Bulvár

Vádat emeltek a szegedi trafiktolvajokkal szemben

Vádat emeltek a szegedi trafiktolvajokkal szemben

2016. szeptember 20., kedd
Vádat emeltek a szegedi trafiktolvajokkal szemben

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a három férfival szemben, aki tavaly októberben Szegeden és környékén dohányboltokba törtek be sorozatjelleggel - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a vádlottak tavaly októberben tíz nap alatt Szegeden, Zsombón, Forráskúton és Szatymazon törtek be nemzeti dohányboltokba. Volt, hogy egy trafikba kétszer is visszatértek. Módszereiket tekintve az ablakrácsok kifeszítésével, majd az ablakok betörésével jutottak be az üzletekbe, míg egyikük rendszeresen figyeléssel biztosította a helyszínt. Előfordult az is, hogy a lopott áru elszállításához gépkocsit is eltulajdonítottak, amelyet a cselekmény elkövetése után hátra hagytak. A boltok üzemeltetőinek okozott kár 80.000. és 560.000. Ft. között mozgott, amely egy része a biztosító általi teljesítéssel megtérült. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottakat a sértetteknek okozott kár szerint minősülő, dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével vádolja. Vádlottak egyike a bűncselekményt különös visszaesőként követte el. A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.