Labdarúgás: a szünet után döntött a HFC Gyulán

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

hfc_szeol_edzomerkozes02_gs

Idegenben aratott győzelmet a Hódmezővásárhelyi FC, amely az első negyvenöt perc során kettős emberelőnybe került, a fordulás után pedig három gólt szerezve három pontnak örülhetett a Békés megyei fürdővárosban.

Bár otthonában még nem tudott nyerni a Várfürdő-Gyulai Termál FC, mégsem várt könnyű meccs a Hódmezővásárhelyi FC-re.

Szűk negyed óra elteltével azonban javultak a vásárhelyiek esélyei, hiszen Szabó Csaba csak lerántani tudta a kilépő Bartyik Norbertet, amiért Sándor Csaba játékvezető egyből piroslappal kiállította a gyulai védőt. Az emberfórt az első félidőben nem tudta gólra váltani a HFC, amely ugyan fölényben futballozott, de kimaradtak a lehetőségei, majd még a pihenő előtt Kerekes Istvánt is kiállította a játékvezető, egy szöglet utáni könyökös miatt, így kilenc ember ellen folytathatta a Vásárhely.

Nyolc perccel a fordulást követően Kökény Tamás megtörte a jeget, és vezetéshez juttatta a kék-sárgákat, miután egy lecsorgó labdát tíz méterről vágott a gyulai kapuba, de a két kapufáig is jutott HFC csupán húsz perccel később nyugodhatott meg igazán, amikor Kormányos Kolos is betalált egy szép támadás végén, így már kettővel vezettek Major László tanítványai negyed órával a lefújás előtt. Az i-re a pontot Szabó Mihály Dávid tette fel, aki egy kontrát még befejezett a hajrában, ezzel kialakította a 0-3-s végeredményt, így a Hódmezővásárhely zsinórban a negyedik győzelmét aratta a bajnokságban, ennek köszönhetően pedig feljött a tabella ötödik helyére a forduló vasárnapi mérkőzései előtt.

A Hódmezővásárhelyi FC legközelebb november hatodikán, 13.30-tól a Szekszárd ellen játszik hazai pályán.

NB III Közép csoport, 13. forduló

Várfürdő-Gyulai Termál FC – Hódmezővásárhelyi FC 0-3 (0-0)
Gyula, id. Christián László Sporttelep. Vezette: Sándor Csaba (Takács Attila, Benkő Róbert)
Gyula: Krnács – Bogdán, Szabó Cs., Kerekes, Zámbori, Sipos, Ferenczi, Nagy G., Okos (Katona, 16′), Styecz (Szántó, 88′), Balogh M. (Burai I. D., 68′). Megbízott edző: Szentléleki Béla.
HFC: Bordás – Kormányos, Tóth I. (Marton, 73′), Kökény, Pataki (Végh, 33′), Bartyik N. (Szabó M. D., 60′) Szilágyi, Szabó D., Tóth A., Máté, Puskás. Vezetőedző: Major László.
Gól: Kökény (53′), Kormányos (74′), Szabó M. D. (81′).
Sárga lap: Tóth A. (62′).
Kiállítva: Szabó Cs. (13′), Kerekes (45′).

Major László: “Idegenben 3-0-ra nyerni akármilyen körülmények között nagy dolog, mindkét kiállítás jogos volt. A piros lapig is mi uraltuk a játékot, de picit fáradtabbak voltunk gondolkozásban, ha szerdán nincs a kupameccs, akkor gólkülönbséget tudtunk volna javítani, de maximálisan elégedett vagyok. Jól teljesített a csapatom az elmúlt négy mérkőzésen, ha a Szekszárdot itthon meg tudnánk verni, akkor nagyon szép őszt zárnánk.”

Előző sztori

Salamon Konrád: 1956 az első győztes antikommunista forradalom

Következő sztori

Labdarúgás: hatpontos meccset nyert a Mórahalom