Bravúr után újabb komoly feladat előtt áll a MOL-Pick Szeged, amelyre vasárnap a Bajnokok Ligája előző kiírásának győztese, a lengyel Kielce vár az újszegedi sportcsarnokban. A meccs több játékos számára különleges lehet, hiszen a nyári átigazolási időszakban többször is fordult a Kielce-Szeged járat.
Ahogy az előző két szezonban, ezúttal is összekerült a csoportkörben a MOL-Pick Szeged a Vive Tauron Kielcével, az előző évekhez képest azonban annyiban mindenképpen a más helyzet, hogy a lengyelek nem csak odahaza örülhettek bajnoki címnek, hanem egy emlékezetes, Veszprém elleni döntőt követően a Bajnokok Ligáját is megnyerte a korábbi magyar szövetségi kapitány, Talant Duyshebaev vezette gárda. A MOL-Pick Szeged alaposan átformálódott a nyáron, ebben pedig közvetve érintett volt a Kielce is, hiszen a szegediek egyik legnagyobb erőssége, a szlovén irányító Dean Bombac már a Kielcében játszik, ugyanakkor retúrban érkezett a túloldalról két játékos is Szegedre: a kapus Marin Sego és az átlövő Denis Buntic éppen a Pick vasárnapi ellenfelétől tette át a székhelyét a Tisza partjára. Ha már az immáron Szegeden játszó horvátok, a Kielcéből még egy horvát játékos távozott a nyáron, a két csapat 2014 decemberi, szegedi meccsét eldöntő Ivan Cupic a macedón Vardarhoz igazolt, de már nem a lengyel klubban játszik a visszavonult kiváló irányító, Gregorz Tkaczyk sem. Nem tétlenkedett persze a Kielce, amely ahogy arról már szó esett, Dean Bombacot igazolta Tkaczyk pótlására, Sego helyére pedig a 24 éves Filip Ivic érkezett Zágrábból, valamint a fiatal szélső, Darko Djukic, aki a BL előző fordulójában ötöt lőtt a svéd Kristianstadnak, ahol magabiztosan, 38-28-ra nyert a Kielce. Visszatérve a közös múltra: a két csapat elmúlt négy meccséből három alkalommal is csupán egyetlen gól döntött, ebből kétszer a lengyelek jöttek ki jobban, de tavaly szeptemberben, amikor legutoljára találkoztak a felek Szegeden, a Pick a pazar játékot nyújtó, 11 gólos Dean Bombac vezérletével 31-30-ra tudott nyerni. Juan Carlos Pastor együttese eddig a nemzetközi porondon veretlen, akárcsak a Kielce: Balogh Zsolték a Löwen elleni döntetlent követően bravúrgyőzelmet arattak Zágrábban, míg a lengyel gárda mindkét mérkőzését megnyerte a csoportban.
“Ahogy mi ismerjük őket, úgy ők is minket, Dean Bombac és Talant révén is, aki egy nagyon felkészült, aprólékos edző. Úgy gondolom, itt a kapus-mezőnyjátékos lehet egy érdekes párharc. Amikor ismerik egymást a játékosok a kapussal, ilyenkor két dolog fordulhat elő: vagy a kapusnak, vagy a mezőnyjátékosnak fog jobban kijönni a lépés. Vagy nagyon jól fog védeni Sego, vagy pedig a túljárnak az eszén. Anno, mikor idekerültem a Dunaferrtől, ahol Mikler Roli csapattársam volt, az első egymás elleni meccsen 6/0-t lőttem neki, a másodikon pedig 7/7-et, ez egy nagyon érdekes dolog lehet vasárnap is. Biztos, hogy Deki is nagyon akar majd bizonyítani. Minden évben van 5-6 csapat, aki jobban esélyes a BL-győzelemre, ez tavaly a Kielcének jött ki egy nagyon érdekes meccsen. Nagyon sokat nem változott a keretük, a gerincük ugyanaz, mint akikből eddig állt. Tavaly ezt a csapatot sikerült megvernünk, ha sikerül mindent úgy betartanunk, ahogy azt szeretnénk, akkor egy nagyon jó meccsen akár győzhetünk is” – tekintett a vasárnapi mérkőzésre Zubai Szabolcs, a MOL-Pick Szeged csapatkapitánya, aki az utóbbi évek szoros meccseire reflektálva hozzátette, számára tökéletes a hasonló forgatókönyv, az az egy gól, ha ezzel ők nyernek.
A Pick csékája megjegyezte, tekintve, hogy portugál bírók lesznek a vasárnapi derbin, és a portugál bajnokság és kézilabda nem olyan erős, a játékvezetés is fontos tényező lehet a Kielce ellen. “Kérdés lesz, hogy a bírók a rájuk nehezedő nyomást hogy fogják majd tudni kezelni, főleg egy olyan arénában, mint a mienk, ami a nézőktől ráomlik a játékosokra és a csapatokra. A másik oldalon ott van a BL-győztes, kérdés, hogy ez mennyire fogja őket befolyásolni, nem találkoznak nap mint nap ilyen színvonalas, nehéz meccsekkel. Azon kívül pedig biztos vagyok, hogy szoros meccs lesz, és remélem, hogy a mi javunkra fog eldőlni” – fogalmazott a szegediek beállósa.
A MOL-Pick Szeged egy nagyszerű sikert aratott az elmúlt hétvégén Zágrábban, és abban az arénában sikerült győzelmet aratnia, ahol története során még korábban erre nem volt példa – a formálódó csapatot egy ilyen fontos siker nagyban segítheti a továbbiakban is, akár már a címvédő elleni mérkőzésen is. “Nagyon sok új játékosunk van, őket be kell építeni, ez nem megy egyik napról a másikra. Jól haladunk, az ilyen meccseken lehet a legjobban előre lépni, ahol önbizalmat tudnak szerezni, látják, hogy tudják ezt csinálni. Ezzel az önbizalommal meg lehet gyorsítani a beilleszkedést. Ez egy nagyon fontos győzelem volt, idegenben tudtunk nyerni egy ikszes meccs után, a Löwen ellenit nem mi vesztettük el, hanem ők hozták fel ikszre. Zágrábban is szoros meccsünk volt, de sikerült nyernünk, ez pedig mindenképpen jó ómen lehet a jövőre nézve. Reméljük, hogy nem sokan fognak ott nyerni” – nyilatkozta a múlt heti siker hatásaival kapcsolatban Zubai Szabolcs.