Írjon nekünk

Közélet

Megkezdődött az ellenzéki egyeztetés az előválasztásról

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Megkezdődött az ellenzéki egyeztetés az előválasztásról csütörtökön – tudatta a tárgyaláson résztvevő nyolc párt csütörtökön közleményben az MTI-vel.

Közleményükben azt írták: “a demokratikus ellenzéki pártok részvételével megtörtént az első egyeztetés az előválasztásról és kapcsolódó kérdésekről”.

A tárgyaláson részt vett a Balpárt, a Demokratikus Koalíció, az Együtt, az Európai Bal, a Liberálisok, a Magyar Szocialista Párt, a Modern Magyarország Mozgalom és a Párbeszéd delegációja. Azt írták, a tárgyalás konstruktív légkörben zajlott, és a felek megállapodtak a megoldáskeresés folytatásában.

A Párbeszéd október 2-án jelentette be, hogy erre a hétre egyeztetésre hívják a demokratikus ellenzék pártjait. Az ellenzéki párt előzőleg, már június közepén arról tájékoztatott, hogy kidolgozta előválasztási koncepcióját. Szerintük a demokratikus ellenzék egyetlen esélye, ha 2018-ra megtalálják azt “a 106 igaz embert”, aki bírja a helyi közösségek bizalmát és integrálni tudja a kormányváltást akaró szavazókat.

A Párbeszéd akkor a Jobbikon kívül minden ellenzéki pártot és több parlamenten kívüli szervezetet is meghívott az egyeztetésre. Az LMP jelezte, hogy nem vesz részt a megbeszéléseken.

Kommentek

Közélet

Nem bírják a rohamot a szegedi klímaszerelők

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Rengeteg a megkeresésük, 3-4 hetes várólisták alakultak ki. Van olyan vállalkozó, aki éjszaka is dolgozik.

Tovább olvasom

Hírzóna

Diákkonyhát avatnak a szegedi szakképzési centrum tagiskolájában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Szent-Györgyi Albert Rotary Club hozzájárulásával.

Tovább olvasom

Hírzóna

Az első magyar űrutazásról nyílik kiállítás Szentesen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Múzeumok éjszakáján.

Tovább olvasom

Aktuál