A Néró a hatalomvágyról szól és aktualizálható

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

nero_kozonsegtalalkozo009kfA történet “néróságát” megtartva, mégsem történelmi tablót állít színpadra Léner András rendező Hubay egyfelvonásosaiból. A mindössze néhány szereplővel futó előadást stúdiószínházi körülmények között mutatják be szeptemberben, a színmű az évad második premierje lesz.

Hubay Miklós összesen nyolc Néró-egyfelvonásost írt, ebből emelt ki hármat Spiró György, aki ezeket átdolgozva – ahogyan Léner András fogalmazott – szikár, életre kelteni való anyagot hozott ki a római császár életrajzából. A rendező szerint a szegedi Néró nem történelmi tablót akar állítani a császárnak, Spiró változata sokkal inkább a hatalomvágyról szól úgy, hogy karakterei mind behelyettesíthetőek, aktualizálhatóak. A darab nem kíván aktuálpolitizálni, mégis reflektál a mindennapokra – hangsúlyozta Léner a Somogyi-könyvtárban tartott kedd délutáni közönségtalálkozón.

A Szegedi Nemzeti Színház új kísérlete, hogy a korábban kihelyezett stúdiószínházi előadásait a teátrum falai közé vigye. A Nérót ezért a Nagyszínház alagsori balett-termében láthatják majd a nézők, ami a megszokottól eltérő színjátszást igényel a maréknyi alkotócsapattól. Kárász Zénó (Néró) ezt úgy fogalmazta meg, már-már filmszerűen finom mozzanatokat, gesztusokat kíván a szűk helyiség, ahol szinte összemosódik a színpad és a nézőtér. Fekete Gizi (Agrippina) ugyanakkor hozzátette, intenzív játékot követel tőlük az előadás, hiszen a nyitójelenetben rögtön felkeltik a közönség érdeklődését, ebből a figyelemből pedig később sem engednek. Mint mondta, legnagyobb létszámmal is mindössze hárman vannak a színpadon, fokozottan kell tehát figyelniük egymásra, amit még egy monodráma eljátszásánál is nagyobb kihívásnak tart.

nero_kozonsegtalalkozo010kf

Kárász Zénó nagyon élvezi, hogy császár lehet, miközben egyre inkább beleássa magát a szerep mélyébe. Elmondta, hihetetlennek, és ép ésszel feldolgozhatatlannak tartja azt a hatalmat, amely megadatott Nérónak. A császár 17 évesen került trónra anyja segítségével (még féltestvérétől is megszabadult), vagyis gyakorlatilag élete felét olyan uralkodóként élte, akinek szó szerint lábai előtt hevert a birodalom; némelyeket képes volt öngyilkosságba kergetni. Fekete Gizi saját szerepével kapcsolatban azt mondta, Agrippina egy olyan anya, aki a női fegyvereket sem fél bevetni, ha fia boldogulásáról van szó. A szövegkönnyel kapcsolatban megjegyezte, minden mondatot szóról szóra kell visszaadnia, egy kisebb baki ugyanis lavinát indítana el a mondanivalóban.

A Néró című színművet szeptember 30-án láthatja először a közönség a Nagyszínház balett-termében. Fő szerepekben: Agrippina – Fekete Gizi; Nero, Pallas – Kárász Zénó; Seneca – Ádám Tamás; Fiatal Nero – Hadzsy János; Britannicus – Németh György Attila.

no images were found

Előző sztori

Nagy-Britanniában kezdhetne új életet a “világ legszomorúbb jegesmedvéje”

Következő sztori

Újra kell gondolni Szeged közlekedését