Sport

Egymillió gyermeket várnak az Európai Diáksport Napjára

Egymillió gyermeket várnak az Európai Diáksport Napjára

2016. szeptember 6., kedd
Egymillió gyermeket várnak az Európai Diáksport Napjára
ESSD1

Tizenhét ország egymillió diákja sportol egyszerre Európa-szerte – ez a Magyar Diáksport Szövetség víziója az idei Európai Diáksport Napjára. A szeptember 30-i jeles napon várják minden általános és középiskola csatlakozását a legalább 120 perces programhoz, amelynek célja megismertetni a mozgás örömét az iskolás gyerekekkel. A jelentkezés már elindult az MDSZ honlapján.

Tízéves fennállását ünnepli az egykor Magyar Diáksport Napjaként induló rendezvény, amely a tavalyi évtől Európai Diáksport Napja (European School Sport Day®) néven nemzetközivé bővült. A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által életre keltett sportnapot a Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség (ISCA) már korábban jó gyakorlattá választotta, 2015-ben pedig − a közel 800 magyar iskola 200 ezer diákja mellé − már Bulgária és Lengyelország intézményei és tanulói is csatlakoztak a kezdeményezéshez, elérve az összesen 300 ezres résztvevői létszámot. Az idei évre tovább nőtt a csatlakozó országok száma: már 17 ország diákjai mozognak együtt a különböző iskolai helyszíneken szeptember 30-án. A várakozások szerint a létszám eléri majd az egymilliót, amellyel a kontinens és az Európai Unió által immár második éve meghirdetett Európai Sporthét egyik legnagyobb eseményét ünnepelhetjük. Az Európai Diáksport Napja® - Magyarország idén is várja az általános és középiskolák jelentkezését a legalább 120 perces sportfoglalkozásra, játékra, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a felszabadult, közös mozgás élményét. A közös sporttevékenység egyetlen ajánlott eleme az idei évnek megfelelő, azaz 2016 méteres diáksportnapi futótáv teljesítése. Az MDSZ a legtöbb résztvevőt mozgósító, valamint a legszínesebb programokat megvalósító iskolákat ebben az évben is sportszertámogatással jutalmazza. A jelentkezés leadható az MDSZ

honlapján

, további információk:

essd.eu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.