Írjon nekünk

Bulvár

Kiváló minőségűek az idei pálinkák

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Kiváló minőségűek az idei pálinkák, és a mennyiség is csaknem kétszerese a tavalyinak az első fél év adatai alapján – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton az MTI-nek.

Hozzátette: az idén az első fél évben 1,8 millió liter 50 fokos pálinkának megfelelő párlat készült Magyarországon.

Hangsúlyozta, hogy 2016-ban a kiváló minőséget jól érzékelteti, hogy már begyűjtötték az országos pálinkaverseny és a pálinka országkóstoló valamennyi mintáját, a 327 tételből 172 kiválóság kerül be a pálinka könyvbe, 70 százalékkal több az előző évinél.

A pálinka a magyar identitás elválaszthatatlan része – hangsúlyozta a miniszter.

A hungarikumokért felelős miniszter megjegyezte azt is: elképzelhető, hogy a magyar disznótoros is bekerülhet a hungarikumok közé. Szerinte ezt indokolná, hogy ez egy igazi magyar népszokás és hagyomány, amely hozzáértést, ízeket foglal össze, de családi ünnep, közösségi rendezvény is a településeken. Bizonyítja ezt, hogy országszerte egyre több a kolbászfesztivál, kolbásztöltő verseny, böllérnap, disznótoros program.

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál