Közélet

Kimondták a Cserepes sori piac halálos ítéletét? (FRISSÍTVE)

Kimondták a Cserepes sori piac halálos ítéletét? (FRISSÍTVE)

2016. október 20., csütörtök
Kimondták a Cserepes sori piac halálos ítéletét? (FRISSÍTVE)
szabo_balint_sajttaj003kf

Ezt állítja Szabó Bálint, a kereskedők jogi képviselője, aki konkrét dokumentumokra hivatkozva jelentette ki: 2016. december 31-ével fel akarják számolni a szegénypiacot. Rácz Attila ügyvezető igazgató szerint viszont „a Cserepes sori piac van, volt, lesz”.

„Kibújt a szög a zsákból, vagy ha úgy tetszik, a kereskedők megkapták a selyemzsinórt” – mondta csütörtöki, a városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján

Szabó Bálint

jogász. A Cserepes sori piacosok jogi képviselője szerint az utóbbi napok során egyértelműen bebizonyosodott a jelenlegi szegedi város- és piacvezetés határozott szándéka: 2016. december 31-ével be akarják zárni, és fel akarják számolni a korábban közkedvelt szegénypiacot. Leszögezte, nem városi pletykákra alapozza ezen állítását, hanem konkrét dokumentumokra: jelesül azokra az idéző végzésekre, melyeket már körülbelül tucatnyi kereskedő megkapott 2016 novemberére a Szegedi Járásbíróság tárgyalótermeibe, de várhatóan a

Rácz Attila

igazgatóval vitában álló mintegy harminc bérlő mindegyikére ugyanez az eljárás vár. A többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság, a Cserepes Sori Piac Kft. vezetése – árulta el a jogász – helyiség kiürítése iránti pert indított a kereskedők jó része ellen, azaz olyanokat távolítana el a pavilonokból, akik adott esetben egy vagy több éve, akár évtizedek óta árusítanak ott. A kaotikus állapotokat azonban jól mutatja, hogy olyan személy ellen is indult helyiségkiürítési per, aki szeptember óta nem tartózkodik a piacon, már régen visszaadta bérleményét... Mindeközben ha lehet, még fokozza a kis porlódi skizofréniát – erről az egyik jelen lévő kereskedő,

Váczi Tibor

beszélt –, hogy úgy tűnik, valamiféle ellenpiac (régiség- és bolhapiac) is szerveződik az egyik helyi hipermarket parkolójában szombatonként, amit a Cserepes soron is szórólapokkal hirdetnek, népszerűsítenek... Szabó Bálint úgy folytatta, nem véletlenül választotta ki sajtótájékoztatója helyszínét. „A tíz hónapja Rácz Attila kinevezésével indult Cserepes sori folyamatok a szegedi városházához kötődnek, és a szegedi városvezetés ha akar, tud lépni az ügyben. A mai napon nem petíciókkal érkeztem, de szeretnék rámutatni, micsoda képtelenség, hogy miközben odabent a díszteremben Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Pénzügykutató Zrt. szervezésében az Európai Magyarországról zajlik országos konferencia – kvázi egyfajta alternatívaként a jelenlegi kormányzattal szemben –, addig itt Szegeden nem európai, szemtől szemben, hanem balkáni módon intézik az ügyeket. Világosan látszik a szándék, hogy akarják zárni a Cserepes sori piacot, de ahelyett, hogy kiállnának és elmondanák, hogy más célokra kell a terület, illetve máshol létesítenénk hasonló funkciójú piacot, különböző adminisztratív és egyéb eszközökkel lehetetlenítik el a működést” – fogalmazott. Három ilyen körülményt említett meg a jogász. Egyrészt az elmúlt tíz hónapban nem érkezett új bérlő, új kereskedő a Cserepes sorra, ugyanakkor már több mint húsz bérlő hagyta el a piacot. Legutóbb szeptemberben egy tizenöt éve ott árusító vállalkozó távozott, és most a hónap végével egy olyan kisvállalkozó csukta be kapuját, aki ezzel a döntésével a több millió forintos fiatal vállalkozóvá válást segítő pályázati támogatását is visszafizetni kényszerül – így egyébként megszűnik az árusok egyik legkedveltebb büféje is... Súlyos károkat okozott továbbá a 200 forintos parkolási díj bevezetése, amit a tiltakozások ellenére a mai napig nem töröltek el, viszont a vevőket egyértelműen távol tartja a Cserepes sortól. Ugyanígy fájdalmasnak nevezte, hogy városrészeket zártak el a Cserepes sori piactól a 13-as buszjárat megszüntetésével és további járatok megritkításával. A legforgalmasabb szombati napon tízezres városrészeknek nincs közvetlen vagy közvetett összeköttetésük a piaccal. „Minden jel arra utal, hogy a piacot be kívánják zárni. A helyiségkiürítési perek mellett ide tartozik annak belebegtetése is, hogy január 1-jétől az ÁFA bevezetésével egységesen 27 százalékkal emelnék a bérleti díjakat, ami külön érdekesség annak tükrében, hogy a baloldal országos az ÁFA-csökkentéssel kampányol. Nem hagyjuk magunkat, ezt mindenkinek ígérhetem! Tavasszal 8000 ember állt ki aláírásával a Cserepes sor ügye mellett, ami komoly felelősség, így amennyiben nem javul a helyzet, a következő hetekben széles társadalmi mozgalmat indítunk annak érdekében, hogy a piac 2017. január 1-jétől is eredeti formájában működjön tovább” – jelentette be. Szabó Bálint végezetül megemlítette, pénteken megkezdődnek a tárgyalások a Makói Járásbíróságon a makói jegyző által első fokon megállapított birtoksértési határozatok tárgyában. Arra számít, hogy a járásbíróság helybenhagyja a jegyző döntéseit, megállapítja, hogy a rendőri intézkedések kapcsán megvalósultak tavasszal a birtoksértések, amiért elmarasztalja a jelenlegi piacvezetést. Amennyiben így történik, annak egyértelmű személyi következményei kell, hogy legyenek – hangsúlyozta.

Rácz Attila: Senki sem akarja bezárni a piacot

Rácz Attila ügyvezető igazgatótól megkérdeztük, hány pavilonbérlő ellen indítottak helyiség kiürítése iránti pert, miért volt szükség erre az eszközre a tárgyalásos út helyett; és igaz-e, hogy véglegesen be kívánják zárni a Cserepes sori piacot. Arról is érdeklődtünk, az ő tudtával, engedélyével terjesztik-e az említett régiség- és bolhapiac szórólapjait a Cserepes soron, illetve ha igen, nem tartja-e problematikusnak, hogy saját versenytársuknak adnak teret. „16 kereskedő ellen indítottunk helyiség kiürítése iránti pert, mivel a szerződésben rögzített bérelt pavilon terület kevesebb volt, mint amekkora a valóságban. Egy példát említve a szerződésben 3 négyzetméter van rögzítve, a valóságban pedig a pavilon 9 négyzetméteres. A bérlőket többször kértem szóban és írásban is, hogy beszéljük meg, de ők elzárkóztak a tárgyalások elől. Nem hajlandóak semmilyen együttműködésre, így nem maradt más törvényes megoldás, csak a bírósági per” - írta válaszában Rácz Attila. Az igazgató úgy folytatta: „a piac bezárása a fizetett politikai provokátor, a bukott polgármesterjelölt, Szabó Bálint fantazmagóriája, akinek a valós szándéka, hogy tönkretegye a piacot és vele együtt az itt árusító kereskedőket is. Senki sem akarja bezárni a piacot, ezt a városvezetés és én is számtalanszor elmondtam. A Cserepes sori piac van, volt, lesz, ezt hirdetjük a reklámjainkban is. A piac bezárásáról szóló rémhíreket ő terjesztette, amivel több milliós kárt okozott a kereskedőknek.” A Váczi Tibor által bemutatott szórólapokkal kapcsolatban úgy felelt: „a piaci rendtartás szerint a piac területén tilos szórólapokat osztani, erre kizárólag az ügyvezető engedélyével van lehetőség, tehát ez az állítás is egy nagy hazugság, mint az összes többi, amit Szabó Bálint az elmúlt fél évben összehordott a Cserepes sori piac kapcsán”. „Én továbbra is nyitott vagyok a kereskedőkkel való egyeztetésre. Minden nap körbemegyek a piacon, bárki odajöhet hozzám a problémájával. Ha továbbra is szeretnének a piacon árusítani, jöjjenek be az irodámba, és beszéljük meg ennek feltételeit, és én elállok a bírósági perektől, ha sikerül egyezségre jutni” - zárta elektronikus levelét a piacvezető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.