Kosárlabda: új kulturák ellen a Szedeák U17

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szedeak_u_17

Idén is részt vesz a European Youth Basketball League elnevezésű nemzetközi tornán a Naturtex-SZTE-Szedeák utánpótlás-együttese: az U17-es csapat péntektől vasárnapig a lengyelországi Lodzban játszik négy mérkőzést az alapszakasz első fordulójában.

Három győzelemmel és öt vereséggel zárta a European Youth Basketball League (EYBL) tavalyi alapszakaszát a Naturtex-SZTE-Szedeák U16-os együttese: a gárda idén is elindul a sorozatban, de immáron az U17-es korosztályban. A lebonyolítás szerint két fordulót rendeznek az alapszakaszban, így összesen nyolc meccset játszanak a csapatok: az első kört a lengyelországi Lodzban rendezik szeptember 23. és 25. között, ez lesz a szegediek első külföldi tornája. Mint arra a klub hétfői sajtótájékoztatóján Simándi Árpád kitért, a gyerekek fejlődését tekintve hasznos lépcsőfok lehet a tornán való szereplés, amelynek második fordulóját januárban Szegeden rendezik.

szedeak_sajttaj006kf

“Elsősorban nem a továbbjutás lesz a fontos számunkra, a játékosok 12 éves koruk óta ugyanazok ellen játszanak, így jó lesz új kosárlabda kultúrák ellen pályára lépni. Nem csak a játékosok, az edzői stáb is várja már a csütörtöki indulást. Szakmailag úgy gondolom, a helyszín semleges, itt az a fontosabb, hogy milyen csapatok ellen tudunk játszani, a két olasz csapat mindenképp egy komoly utánpótlás-nevelő klub” – mutatott rá Simándi Árpád a Lido di Roma Basket, valamint a másik csoportban szereplő Stellazzura Basketball Academy idei elindulására.

Az EYBL-ben lehetőség van arra, hogy vendégjátékosok is pályára lépjenek a csapatokban, így a szegediek terve szerint a régiót is képviselnék a januári tornán.

A Naturtex-SZTE-Szedeák programja

szeptember 23., péntek 12.00 Szedeák-TTU BA (észt), 20.00 KK Feniks 2010 (macedón)-Szedeák. szeptember 24., szombat 15.30 Szedeák – Lido di Roma Basket (olasz). szeptember 25., vasárnap 17.00 B4SA Inter Bratislava (szlovák) – Szedeák.

Előző sztori

Felfüggesztették a kötelező előadás-látogatást az SZTE BTK-n

Következő sztori

Labdarúgás: az élvonal a célja az Előre szegedi fiataljának