Kecskesajtos-bazsalikomos Big Mekk lett az Év Strandétele a Balatonon

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Év Strandétele díjat idén a kecskesajtos-bazsalikomos Big Mekk nyerte – közölte Kardos Gábor, a balatoni büfékultúra és kínálat megújítását célzó versenyt tavaly elindító Balatoni Kör szóvivője az MTI-vel szerdán.

A győztes étel a badacsonyi Kishableány és a balatonboglári Paletta strandbisztrók kínálatában szerepel, Bezerics Dániel specialitása, egy különleges, harmonikus, viszonylag könnyen elkészíthető univerzális strandétel- fejtette ki a szóvivő.

A verseny előválogatását idén is a We Love Balaton portál végezte, a győztesről szakmai zsűri határozott.

Kiosztották az Év Felfedezettje különdíjat is, amit a vonyarci Spot nevű strandbüfé nyert meg. Kardos Gábor beszámolója szerint az idén nyílt hely a Balaton egyik legjobb strandbüféjévé válhat a jövőben lángosburgerük, a hozzá készített coleslaw (amerikai káposztasaláta) és az egyedi mártogatós szószaik révén.

Az üdülőrégió ismert borászaiból és vendéglátósaiból álló Balatoni Kör célja az Év Strandétele díjjal a vendéglátós szakemberek jobb elismerése. Ezt szolgálja a társaság tavaly meghirdetett Beach Food programja is, amely együttműködéssel és versenyeztetéssel kívánja elérni, hogy minél több helyen frissen, helyi alapanyagokból készített kreatív ételek jelenjenek meg a balatoni vendéglátásban a mirelit tömegáru helyett.

Előző sztori

Egymilliárd forintból fejlesztik Békéscsaba belvárosát

Következő sztori

MSZP: drasztikus fizetésemeléssel szüntethető meg a munkaerőhiány