Sport

Labdarúgás: Drágity büntetőjével nyert a Tiszasziget a SZVSE-pályán + FOTÓK

Labdarúgás: Drágity büntetőjével nyert a Tiszasziget a SZVSE-pályán + FOTÓK

2016. október 15., szombat
Labdarúgás: Drágity büntetőjével nyert a Tiszasziget a SZVSE-pályán + FOTÓK
szvse_tiszasziget55_gs

Egyetlen büntető döntött: hiába volt a meccs elején mindkét csapatnak ziccere, ezek kimaradtak, a Tiszasziget pedig Drágity Dusán értékesített tizenegyesével mindhárom pontot begyűjtötte.

Jó formában várhatta a SZVSE és a Tiszasziget is az egymás elleni mérkőzésüket, hiszen a vasutasok öt vereséget követően az elmúlt két fordulóban nyerni tudtak, míg

Bernát Péter

együttese az előző öt forduló mindegyikében győzelemmel jöhettek le a pályáról. Ennek megfelelően is kezdtek a csapatok: a negyedik percben a Tiszasziget első akciójának végén egy jobb oldali beadást követően Bernát Péter tudta lövésre igazítani, de labdája a keresztlécet találta telibe. Pár perccel később megvolt a SZVSE ziccere is, miután

Kelemen Balázs

teljesen zavartalanul vezethette a labdát

Weszelovszky Gáborra

, ám nem tudta a kapus mellett elcsavarni a labdát, a lendületes kezdés ellenére maradt a 0-0. A folytatás már higgadtabb volt, és gyakorlatilag nem hozott említésre méltó eseményt a következő negyed óra: egészen a Tiszasziget második szögletéig, ami után

Kasza Ferenc

került a földre egy lecsorgó labda után a tizenhatoson belül, ezért pedig büntetőt ítélt Barta István Norbert játékvezető. A labda mögé

Drágity Dusán

állt, aki nagy erővel a bal alsóba bombázott, így megszerezte a vezetést csapatának. A félidő utolsó tizenöt percében mindkét csapatnak volt egy-egy lehetősége, ám ezekkel sem tudtak élni, így szoros állásról folytatódhatott a meccs. A félidőt követően Bernát Péter megduplázhatta volna együttese előnyét, de közelről nagy erővel

Pluhár Gábor

kapusba lőtt. A Tiszasziget kezdte jobban a második félidőt, egy szöglet után nem tudott felszabadítani a hazai védelem,

Bálint Dániel

pedig bele tudott szúrni a labdába, de ez a jobb kapufát találta el. Drágity Dusán az első negyed óra elteltével önmagának teremtett meg egy lehetőséget, de lövése nem sikerült veszélyesre 11 méterről - ebben a periódusban akár eldönthette volna a meccset a Tiszasziget - azonban mivel nem tette, így nyílt maradt a meccs az utolsó harmadra is. Az utolsó harminc perc már jóval kevesebb lehetőséget hozott: a Tiszasziget visszább vett, a SZVSE pedig ugyan ment előre, de nem tudott komolyabb lehetőséget kialakítani: két perccel a vége előtt a csereként beállt

Nagy Balázs

csúsztatása jelentette a legkomolyabb veszélyforrást, de Weszelovszky Gábor bravúrjára ekkor sem volt szükség. Ugyan remekül indult a meccs, de a Tiszasziget vezetését követően már közel sem volt akkora ritmus a találkozón, mint azt megelőzően, és bár a SZVSE mezőnyben nem mutatott kevesebbet, mint a Tiszasziget, mégis pont nélkül kellett maradnia, így Papp Ádámék sorozata folytatódik, a Tiszasziget hatodik mérkőzését is megnyerte zsinórban, és megőrizte második helyét a tabellán, míg a SZVSE a 13. helyről várhatja a folytatást, és a hatodik vereségét könyvelhette el a kilencedik körben. A vasutasokra egy roppant kemény kirándulás vár a tizedik fordulóban, hiszen

Bodó Attila

tanítványai a listavezető Csongrád vendégei lesznek, míg a Tiszaszigetre sem vár könnyebb feladat, a szigetiek az Ásotthalommal találkoznak hazai környezetben a jövő héten.

Szeged, SZVSE-stadion, 150 néző
2016. október 15., 15.00
Szegedi VSE
Tiszasziget SE
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Barta Norbert István •* Asszisztens: Csöngető Endre, Kőhalmi Attila.
0
-
1

Férfi labdarúgó Csongrád megyei I. osztály, 9. forduló:

Szegedi VSE - Tiszasziget SE 0 - 1 (0-1)

Szeged, SZVSE-stadion, 150 néző. Vezette: Barta Norbert István (Csöngető Endre, Kőhalmi Attila).

SZVSE:

Pluhár - Tanács R., Németh Z., Nagypál, Csamangó, Baka (Nagy Á., 79'), Kozma, Sándor (Nagy B., 58'), Rózsa (Faragó N., 57'), Molnár Zs., Kelemen (Busa, 69').

Vezetőedző:

Bodó Attila.

Tiszasziget:

Weszelovszky - Papp Á. (Fődi, 89'), Bálint D., Farkas F., Bálint T., Réczi (Deák, 77'), Kasza, Zámbori (Juhász Á., 65'), Rutai (Dekanj, 82'), Drágity, Bernát (Szécsi, 73').

Játékos-edző:

Bernát Péter.

Gól:

Drágity (29', büntetőből).

Sárga lap:

Bálint D. (87'), Deák (90'). Bodó Attila:

"Rutinos csapat a Sziget, a második félidőben azt csinálták, amit kellett, kicsit megtartották, eldugták a labdát. Mi a helyett, hogy nem csak az utolsó öt-tíz percben mentünk volna jobban, bealudtunk, felvettük a Tiszasziget által diktált tempót. Az első húsz percben lüktető játék volt, élvezhető meccsnek indult, ott bármi lehetett volna, de sajnos ebből a Sziget jött ki jobban. A mérkőzés hátralévő része langyossá vált, ami a nézők számára sem volt élvezhető. Bíztam benne, hogy találunk a végén egy gólt. Az első öt meccs után magunkra találtunk, de az 1-0 most nem nekünk kedvezett. Jót tett korábban a csapatnak a győzelem, korábban is az ellenfelek fölé tudtunk nőni, a Makó elleni meccs visszaadta a reményt a játékosaimnak, bizakodóak voltunk most is, partiban voltunk a Szigettel, de ez ahogy az első öt fordulóban, úgy most sem nyugtat."

Bernát Péter:

"Készültünk rá, hogy nagy pályán fogunk játszani, itt a labdát nyomozni kell, illetve minél gyorsabban vissza kell juttatni, ha esetleg úgy alakul a meccs. Örülök annak, hogy mi rúgtuk az első gólt, így jobban kellett jönnie a SZVSE-nek. Nagy helyzetet nem engedtünk ellenfelünknek, a kapufánk után volt egy 100-as ziccerük, amikor elcsúszott a belső védőm. Ezt követően mi nem voltunk elég élesek az ellenfél kapuja előtt. Értékelem ezt a sikert, nem lehet minden meccset gólokkal nyerni, ha ilyen egygólos meccseket be tudunk húzni, az remélem, még jobban összekovácsolja a csapatot."

Online közvetítésünk

VÉGE
90+3'
Vége, Barta lefújja: bár jól indult a meccs, a második félidőre visszaesett a színvonal, az egy belőtt büntető pedig három pontot ért a Tiszaszigetnek, így két nyert meccs után ismét pont nélkül maradt a SZVSE.
90+1'
Három percet tesz rá a meccs végén Barta játékvezető.
90'
Deák kap még egy sárgát egy kemény becsúszásért az ellenfél tizenhatosának előterében.
89'
Még egy változtatás a vendégektől: Papp Ádám jön le, Fődi Bence jön a hajrára.
88'
Veszélyes volt: az iménti szituáció utáni szabadrúgást Nagy Balázs csúsztatta meg, így kevesebb mint fél méterrel kerülte el a jobb kapufát fejese.
87'
Bálint Dániel kap sárgát, aki a jobb oldalon meginduló Tanács Rolandnak csúszott be ütemet tévesztve.
82'
Van még cseréje a Tiszaszigetnek is: Rutai számára ér véget hamarabb a meccs, Dekanj érkezik az utolsó percekre.
81'
Hosszú idő után egy helyzet: Rutai tolta meg a labdát, védője nem engedte, hogy kapu fele menjen, így ha kicsit éles szögből is, de ellőtte - ezzel nem lepte meg Pluhárt, aki szögletre ütötte. A sarokrúgást követően felszabadít a hazaiak védelme.
79'
Cserékkel próbál frissíteni csapata játékán Bodó Attila is: Nagy Ádám állt be, aki Bakát váltja a hazaiaknál.
77'
Réczi helyére Deák Donát érkezik a Tiszaszigetben.
76'
Helyzetekben nem igazán bővelkedünk: mindez persze azt jelenti, hogy nem nyugodhat meg a Tiszasziget, hiszen ez az egygólos különbség bármikor eltűnhet, a SZVSE számára pedig végig él a remény arra, hogy legalább egy pontot megment.
73'
Újabb csere, más esemény nem igazán töri meg a meccset, amely főleg a mezőnyben zajlik: Bernát Péter saját magát hívja le a pályáról, Szécsi váltja a vendégek játékos-edzőjét.
69'
Csere a vasutasoknál is: Kelemen jön le a pályáról, a hátralévő mintegy húsz percre Busa Tamás érkezik a hazaiakhoz.
65'
Cserél a Tiszasziget: Zámborit Juhász Ádám váltja a vendégeknél.
63'
Brusztos, küzdős meccs, a SZVSE ugyan próbálkozik, de nincs veszély a támadásaikban, igaz, a Tiszasziget sem futballozik annyira gólra éhesen, mint mondjuk az első tíz perc folyamán. Nyári záporhoz hasonló eső volt csak, pár perc után el is állt az égi áldás.
59'
Drágity! Félig önmagának teremti meg a lehetőséget, Papp jobb oldali beadása két szegedi mellett is elmegy a nélkül, hogy fel tudna szabadítani, így eljut a hosszún álló Drágityhoz, aki meg tudja tartani a labdát, majd addig forog vele, amíg lövőhelyzetbe kerül, jobblábas löketét Pluhár fogja magabiztosan.
58'
Először Bodó Attila nyúl bele a meccsbe: rögtön kettőt is cserél a SZVSE mestere, Sándor Máté és Rózsa Dániel jön le, helyükre Faragó Norbert és Nagy Balázs állnak be.
53'
MEGINT KAPUFA! Drágity bal oldalról, szinte szöglettel felérő szabadrúgást végezhetett el, a kapu elé tekert labdát pedig közelről Bálint Dániel próbálta tovább kanalazni, a védőn megpattanó labda a rövid kapufáról pörgött vissza, majd hiába állt ott Rutai, mivel addigra kiléptek a SZVSE védői, már lesen állt a csatár. Közben elkezdett ömleni az eső.
48'
Ez már nagyobb lehetőség volt! Bernát lépett ki ismét a védővonalból a balösszekötő helyén, szemben állt a jó ütemben a kapuját elhagyó Pluhárral, majd nagy erővel a kapusba lőtt - könnyedén lehetett volna 0-2!
47'
Nem volt rossz Németh Zoltán elképzelése, aki egy jó 30 méteres szabadrúgást küldött kapura: laposan, a sorfal alatt lőtte el, de a labda lelassult a falon, így jóval lassabb tempóban jutott el Weszelovszky kapujáig, így már nem okozott gondot a kapusnak.
46'
Folytatódik a meccs, a szünetben egyik mester sem eszközölt cserét.
SZÜNET
45+1'
Még egy vendég szöglet a végére: ezt kifejeli a SZVSE-védelme, ezzel ér véget az első félidő: az elején mindkét csapat nagyon közel állt a gólhoz, ám kimaradtak ezek a lehetőségek, ezt pedig a hazaiak bánhatják jobban, tekintve, hogy a Tiszasziget egy büntető után megszerezte a vezetést. Közel sem tekinthető ugyanakkor ezzel lefutottnak a meccs!
42'
Ebben jóval több volt! Három a három ellen indulhatott meg a SZVSE, de a labdát középen vezető Kozma nem tudta megjátszani a jobbszélen induló társat, miután Bálint Dániel lefülelte átadását.
37'
Pluhár véd lábbal! Bernát remek ütemben fordul le a védőjéről a hazai térfél közepén, majd megnyerte a sprintversenyt Németh Zoltánnal szemben is, 17 méterről leadott lapos lövését a SZVSE kapusa lábbal hárította, majd a kipattanóra érkező Rutai elöl azonban már az előtt felszabadítottak, mielőtt lőhetett volna.
33'
A Tiszasziget hátrébb húzódik vezetése után, jobban átengedi a területet a SZVSE-nek, a hazaiak pedig feljebb is tolják soraikat, de ez még nem eredményez hazai fölényt: nincs ugyanis túl nagy területük a játékra a vasutasoknak.
29'
GÓÓÓÓL! Drágity állt a labda mögé, aki magabiztosan, megtorpanás nélkül lő a bal alsóba nagy erővel - Pluhárnak nem volt sansza a bravúrra, 0-1.
28'
TIZENEGYES! Megint szögletet rúghatott a Tiszasziget, amit Pluhár üt ki, azonban a labda nem hagyja el a tizenhatost, a kipattanót Kasza gyűjti be, és esik el védője szorításában - Barta sporttárs pedig a mészpontra mutat, büntetőt lőhet a Tiszasziget!
24'
Kasza egy szöglet után nem teszi vissza a társnak a sarokba, hanem inkább a vonal felé fordulva újra középre tekeri: azonban mindenki mellett, előtt, mögött elsuhan, így ebből nincs helyzet.
22'
Drágity távoli lövése töri meg a viszonylagos csendet: a szigeti tízes lapos lökete ugyanakkor nem sokkal kerüli el a bal alsó sarkot, de Pluhárnak nem kellett vetődnie ezért. Főleg a mezőnyben a bogyó, mindkét csapatnak megvoltak a maga lehetőségei - ezeket lehet, hogy később még jobban fogják bánni.
16'
A kezdeti rohamok után mostanra kicsit megnyugodott a meccs: a Tiszasziget megpróbálja járatni a labdát, és ebből építkezni.
11'
Ez szép lett volna, a balösszekötőben indult meg Drágity, aki egy visszacsel után külsővel tette volna az ütemben startoló Bernátnak, ám a játékos-edző sarkáról visszapattan a labda, pedig mintegy 12 méterre állt a kaputól, jóformán zavartalanul. Egyelőre nem a védelmekről szól a meccs, ha fogadnunk kellene, ez biztos nem lesz 0-0!
8'
Mi maradt ki, te jó ég! Egy ártalmatlannak tűnő szituáció után, egy visszapasszt követően elcsúszott Kasza, így szabadon vezethette Weszelovszkyra Kelemen a labdát, azonban nem tudta elrúgni a kapus mellett - 100%-os ziccer volt, ez még visszaüthet!
4'
KAPUFA! Na tessék, átlépi a Tiszasziget a félpályát, és rögtön majdnem gólt szerez! Egy jobb oldali akció után Bernát meg tudja igazítani a labdát, majd védője szorításában nagy erővel lő, de a keresztlécen csattan a labda - a kipattanót még el tudja lőni Rutai is, de ez már nem ilyen veszélyes.
3'
Jó helyről végezhetett el szabadrúgást a SZVSE, azonban Rózsa Dániel húszméteres kísérlete elhal a sorfalban. A vendégek szurkolói éles szemmel megjegyzik: még nem lépték át a félpályát.
1'
A hazaiak kezdték a mérkőzést, a vasutasok neon színű szerelésben, míg a Tiszasziget tiszta pirosban lép pályára.
14.53 - Köszöntjük olvasóinkat a SZVSE-stadionból! A délelőtti borongós időnek mostanra szinte már nyoma sincs: remek, napsütéses őszi idő fogadta a már javában melegítő csapatokat. A ma délutáni mérkőzésen kiderül, melyik együttes tudja folytatni remek sorozatát, hiszen a SZVSE azt követően, hogy sokáig pont nélkül állt, utóbbi két bajnokiján nyerni tudott, a Tiszasziget pedig csak Csongrádon botlott, a többi találkozóját egyaránt megnyerte. A mérkőzés Barta Norbert István sípszavára 15 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Megszakadt a SZVSE sorozata, ráadásul az első vasutas-győzelmet rögtön egy másik követte, hiszen a Makó ellenében aratott siker után az elmúlt fordulóban Kiskundorozsmán is a három pont birtokában jöhetett le a pályáról Bodó Attila együttese. A szegediekre ezen a hétvégén egy várhatóan keményebb dió vár, hiszen szombaton azt a Tiszaszigetet fogadják Kozma Szilárdék, amely a szezonban csupán egyetlen vereséget szenvedett, a Bernát Péter által irányított alakulat mindössze a listavezető Csongrád otthonában maradt pont nélkül, a többi hat mérkőzését egyaránt megnyerte, és így a tabella második helyéről várhatja a folytatást. A SZVSE amennyiben folytatni tudná két hete megkezdett szériáját, akkor tovább zárkózhatna a középmezőny tagjaihoz, de persze ehhez lesz néhány szava a Tiszaszigetnek is, amely tovább tapadna az élen álló csongrádiakhoz, ám ehhez mindenképpen szüksége lenne az újabb három pontra, ezt viszont garantált, hogy nem fogják könnyen adni a vasutasok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.