Bulvár

Őstulokborjak születtek a Budakeszi Vadasparkban

Őstulokborjak születtek a Budakeszi Vadasparkban

2016. július 25., hétfő
Őstulokborjak születtek a Budakeszi Vadasparkban

Két borjúval gyarapodott a Budakeszi Vadaspark őstulokgulyája, amely így már hatfősre nőtt. A borjak egészségesek és már lábra is álltak, néhány hét múlva a látogatók is megnézhetik őket - közölte a park hétfőn az MTI-vel.

Az őstulok a párosujjú patások rendjébe és a tülkösszarvúak családjába tartozó, mára már kihalt faj, amelynek rekonstruálására több kísérletet is tettek. A budakeszi gulya a hortobágyi tenyésztési programból származó egyedekből áll. Az őstulok egykor Európa legnagyobb növényevője lehetett: 260-310 centiméteres testhosszával, 155-180 centi marmagasságával, 700-1500 kilogrammos súlyával és 80 centinél is nagyobb szarvával jóval meghaladta a ma élő legnagyobb bölények méreteit is. A kutatók barlangrajzokra és korabeli leírásokra hagyatkozva tettek kísérletet arra, hogy rekonstruálják az 1627-ben kihalt őstulkot, a "feltámasztás" fő célja, hogy újra benépesítsék vele Európa vad ökoszisztémáit. Az első kísérletet az 1920-1930-as években a Heck testvérek tették és primitív jelleget hordozó, ősi fajok keresztezésével, több évtizedes munka során sikerült egy küllemre meglehetősen hasonló fajt "előállítaniuk". Ám mivel ez a faj méreteiben még mindig elmaradt az őstuloktól, a 20. században számos újabb kísérlet vette kezdetét, mint például a Tauros-program vagy az Uruz-projekt. Ezek a kezdeményezések nem a Heck-marhát tenyésztették tovább, hanem különböző fajták pároztatásával igyekeztek őstulkot tenyészteni. A vadaspark közleménye szerint a célhoz talán legközelebb jelenleg a Hortobágyi Nemzeti Park területén, a Pentezugban 1997-ben létrehozott, minimális emberi beavatkozást igénylő bioszféra rezervátumban zajló tenyésztési program áll, szakmai együttműködés keretei között innen érkezett Lupó, a bika, valamint Lavinia és Paulina, a két tehén is Budakeszire, ahol tavaly már született egy kicsinyük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.