Közélet

Megújult a Gyomaendrőd-Nagyszénás-Szentes összekötő út

Megújult a Gyomaendrőd-Nagyszénás-Szentes összekötő út

2016. október 21., péntek
Megújult a Gyomaendrőd-Nagyszénás-Szentes összekötő út

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a felújítások elvégzésére megkötött szerződések alapján Csongrád megyét érintően a 4642-es jelű Gyomaendrőd-Nagyszénás-Szentes összekötő út térképen jelölt szakaszának felújítására adta át a munkaterületet ütemezetten. A 4642-es jelű összekötő út több mint 8,8 kilométeres szakasza kapott új burkolatot.

69 milliárd forintos hazai forrásból országszerte 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újult, illetve újul meg. A felújítások miatt még több térség elérhetősége javult, csökkennek az utazási idők, emelkedik a közúti és az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala. A felújított utak legalább középtávon, de igénybevételtől függően akár hosszabb ideig is szolgálják a biztonságos közlekedést. A munkálatok során a szükséges vastagságú aszfaltréteg terítésén túl az autóbuszmegállók felújítása, az árkok, padkák, átereszek javítása is megtörtént. A kivitelezés során mintegy 700 darab fát telepítettek. Megújultak a jelzőtáblák és a burkolatjelek tartós kivitelben készültek el. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. köszöni a lakosság megértését és türelmét az építés alatti forgalomkorlátozások során tapasztalt figyelmes közlekedésért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.