Kultúra

Jótékonysági estek sora novemberben a szegedi színházban

Jótékonysági estek sora novemberben a szegedi színházban

2016. október 18., kedd
Jótékonysági estek sora novemberben a szegedi színházban
szinhaz_sajttaj004kf

A Szegedi Nemzeti Színházról ismert, hogy gyakran fogad, szervez jótékonysági programokat, valamint számtalanszor áll jótékony ügyek mellé. Nincs ez másként az idei évadban sem, novemberben fogyatékossággal élő gyerekeknek, illetve a Szegedi Gyermekklinika Intenzív Osztályának is gyűjtést szerveznek. Mindemellett új előadásokkal is készülnek, november végén mutatják be Szegeden a fővárosban nagy sikert aratott Evita musicalt.

Egy új bemutatója maradt a szegedi színháznak október végére, a Pinokkió című tanmese.

Gyüdi Sándor

, a teátrum főigazgatója a kedd reggeli sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet, a műsorban meghirdetett premier időpontja változott: a Pinokkiót először október 22-én láthatják a családok. A főszerepet játszó

Borsos Beáta

elmondta, a mese tanúsága: nem a pénz, hanem a barátok tesznek boldoggá. A színésznő szerint

Tóth Miklós

rendezése túllendül a fabábú életéről szóló regény már-már kioktató stílusán, inkább a kalandokra, s a lenyűgöző díszletekre koncentrál. A Gepettot alakító

Somló Gábor

érdekességképpen elmondta, a Pinokkió a legnagyobb példányszámban kiadott gyermekregények egyike. Novemberben A nép ellensége című Ibsen-művel folytatódik az évad, mellyel kapcsolatban

Bodolay Géza

rendező elmondta, egy örök aktuális előadásról van szó. A polgármestert alakító

Borovics Tamás

hozzátette, egy olyan izgalmas anyagon dolgoznak, melyen keresztül a nézők ráismerhetnek az őket körülvevő társadalomra, a mindennapi hírekre. A premier november 4-én lesz a Kisszínházban.

szinhaz_sajttaj002kf

Ugyancsak novemberben tartja első szegedi bemutatóját a Szegedi Kortárs Balett társulata, rögtön két egyfelvonásossal örvendeztetik meg a műfaj szerelmeseit.

Juronics Tamás

rendezte és koreografálta

Henry Górecki

zenéje alapján az eARTh című táncjátékot, mely óriási sikert aratott októberben 10-én a MÜPA-ban. Juronics elmondta, a cím játék a szavakkal, a téma pedig a környezetszennyezés, mely problémával a művészet nyelvén is foglalkozni kell. Ugyancsak aznap este mutatják be az

Enrico Morelli

koreografálta Stravinsky-darabot, a Menyegzőt, amelyben két világ, a házassági előtti és az azt követő évek mutatkoznak meg. A november a musical hónapja is, a fővárosban nagy sikert arató Evita november 25-én érkezik a Nagyszínházba, eredeti szereposztással. Az előadás rendező-koreográfusa Juronics Tamás, aki a sajtótájékoztatón kiemelte, az Evita - részben a filmnek köszönhetően - 40 éve töretlen népszerűséggel fut a színházakban. Úgy fogalmazott, komolyan vették a nyári bemutatóra történő készülést, hiszen nem annyira musical jellegű, inkább operaszerű énekek tarkítják az előadást. Egy 24 fős énekkar, és egy szintén 24 fős tánckar gondoskodnak a hangzásról és a látványról.

Koczka Ferenc

karmester hozzátette, a latin hangulatot szeretnék visszacsempészni a musicalbe, popsallangok nélkül.

szinhaz_sajttaj012kf

Az új bemutatók mellett számos egyéb színházi esemény tarkítja a novemberi kínálatot. November 5-én Boldi! címmel

László Boldizsár

ad jubileumi koncertet a Cotton Club Singers közreműködésével, így idézik fel az operaénekes elmúlt 25 évét. A Nagyszínház művészbüféjében november 7-től három alkalommal Vissza a feladónak címmel "nem túlzottan irodalmi estet" tartanak. A kocsmaszínházi bemutatóval kapcsolatban

Bánvölgyi Tamás

színész elmondta, egy ősbemutatóról van szó, melyben egy átlag ember elmúlt tíz évének történéseit veszik alapul. November 7-én

Bodnár György

, a teátrum volt fodrászmesterének kezdeményezésére Gyógyítókért gálát szerveznek a Kisszínházban. A hónap további részében jótékonysági estekkel folytatódik a színházi élet: november 14-én a Szeged Első Lions Klub szervez Ghymes koncertet, melynek bevételéből a fogyatékossággal élő gyermekeket és később a vakokat, gyengénlátókat szeretnék támogatni; a Pinokkió november 19-ei előadásával a GEMMA Központ autizmussal és fogyatékossággal élő gyermekit segítik; míg a november 28-ai Világok táncai jótékonysági gálával a Szegedi Gyermekklinika Intenzív Osztályának gyűjtenek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.