az oldalra, ő azokból dolgozik, de azt elismerte, hogy a jegyzőkönyveket régen is késedelmesen töltötték fel, részben a hitelesítési procedúra miatt.

A város álláspontja szerint a tápéi kompot üzemeltesse az állam

Szabó Bálint

jogász öt témakörrel érkezett a közmeghallgatásra, elsőként afelől érdeklődött, hogy amennyiben nem igényel plusz anyagi forrást, Szegeden van-e fogadókészség a tápéi komp üzemeltetésére. Nagy Sándor szerint mivel államhoz tartoznak az ilyen átkelők, az üzemeltetésüket is meg kellene, hogy oldják. El lesz-e a bontva a 4 teniszpálya novemberben a Ligetben? – szólt a következő kérdés, amire az alpolgármester elmondta, hogy

első fokon a városnak adott igazat a bíróság

, de azt nem tudja megígérni, hogy még novemberben elbontják, még ha igény is lenne rá. Szerinte, ha a további pereskedést el akarja kerülni az érintett sportegyesület, akkor ürítsék ki a területet. Szabó arra kérte az alpolgármestert, hogy hanyagolja a cinikus felhangot, az nem fogja előrevinni az ügyet Arra is kíváncsi volt Szabó, hogy továbbra is ragaszkodnak-e ahhoz, hogy a Cserepes sori piacon bevezessék az áfát, amit a kereskedők 83%-ának lenne hátrányos, nem tartoznak ugyanis az áfakörbe. Az alpolgármester azt közölte, nem kíván a város egy cég ügyeibe avatkozni, vagyis Rácz Attila piacvezetőnek kell feltenni ezt a kérdést. A nyáron nagy

lakossági tiltakozást kiváltó szőregi hulladékudvarral

kapcsolatban pedig az derült ki, hogy be van adva a pályázat az adott területre.

Bartucz Mónika

a közösségi együttélés szabályait lefektető rendelet 2-es számú mellékletével kapcsolatosan kért szót, ami a kutyáknak a szabadon engedésével foglalkozik. Problémának tartja, hogy a kutyások számára kijelölt területek sincsenek jelölve, így van, amikor rájuk szólnak a lakosok, és az is probléma, hogy nem tudható, meddig is tart pontosan a terület, ahol szabadon engedheti a kutyát. Nagy Sándor elmondta, a problémát a napokban jelezték felé, és valóban érdemes lenne kitáblázni az érintett területeket és azt is elmondta, hogy további kutyafuttatók is épülnek, ahol szintén szabadon lehet engedni az ebeket. A közmeghallgatás végén Sarlós Ferenc ismertette a

Kiáltvány a városi zöldterületek és zöldfelületek védelmében

című dokumentumot, mondván, hogy a benne foglaltakat a városvezetés is megszívlelhetné.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.