Villamossal ütközött a szegedi alpolgármester



A balesetet az autós, azaz a politikus okozta. Az esetet furcsamód nem jelentették be a rendőrségen. A város villamosát villámgyorsan kijavították, és jelenleg is forgalomban van. A Polgármesteri Hivatal tulajdonában lévő gépkocsiban komoly károk keletkeztek.
Balesetet szenvedett a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) egyik villamosa október 12-én délután – a hírről a Delmagyar.hu általában igen aktív ÚtON közlekedési rovata sem számolt be, pedig egy ideig állt a villamosforgalom a 2-es vonalon. Az eset különlegessége, hogy a tömegközlekedési eszköznek ütköző személygépkocsi vezetőjében olvasónk
Szentgyörgyi Pál
(MSZP) gazdasági alpolgármestert ismerte fel. Napokkal ezelőtt megkerestük az ügyben a rendőrséget és az SZKT-t is, mára megérkeztek a válaszok. Értesüléseink szerint a Skoda márkájú (önkormányzati) gépkocsi – a
politikus idei vagyonnyilatkozata
szerint nem rendelkezik saját autóval, mert eladta Fordját – a Boldogasszony sugárútról kívánt balra kanyarodni a Liliom utcába, amikor nekiütközött a villamosnak. Hogy a vétkes fél valószínűleg Szentgyörgyi lehetett, megerősíti a közlekedési szituáció ismerete mellett
Majó-Petri Zoltán
SZKT-ügyvezető levele is, aki úgynevezett „idegenhibás eseményként” jellemezte a balesetet. A százszázalékos önkormányzati tulajdonú cég vezetője megjegyezte, hasonló eset havi 8-10 alkalommal fordul elő, ez alkalommal személyi sérülés nem történt, ezért sem mentőt, sem rendőrt nem kellett hívni. Lapunk érdeklődött a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságnál is, amely nem tudott az esetről, azaz - mint válaszolták - nekik senki sem jelentette az ütközést, melyben - mondták forrásaink - ripityára tört az MSZP-s alpolgármester szolgálati autójának eleje. Majó-Petri megerősítette a SZEGEDma.hu információt, hogy anyagi kár keletkezett az érintett villamos fényezésében és a festésében. Az SZKT korábbi gyakorlatának megfelelően az eseményt jelentette a biztosítónak, a kár nagyságrendjét néhány tízezer forintban jellemezte az igazgató. Portálunk egyéb forrásai szerint némiképp konkrétabban mintegy 130-150 ezer forintos költség merülhetett fel a tömegközlekedési eszköz rendbe tételével kapcsolatban. Úgy tudjuk, a megszokottnál jóval gyorsabban, alig néhány nap alatt javították ki a hibákat, így a megsérült villamos - ezt Majó-Petri Zoltán is megerősítette - jelenleg már újra forgalomban van. Az ügyben természetesen Szentgyörgyi Pálnak is feltettük kérdéseinket, hogy tájékozódjunk az eset körülményeiről, illetve a szolgálati autó sorsáról. "A Polgármesteri Hivatal tulajdonában lévő gépjárművet vezettem, amikor a koccanás megtörtént. A felelősséget a helyszínen kitöltött baleseti kárbejelentőben elismertem, hiszen mindig a villamosnak van elsőbbsége, és az nem mentő ok, hogy a zuhogó esőben nem jól becsültem meg a pozíciómat. Tekintettel arra, hogy az ütközéskor a gépjármű nem volt sebességben, viszont a gépjármű eleje beljebb volt, mint a villamos széle, az ütközés nem okozott személyi sérülést. A villamos járművön nem látszottak külső sérülések. A közlekedési társaság helyszínelője sem látta szükségesnek a rendőrség kihívását. A gépjármű eleje megrongálódott, a tényleges károkat a biztosító társaság kárszakértője fogja megállapítani. A javítás költségeit a Casco biztosítás alapján a biztosító társaság fogja döntően kifizetni, tekintettel arra, hogy az önkormányzat közbeszerzés keretében minimális önrésszel között biztosítási szerződést a gépjárműveire. A hivatal kulcsos rendszerben működő gépkocsiját szükség szerint használhatom a javítás ideje alatt" - írta portálunknak az alpolgármester.