Egyház

A szülői hivatásért imádkoztak vasárnap reggel Havas Boldogasszony ünnepén + FOTÓK

A szülői hivatásért imádkoztak vasárnap reggel Havas Boldogasszony ünnepén + FOTÓK

2016. augusztus 7., vasárnap
A szülői hivatásért imádkoztak vasárnap reggel Havas Boldogasszony ünnepén + FOTÓK
havas_boldogasszony_bucsu37_gs

A hagyományoknak megfelelően augusztus első vasárnapján, illetve az azt megelőző szombaton adott otthont az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont a Havas Boldogasszony napi búcsúnak.

Az ünnep szombat délután a rózsafüzér-társulatokért bemutatandó szentmisével kezdődött. Az esti újmisét a szerzetesi és papi hivatásokért ajánlották fel, majd görög katolikus liturgiát tartottak, amit keresztút és szentségimádás követett a kolostorkertben. A napot éjfélkor az elhunytakért tartandó szentmise zárta. Vasárnap reggel az édesanyai, édesapai hivatásokért mutattak be szentmisét, ezt szabadtéri szentmise és ünnepi körmenet követte, a főcelebránsi feladatokat

Bábel Balázs

kalocsa-kecskeméti érsek látta el.

havas_boldogasszony_bucsu18_gs

A búcsú vasárnap délután is folytatódik, amikor is a betegek gyógyulásáért imádkoznak, majd a betegekért, idősekért, orvosokért és ápolókért mutatnak be szentmisét. Az ünnepet este hálaadó szentmise zárja, amit 18 órától

Gyulay Endre

nyugalmazott püspök celebrál. A búcsú két napja során tárlatvezetéssel egybekötött kolostori séta keretében az érdeklődők megtekinthetik a kolostor egyes részeit is: a gyógynövényes kertet, a kőtárat, a kerengőt, a szerzetesi ebédlőt és az alsóvárosi ferences szerzetesek közel hatszáz éves történetét bemutató kiállítást. A vezetés során korabeli dokumentumok segítségével bemutatják az egykor rengeteg embert vonzó Havas Boldogasszony búcsú múltját, a búcsújárással kapcsolatos népszokásokat.

havas_boldogasszony_bucsu20_gs

Havas Boldogasszony ünnepét a Dél-Alföld legnagyobb múltú vallási ünnepeként tartják számon. Történetének kezdete a 4. századra nyúlik vissza. A legenda szerint egy római kereskedőnek és a feleségének megjelent a Szűzanya, és azt kérte tőlük, hogy építsenek neki templomot azon a helyen, amelyet másnap hó fog borítani. Így épült fel Róma egyik dombján a Santa Maria Maggiore–bazilika Havas Boldogasszony tiszteletére, s ennek a csodás eseménynek az emlékére született 1503-ban Szeged–Alsóvároson a ferencesek gyönyörű gótikus csarnoktemploma, szintén Havas Boldogasszony titulussal. Az augusztus eleji búcsú az évszázadok során fontos vallási ünneppé, a Szegedről elszármazott családok találkozási alkalmává vált.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.