Írjon nekünk

Közélet

Uniós katonai fellépés szükségességét hangsúlyozta négy védelmi miniszter

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Négy uniós állam védelmi miniszterének véleménye szerint az Európai Uniónak képesnek kell lennie arra, hogy szükség esetén katonai műveletekbe kezdjen azokon a területeken, ahol a NATO nem tervez fellépést – tudatta valamennyi uniós tagországnak eljuttatott, közösen aláírt levelében Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország védelmi minisztere szerdán.

A miniszterek kijelentették, nagy valószínűséggel katonai és/vagy civil jellegű missziók felállításra van szükség a NATO által nem lefedett területeken, ugyanakkor leszögezték, hogy továbbra is az észak-atlanti szövetségnek kell az európai védelem sarokkövének maradni.

Nagy-Britannia ezzel kapcsolatos aggályaira reagálva levelükben kiemelték, nem céljuk egy európai hadsereg felállítása és számítanak a szigetország jelentős mértékű hozzájárulására Európa biztonságához, elsősorban a NATO-n keresztül.

Véleményük szerint “leromlott a biztonsági környezet” Európában, ezért a szilárd védelem megteremtése elengedhetetlen, különösen akkor, amikor Európa migrációs válsággal küzd, valamint a gazdasági nehézségek és Nagy-Britannia uniós kilépése bizonytalanságot kelt a térségben. Aláhúzták, az Európai Uniónak tudnia kell válaszolni a kívülről érkező krízisekre.

Ahhoz, hogy Európa autonóm módon, katonai eszközökkel tudjon válaszolni az érkező kihívásokra a négy ország védelmi minisztere hangsúlyozta az európai védelmi ipar megerősítésének szükségességét is.

Közlekedés

2022-ig be kell fejezni a Szeged–Szabadka-vasútvonal felújítását

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Méghozzá azért, mert az engedélyezési tervek addig érvényesek.

Tovább olvasom

Hírzóna

Várják a jelentkezőket a szegedi Görgey Artúr Történelemversenyre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Bánáti, délvidéki, partiumi csapatok is részt vesznek a vetélkedőn.

Tovább olvasom

Közélet

Viszlát, Szélkiáltó! – Elviszik a Szeged Plaza egykor forgó szobrát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Letakarva várja a szobor, hogy visszavigyék alkotójához.

Tovább olvasom

Aktuál