Írjon nekünk

Közélet

Felelősségteljes segítségvállalás és civil kurázsi – közösen készültek fel az ÁGOTA önkéntesei + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

agota_onkentes_kepzes24_gs

Önkéntestalálkozót és -felkészítést tartott szombaton a Csongor téri közösségi központban az ÁGOTA Alapítvány.

Felelősségteljes segítségvállalásra készítik fel azokat, akik jelentkeznek az ÁGOTA, az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány önkéntes közösségébe. „A professzionális segítségadást célozzuk meg, de lényeges, hogy nem hivatásos, gyermekvédelmi szakellátásban szakdolgozó szféra attitűdjét igyekszünk kialakítani, hanem fontos a civil, az önkéntes kurázsi, ami egy kötetlenebb teret jelenthet a jó szándék megvalósításában” – emelte ki a rendezvény kapcsán Kothencz János, az ÁGOTA alapítója. Hozzátette: azzal, hogy ezt a civil kurázsit is tudják képviselni, a vállalkozó szellem jóval megvalósíthatóbb, kiszélesítettebb, tehát az önkéntességnek az élet elevenjét is igyekeznek megtartani.

Mindazonáltal nélkülözhetetlen az, hogy az alapítványhoz kerülők valóban egy szakszerűbb segítségadást nyújtsanak azon a végtelen sok tevékenységi lehetőségen keresztül, ami jellemzi az ÁGTOA Alapítvány programjait. „Egy évközi munkaidőszakban több mint 600 program valósul meg országszerte, ezek egy része Szegeden is látható, de jelenleg Tatabányán is folyik egy másik rendezvény, de több más nagyvárosban is tevékenykedik az alapítvány” – hangsúlyozta Kothencz János. Az önkéntesek ezek közül a programok közül úgy válogathatnak, amilyen módon lehetőségük van feladatokat vállalni. „Van önkéntesünk, aki az USA-ban, van, aki Svájcban él, akik az országos tábor idején jönnek haza, de akad, aki az összes programban részt kíván vállalni, és persze találni olyat is, aki kimondottan a játszóházi programokban vesz részt” – tudtuk meg Kothencz Jánostól. A szombatihoz hasonló képzéseken arra is lehetősége adódik az új önkénteseknek, hogy végiggondolják, hogy az ÁGOTA Alapítvány mely tevékenysége az, amelyikben részt szeretnének vállalni.

Az új önkéntesek zöme főiskolás vagy egyetemista, illetve a kortárs segítői csoport is egyre szélesebb körben van jelen, vagyis a középiskolások is aktívak. Egyre több az olyan jelentkező az önkéntesek között, aki maga is megélte ezt az állapotot, ők az autentikus segítők, akik volt állami gondozottként sorstársaik életének jobbá tételéért küzdenek.

A képzések tavasszal folytatódnak önkénteseik számára – tette hozzá az alapító.

Közlekedés

Táblákkal küzd az illegális szemetelők ellen a maroslelei önkormányzat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Magyar, angol, német és román nyelvű feliratok figyelmeztetik a települést Makóval összekötő út mentén közlekedőket.

Tovább olvasom

Közélet

Operatív törzsös kifestőt fogott a kezében a rendőrség szóvivője

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

A pénteki sajtótájékoztató záróakkordjaként.

Tovább olvasom

Hírzóna

Csongrádon már elkezdték a szájmaszkok kiosztását

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Sándorfalván a piacon az árusok számára kötelező a szájmaszk és a védőkesztyű használata.

Tovább olvasom

Aktuál