Kultúra

Döntés született a folyóiratok és fesztiválok három éves támogatásáról

Döntés született a folyóiratok és fesztiválok három éves támogatásáról

2016. október 27., csütörtök
Döntés született a folyóiratok és fesztiválok három éves támogatásáról

Döntött a folyóiratok és a kiemelt kulturális fesztiválok következő három éves támogatásáról a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Bizottsága - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

"A hosszú távú kiszámíthatóság érdekében, a bizottság határozata alapján 2017-ben a nyomtatott és online lapok megjelentetésére 600 millió forintot, 2018-ban és 2019-ben 300-300 millió forint keretösszeget biztosított" - olvasható a közleményben. Az éven túli kötelezettségvállalás lehetőségével élve a bizottság döntött továbbá a kiemelt kulturális fesztiválok három éves támogatásáról, így 2017-ben 388 millió forintot, 2018-ban és 2019-ben 408-408 millió forintot biztosítanak erre a célra. A hosszú távú kiadói program megvalósítására jövőre 170 millió forint, örökségvédelmi célokra szintén jövőre 270 millió forint áll rendelkezésre. A Nemzetgazdasági Minisztérium engedélye alapján csaknem 1,2 milliárd forint összegű, az NKA előző évi költségvetéséből zárolt maradvány pályázati úton való felhasználásra is lehetőség nyílik kizárólag az idén, amelyet a szakmai kollégiumok igénye alapján határozott meg a bizottság - olvasható a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.