Közélet

Csocsóasztalokon pörgött a labda Tarjánban + FOTÓK (FRISSÍTVE)

Csocsóasztalokon pörgött a labda Tarjánban + FOTÓK (FRISSÍTVE)

2016. november 6., vasárnap
Csocsóasztalokon pörgött a labda Tarjánban + FOTÓK (FRISSÍTVE)
csocsobajnoksag53_gs

Félszáz résztvevővel rendezték meg az első Tarjáni Családi Csocsó Bajnokságot szombat délután a Csongor téri Kulturális és Közösségi Központban.

"A célunk az, hogy egybefogjuk a családokat, és a felszabadultság, a kikapcsolódás jegyében közös időtöltésre invitáljuk őket" - mondta el hírportálunknak

Kothencz János

, a Csongor téri Kulturális és Közösségi Központ alapítója. "A közösségformálásnak és az egymásra való odafigyelésnek, a szolidaritásnak, a játék élményét is megélő együttlétnek egy kiváló formája ez" - tette hozzá. A legkisebbektől a serdülőkön át a felnőttekig számos korosztály képviseltette magát a rendezvényen, mellyel a szervezők, reményeik szerint hagyományt tudnak teremteni. A bajnokság a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával jött létre, de nem eseti jelleggel, a szervezők szezonálisan szeretnénk folytatni a csocsóbajnokságot, ahová nem csak profi versenyzőket várnak, hanem olyanokat is, akik a szabadidő játékos eltöltését választják. "A Csongor téri közösségi ház nemcsak a családokra, de a magukra maradt, egyedül élő idősekre is gondol, ezért az advent közeledtével a kézműves alkotóházakban számos programba igyekszünk őket bevonni, de az kétségtelen, hogy amikor egy-egy ilyen családi programot meg tudunk valósítani, ide is eljönnek az egyedül élő idősek is, csak azért, hogy együtt örüljenek mindazokkal, akik itt jól érzik magukat" - fogalmazott Kothencz János. A közösségi ház alapítója szerint a felnőtt korosztály számára tanulság lehet, hogy a gyermekekkel, fiatalokkal való együttlét egyik legpartneribb formája a közös játék, ez igaz ugyanúgy a családokra, mint azokra, akik rendszeres látogatói a Csongor téri közösségi háznak. A szervezők nem szeretnének egy sportágnál megállni, asztalitenisz-bajnokság is szerepel a tervek között. "A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácstól pályázati kereteken belül 10 millió forint támogatást kaptunk ilyen játékeszközök beszerzésére, és az általunk támogatott kör kikapcsolódásának, szabadidő-eltöltésének céljára" - tudtuk meg Kothencz Jánostól.

Bravúrok és mosolyok: sikeren zárult az első Családi Csocsó Bajnokság Tarjánban

Először hirdetett családoknak csocsóbajnokságot a tarjáni Csongor téri Kulturális és Közösségi Központ. Szép számmal jöttek el, főleg gyerekek, és élvezték a közös játékot, de hát pont ez volt a cél: élményt adva összehozni az embereket egy szombat délután. Az ingyenes viadalra bárki benevezhetett, végül körülbelül 50 versenyző állta körül a csocsóasztalokat. Három kategóriában zajlott a verseny, gyermek, serdülő és felnőtt. A legkisebbeknél Mazurák Zsolt és Klúgh Anita, a fiataloknál Herpai László és Herpai Krisztián, míg a felnőtteknél Kofler Jónás és Szucsán Tamás diadalmaskodott. Mindannyian oklevelet és tanszer ajándékcsomagot kaptak. A játékosokat meglepte, hogy milyen sok asztalon lehet egyszerre játszani, és nagy sikert aratott az XXL-es csocsóasztal is, sokan még sehol sem láttak ilyet. Kothencz János, a közösségi ház alapítója arról beszélt, hogy a bajnokság célja pusztán az volt, hogy összejöjjenek a családok és jól érezhessék magukat, hiszen ilyen programokra sokszor egyre kevesebb idő, pénz jut. Pedig ezek a közös élmények tehetnek sokat a családi harmóniáért, a baráti kapcsolatok elmélyüléséért. Hozzátette, a Csongor Téri Kulturális és Közösségi Központ akár a jól felszerelt Játszóházán, akár más családi programjain keresztül éppen ezért igyekszik olyan eseményeket szervezni, közösségeket építeni, amelyek a felhőtlen szórakozás mellett összehozzák az embereket. A Tarjáni Családi Csocsó Bajnokság természetesen folytatódik, várhatóan januárban lesz a következő verseny.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.