Közélet

Szabó László: A kisebbségből lassan többség lesz

Szabó László: A kisebbségből lassan többség lesz

2016. október 2., vasárnap
Szabó László: A kisebbségből lassan többség lesz
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Eltűnőben a keresztény Anglia Szabó László szerint, aki tíz év személyes tapasztalatai alapján azt mondja, három évtized múlva muzulmán többség uralkodik a szigetországban, és akkor a saría bevezetését fogják kezdeményezni. A Szögedi Védegylet elnöke szerint komoly szereptévesztésben vannak az ultraliberálisok, nem veszik észre, hogy az iszlám nem demokratikus alapokra épül, és a muzulmán bevándorlók tömegei miatt már az angolok is menekülnek szülőföldjükről.

A brexit kapcsán

Szabó László

már beszélt arról portálunknak

, hogy Nagy-Britanniában évek óta fokozódó idegengyűlöletet tapasztal, de létezik egy belső úgymond öncenzúra is az angolok részéről, nevezetesen, hogy azt, aki színesbőrű, azt nem lehet szidni, kritizálni. Szabó meglehetősen sötét jövőt festett Angliáról, szerinte néhány évtized csupán és bevezetik a saríát, és már a white flight, vagyis a fehér menekülés is több, mint egy évtizede megfigyelhető, egyre többen hagyják el hazájukat, és Ausztráliába, Kanadába, az USA-ba vagy éppen Új-Zélandra költöznek a jelentős muzulmán lakossággal bíró térségekből. Az orvos szerint arról sem szabad megfeledkezni, hogy a családegyesítés intézménye révén egyetlen muzulmán bevándorló akár száz továbbit is behozhat Angliába.

A kisebbségből lassan többség lesz

A tíz éve Angliában praktizáló orvosnak – aki a Szögedi Védegylet elnöke, korábban pedig a szegedi közgyűlés tagja is volt – egyik első megdöbbentő angliai élménye Worcesterhez kötődik, ahol taxiba szállt, és amikor arról kérdezte a sofőrt, milyen is az élet a városban, az a válasz érkezett, hogy minden jól megy, megnyitották ugyanis a harmadik mecsetet… Tapasztalta azt is, hogy mindenütt, ahol muzulmán közösségek megjelentek Angliában, gyakorlatilag az ő kezükben van a taxizás, leszámítva néhány színfehér brit övezetet. „Az ország arról volt híres egykoron, hogy a legjobb taxisofőrök szállították az utasokat, akik minden vonatkozásban a legképzettebbek voltak, továbbá kifinomult viselkedésükről voltak ismertek. Ma már a navigációs berendezések jóvoltából egy frissen érkezett bevándorló, aki még csak a nyelvet is alig beszéli, fuvarozhatja az embereket, kiszorítva a világ legműveltebb taxisait” – mondott példát első tapasztalatairól, hozzátéve, ő nem muzulmánellenes, egyszerűen a szembetűnő társadalmi folyamatok jellemzőiről beszél. A brit hadseregnek is dolgozott a szegedi orvos, s elmesélte, egy maláj, muzulmán hitű pilótával is megismerkedett, aki döbbenettel figyelte, miként is viselkednek Nagy-Britanniában a muzulmánok. A maláj férfi nem értette, hogy egy olyan közösségben, ami nem az otthonuk, ahol nem államvallás a muzulmán hit, miként követelnek például maguknak olyan plusz javakat, ami a tősgyökeres angoloknak sem jár. „Ha a száraz tényeket vesszük számba, elmondhatjuk, a muzulmánok szaporodási rátája háromszorosa az angolénak, ez egyszerű matek: 20 vagy 25 év után többségre jutnak, és onnantól kezdve népszavazással mindent el tudnak érni. Tíz év angliai élettapasztalattal a hátam mögött állíthatom, hogy harminc éven belül bevezetik az iszlám törvénykezést, a saríát” – válaszolta Szabó László azon kérdésünkre, hogy mit prognosztizál. Mintegy alátámasztva, hogy kijelentése nem légből kapott fantazmagória, elmondta, a pakisztáni származású polgármesterrel bíró Bradfordban már több mint tíz éve többségben vannak a muzulmánok, ők maguk nevezik Bradistan-nak a várost, és kezdeményezték is a saría bevezetését a lakosság etnikai összetételére hivatkozva. Akkor az angol állam jelezte, hogy az iszlám jogrendszer bevezetése nem önkormányzati hatáskörbe utalt kérdés, hanem állami, de javaslat már született a részükről erre.

White flight – Saját hazájukból menekülnek az angolok

Már egy évtizede is megfigyelhető volt a white flight, azaz a fehér menekülés, már akkor is menekültek saját országukból az angolok. A szegedi orvos elmondta, milliósra tehető a szigetországot elhagyó britek száma, és bár a pontos statisztikát nem ismeri, rendszeresen találkozott olyan ausztrál hirdetéssel, amelyben az szerepelt, ha az illetőnek van valami papírral igazolt szakmája, és nem szerepel a rendőrségi nyilvántartásban, akkor a cég el tudja azonnal intézni az Ausztráliába való áttelepülését. „A társadalmi átalakulás nagyon érdekes, egyre több értelmiségi pozícióban is megjelennek a bevándorlók, ám a hagyományos bevándorló családok nem ilyenek. A Csonka-Magyarország lakosságszámával vetekedő Londonban ma már többségben vannak a bevándorlók, vagyis az iskolába járó gyerekek otthon nem angolul beszélnek családjukkal” – magyarázta.

Demokrácia-ellenes tábor mellé álltak a liberálisok

Szabó szerint csak egy szép ideológia a demokrácia, ahogy már

Platón

és

Arisztotelész

is mondta, vagyis egyik alapelve, a többség dönt is csupán egy maszlag az orvos szerint, hiszen számtalan buktatója van a korrupción túl is, elég ha az átszavazottságra gondolunk. Amikor például Magyarország uniós csatlakozásáról volt a népszavazás, akkor 25%-os volt az átszavazottság, aminek több mint a felének kellett igen voksnak lennie, magyarán a szavazópolgárok egynyolcada plusz egy szavazat elegendő volt, amit kétséges többségi akaratnak nevezni. Angliában is volt hasonlóra példa, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a muzulmán közösségek szavazási hajlandósága messze meghaladja a britekét. „Ennek részben kulturális okai is vannak, ha az imám azt mondja, hogy el kell menni szavazni, akkor oda húzzák az ikszet, ahová a vallási vezető mondja. Nem gondolkoznak, nem Orbán Viktort szidják, nem elemzik, hogy ki húz az adott dologból politikai hasznot, hanem egyszerűen szavaznak. Tudomásul kell venni, hogy az iszlám nem demokrácia, ezért mélységesen megdöbbentő számomra az ultraliberálisok által hangoztatottak, mert ha valakinek leginkább tiltakoznia kellene az iszlám térnyerése ellen Európában, az nem a konzervatív jobboldal, hanem a liberálisok” – hangsúlyozta Szabó László. Szerinte a kisebbségnek, jelen esetben a bevándorló muzulmánok kellene alkalmazkodniuk a többséghez, és nem fordítva. Vannak országok azonban, ahol másképp gondolkodnak a politikáról és arról, hogy mennyi beleszólást is engednek a lakosságnak. Svájcban, ahol tavaly 46 népszavast tartottak, arról is megkérdezték már az embereket, hogy mi a véleményük a mecsetépítésről, és a svájciak úgy döntöttek, hogy országukban több már nem építhető.

Megfélemlítés és rasszista kártya

Az angolok megfélemlítésben élnek Szabó László tapasztalatai szerint, mint elmondta, a magyarországi kvótakampány során egyesek által letagadott no go zónák már tíz éve is léteztek, nem ment be a mentő az érintett körzetekbe, mint ahogy a fehér brit állampolgár sem teszi be oda a lábát. „Mindennaposak a testi fenyítések ezekben a pakisztáni muzulmánok által lakott zónákban, a lányokat megerőszakolják, bedrogozzák és prostitúcióra kényszerítik. Ma már sajtóban is megjelent, rendőrkapitányok is elismerik, hogy a muzulmán bevándorlókhoz köthető a drogkereskedelem túlnyomó része, nagyjából 80-85%-a, persze természetesen fehér brit terjesztő is akad a karibi feketék mellett” – mondta el portálunknak Szabó László. Példaként Rotherhamet hozta fel, ahol 1300 kiskorú angol lányt erőszakoltak meg, szoktattak rá a drogokra és futtattak kurvaként a pakisztáni bandák. Amikor a bűnszervezett lebukott, a szín angol rendőrkapitánynak nekiszegezték a kérdést, hogy vajon miként is történhet ilyen, amire az a válasz érkezett, hogy a színesbőrű bevándorlókat meg sem állíthatja, mert egyből rasszizmussal vádolják a hatóságokat. Nemcsak ilyen komoly bűncselekményeknél veszik elő azonban a rasszista a kártyát, egy felmérés szerint Bradfordban az autóval közlekedők több mint felének nincs jogosítványa és a járművének biztosítása, mert Szabó elmondása szerint nem merik őket igazoltatni a rendőrök.

Segélyekből, vagyis az állami közösből élnek

A problémákat tovább sorolva Szabó kitért arra is, hogy a muzulmán bevándorlók többsége segélyekből él a lengyelekkel és magyarokkal ellentétben Nagy-Britanniában. A tapasztalatok szerint egy minimálbéres tizenkét órás műszakra, fizikai munkára nem jelentkeznek sem angolok, sem muzulmánok, a közép-kelet-európaiak vállalják ezeket a munkákat jellemzően. Szerinte az az igazi kérdés, hogy a gyerekektől vagy a nyugdíjasoktól fogják elvonni azokat az összegeket, amelyeket segélyezésre költenek. Ezt az uniós bevándorlási kvóta alapján is érdemes lenne feltenni a szegedi orvos szerint a kvótapártiaknak, aki szerint elfogadhatatlan, hogy egy bevándorlóra az EU 78 millió forintot költ, míg egy magyar uniós polgárra a hétéves költségvetési ciklus alatt egyet. Megjegyezte, ő maga szívesen elfogadná a fejenkénti 78 milliót, ennyiért egy keresztény szír családot is befogadna, sőt még szép nagy házat is építene nekik. Szabó László úgy értékelte, ha igent mond az Európai Unió a kvótára, akkor elindul a visszaszámlálás, és pár évtized múlva nem fogunk ráismerni a saját hazánkra, ahogyan az öreg kontinensre sem a fentebb részletezett társadalmi és kulturális változások miatt, amit a bevándorlók millióinak megjelenése fog okozni. Emlékeztetett arra is, hogy Magyarország nem hívta a bevándorlókat, ezért a nagyrészt gazdasági migránsokból álló embertömeggel kapcsolatos problémákat sem nekünk kell megoldanunk, mint ahogy földrajzilag sem Európában, hanem ezeknek az embereknek a hazájában kellene.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.