Közélet

Fazekas Sándor: Magyarország lehet Európa legnagyobb napraforgó termelője

Fazekas Sándor: Magyarország lehet Európa legnagyobb napraforgó termelője

2016. szeptember 22., csütörtök
Fazekas Sándor: Magyarország lehet Európa legnagyobb napraforgó termelője
napraforgo

Napraforgóból a gazdák az idén várhatóan 1,8 millió tonna termést tudnak betakarítani, ezzel Magyarország lehet az olajnövény legnagyobb európai termelője - mondta a földművelésügyi miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Fazekas Sándor

kiemelte: őszi búzából 5,2 millió tonna termett, az őszi árpa termés mennyisége 30 százalékkal haladta meg a tavalyi betakarítás eredményét. Hozzátette: a magyar mezőgazdaság a gazdasági növekedésben is megmutatta az erejét, hiszen 0,4 százalékkal járult hozzá a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi 2,6 százalékos növekedéséhez. Arról is beszámolt, hogy idén 20 ezer, 2010 óta pedig 50 ezer új munkahely jött létre a mezőgazdaság területén. Jelentős a magyar agrárexport is, az ország a megtermelt mezőgazdasági termékek harmadát külföldi piacokon értékesíti és folyamatosan új piacokat keres. Erre példaként említette, hogy csütörtök délelőtt tárgyalnak a kínai karanténhivatal vezetőjével, és ha sikerül megállapodniuk, akkor Magyarország a jövőben tejet, tejtermékeket és lovakat is tud majd az ázsiai országba exportálni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.