Bulvár

A szabályok betartásával denevér- és madárbarát módon lehet felújítani az épületeket

A szabályok betartásával denevér- és madárbarát módon lehet felújítani az épületeket

2016. szeptember 6., kedd
A szabályok betartásával denevér- és madárbarát módon lehet felújítani az épületeket

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) fontosnak tartja a korszerűtlen épületek utólagos külső szigetelését és a nyílászárók cseréjét, ami jelentősen csökkenti hazánk energiaigényét és környezetterhelését. A szervezet ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az épületfelújítások óhatatlanul megsemmisítik azoknak a védett, vészesen fogyatkozó fecskéknek és denevéreknek az élőhelyeit is, melyek települési jelenléte ugyanakkor egyre fontosabb, jól felfogott érdekünk is. Szerencsére rendelkezésünkre állnak azok az eszközök, melyek segítségével olcsón és egyszerűen pótolhatóak ezek a fészkelőhelyek és lakóüregek!

A lakástulajdonosok, kivitelezők közül nagyon sokan még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy a védett állatokat érintő épületmunkák természetvédelmi hatósági engedélyeztetést is igényelnek. Részletek

ITT

. Így fordulhatott elő idén januárban az a nagy sajtóvisszhangot vető ügy

Esztergomban

, ahol becslések szerint több ezer védett denevért falaztak be a nem megfelelően végzett őszi szigetelési és nyílászárócsere munkálatok közben (https://www.szeretgom.hu/content/82036-deneverek-szorultak-a-jozsef-attila-iskola-falai-koze). Pedig ebben az esetben is lett volna megoldás! A megyei kormányhivatalok az időben beadott kérelmek alapján a szaporodási időszakon kívül engedélyezik: - a denevérkolóniák kilakoltatását nyár végén és ősszel 08.15-10.31., tavasszal 04.01-31.; - a fecskefészkek eltávolítását pedig fél éven át 10.01-03.31. között. Ugyan ilyen fontos lenne, hogy a tulajdonosok a felújításkor óhatatlanul felszámolt lakó- és fészeküregeket, fecskefészkeket a megújult épületeken vagy ezek közelében néhány ezer forintos költséggel pótolják is mesterséges odúkkal és műfészkekkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.