A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki május elején Zsombón két időskorú sértettet is kifosztott – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.
A vádirat szerint a vádlott előbb május 2-án a déli órákban kifigyelte a takarékszövetkezetből hazafelé tartó és koránál, egészségi állapotánál fogva rendkívül nehézkesen járó, kerékpárra felszállni sem tudó, abba kapaszkodva közlekedő sértettet. Miután a sértett hazaért, a vádlott bekéredzkedett a házába azzal az ürüggyel, hogy jó hírt hozott és engedje be. Ezután közölte a sértettel, hogy látta, amint a kabátjából kiesett a pénze, amit ő megtalált és visszavitt a takarékszövetkezetbe. A sértett ezen közlésre a szomszédos szobába ment, ahol a vádlott által is észlelten ellenőrizte az ágyának lepedője alá elrejtett pénzét, amelyet később a sértett figyelmetlenségét kihasználva mintegy 100.000.-Ft-ot összegben a vádlott eltulajdonított. Mindezen túlmenően mintegy egy hét múlva, egy másik zsombói sértett, a közel 100 éves háztulajdonos ingatlanába ment be a vádlott előzetes csengetés, vagy kopogtatás nélkül. A házba beérve a vádlott közölte a sértettel, hogy a gyógyszertárból küldték és pénzt hozott vissza részére, mivel az elszámoláskori többletet úgy gondolják, hogy a sértett hagyta ott. A vádlott ezután azt kérte, hogy biztosak legyenek abban, hogy a pénz a sértetté, úgy mutassa meg a spórolt pénzét. A sértett a vádlott felhívásának eleget tett és a másik szobában levő kanapé ágytakarója alá elrejtett, temetésre összespórolt 600.000.-Ft-ot magához vette és azt a vádlott előtt elkezdte számolni. A vádlott ekkor azzal az ürüggyel, hogy fiatalabb és gyorsabban tudja számolni a pénzt, kivette a sértett kezéből a 600.000.-Ft-ot, majd amikor a sértettől elfordult, annak figyelmetlenségét kihasználva 400.000.-Ft-ot magához vett, azt elrejtette, míg 200.000.-Ft-ot visszaadott a sértett részére.
Az ügyészség a vádlottat 2 rendbeli kifosztás bűntettével vádolja. A különös és többszörös visszaesőnek minősülő, a vádemeléskor előzetes letartóztatásban levő vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.