Közélet

Harrach: a lelkipásztor és a politikus hangsúlyai különbözőek, de mindkettőjük szempontja jogos

Harrach: a lelkipásztor és a politikus hangsúlyai különbözőek, de mindkettőjük szempontja jogos

2016. augusztus 16., kedd
Harrach: a lelkipásztor és a politikus hangsúlyai különbözőek, de mindkettőjük szempontja jogos

A lelkipásztor és a politikus hangsúlyai különbözőek, egyik a szenvedő emberrel azonosul, a másik a hazáját védi. Mindkettő jogos és indokolt - mondta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a Gondola.hu internetes portálnak Ferenc pápa migrációról szóló megnyilatkozásait értékelve kedden.

Ferenc

pápa elsősorban a segítségre szoruló, üldözött emberről beszél, "mi elsősorban az otthonainkat fenyegető migránsáradatról. Egyik vélemény sem kizárólagos, de mindegyik hangsúlyos". Ugyanannak a kihívásnak két veszélyéről van szó. Önmagában mindegyik indokolt, de a másik teljes kizárásával nem lehet hiteles - fogalmazott

Harrach Péter

. A kereszténydemokrata politikus szerint a menekültáradattal szembeni felelősség "koncentrikus körökben írható le". "Elsősorban a ránk bízottakért, gyermekeinkért, családtagjainkért vagyunk felelősek, majd a környezetünkben élőkért, és csak azután a távoliakért. Ebből következik, hogy első helyen saját honfitársaink és azok otthonainak védelme kötelez minket. Természetesen nem lehetünk közömbösek - különösen az egységesülő világban és a lehetőségek birtokában - a távoli ténylegesen üldözöttek iránt sem." Kitért arra: a migránsok túlnyomó többsége nem üldözött, hanem a jobb élet reményében útnak indult, a felbujtók által átvert ember. Többségük hódító ideológiát követ, a toleranciát nem ismeri, ezért alig-alig integrálható, nem is akarja megtartani a befogadó ország törvényeit és életformáját. Harrach Péter rámutatott: Ferenc pápa "menekültügyről vallott gondolatai nem képezik a hivatalos egyházi tanítás részét, vagyis nem jelentenek a hívő katolikusok számára lelkiismeretben kötelező azonosulást. Az intézménybe vetett bizalmukat sem ingatja ez meg, viszont joggal bántja őket a kívülről jövő durva minősítés. Ő ugyanis elsősorban spirituális és nem politikai vezető. (...) A szenvedő emberrel való erős azonosulás kétségtelenül elnyomja benne a másik, számunkra elsődleges felelősséget, a migránsáradat elleni védekezést. Természetesen ennek mi sem tudunk örülni". A KDNP frakcióvezetője szerint a pápa menekültekkel való azonosulása egyrészt hosszú dél-amerikai papi szolgálatával, másrészt azzal magyarázható, hogy jezsuita, egy olyan szerzetesrend tagja, amelyik "feladatának ma nem a küzdelmet, hanem a párbeszédet, az együttműködést tartja" - tette hozzá. Arra kérdésre, hogy miért olyan népszerű liberális körökben a pápa, Harrach Péter úgy válaszolt: az "embert megértő, gyengeségeit elnéző lelkipásztor", magatartását sokan a "normák mellőzésének tartják". "Ha szavait politikai mezőben értelmezzük, félreérthetők, sőt könnyen félremagyarázhatók". Hozzátette: Ferenc pápa menekültüggyel foglalkozó megjegyzései nem olyan egyoldalúak, mint azt a liberális média érzékelteti. Az elvándorlók és menekültek 102. világnapja alkalmából írt üzenetében például úgy fogalmazott: "ha felelős kötelezettséget is vállalnak befogadóik iránt, elismerik és tiszteletben tartják a befogadó ország anyagi és szellemi örökségét, miközben megtartják annak törvényeit és együtt viselik terheit".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.